ingatlan

Ébred a piac, amely még a devizahiteleknél is nagyobb bajt hozott

Üresen maradt telkek, épülettorzók és banki kézbe került szállodák fémjelezték évekig a magyar nagybankok válság előtti egyik legnagyobb baklövését, a nyakló nélküli projekthitelezést. A CIB, az MKB, a Raiffeisen és az Erste tulajdonosának több száz milliárd forintnyi tőkét kellett leánybankjába raknia 2009 és 2015 között, hogy a balul elsült ingatlanprojekteken elszenvedett hitelezési veszteségeket túléljék. Manapság ismét éledezik ez a hitelpiaci szegmens is, remélhetőleg már a válság tanulságaival gazdagodva. Az új finanszírozás legnagyobb szereplői közül az UniCredit és a Raiffeisen illetékesével, valamint a hitelfelvevő Diófa Alapkezelő vezetőjével beszélgettünk.

Csaknem 3500 kilakoltatás és birtokbaadás volt tavaly

Csaknem 3500 kilakoltatás vagy birtokbaadás volt tavaly Magyarországon, ezerrel több, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar csütörtökön az MTI-vel.

Elkezdték hitelezni a bankok az építőipart

A pénzügyi, az informatikai/kommunikációs és az építőipari cégek banki hiteltartozása nőtt leginkább tavaly Magyarországon - mutatják az MNB tegnap közzétett vállalati adatai. Többek között az energia- és ingatlanszektorban, valamint a mezőgazdaságban is csökkent a cégek hitelállománya.

Megéri Los Angeles-i lakást bérelnie Vajna Tímeának?

A semmiből jött a hír, hogy Vajna Tímea Magyarországot elhagyva hamarosan Los Angelesbe költözik. A celebfeleség célja az amerikai állampolgárság megszerzése, amihez öt év alatt legalább két és fél évet az Egyesült Államokban kell töltenie, valamint szükség van jövedelemigazolásra, betegbiztosításra és bejelentett lakcímre is - derül ki a Story magazin legújabb számából. Ez utóbbival kapcsolatban szerencséje van, ugyanis egy régi barátjuk háza épp üresen áll, ami kapóra jön az üzletasszonynak. A ház pontos címéről ugyan nincs információ, de ennek kapcsán utánanéztünk, hogy ha valóban bérelni fogja a lakást, mennyiért teheti meg Los Angeles különböző részein, illetve jobban jár-e így, mint ha saját lakást vásárolna.

Az OTP Jelzálogbank is versenybe száll a befektetőkért

Intézményi befektetők számára százmilliárdos nagyságrendben bocsát ki új jelzáloglevelet az OTP Jelzálogbank - közölte a társaság. A vonatkozó MNB-rendelet alapján csak korlátozottan számíthatók bele a csoporton belül lejegyezett jelzáloglevelek a bankok minimum 15%-os jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutatójába. Ez magyarázhatja a bank lépését, ugyanis az OTP Jelzálogbank leveleit eddig jórészt saját anyacége, az OTP Bank Nyrt. jegyezte le.

Egyelőre nem fog szemétben úszni Budapest

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki végzésében elutasította a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) beadványát, amelyben a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél (FKF) a február 20-ára tervezett sztrájk miatt a még elégséges szolgáltatások megállapítását kérték a bíróságtól - közölte a szakszervezet csütörtökön az MTI-vel.

Hatalmas telek cserél gazdát a reptér szomszédságában

Eladhatják a ferihegyi repülőtér szomszédságában lévő 170 hektáros ecseri ingatlant, amit az AirportLand Zrt. felszámolója az előző két évben hiába próbált értékesíteni - írja a Világgazdaság. Az ingatlanra korábban nem sikerült vevőt találni, a közelmúltban lezárult pályázatra azonban többen is jelentkeztek, sőt ártárgyalásra is sor került

A MÜPA közelében épül fel a legújabb budapesti iroda

A Skanska által fejlesztett Mill Park irodaházba helyezi át budapesti székhelyét az IT Services Hungary (ITSH) 2018 második negyedévétől. A IX. kerületi Mill Park irodaház 36 ezer négyzetmétert foglal majd magába, amiből az ITSH 17 300 négyzetmétert fog bérelni.

Két új kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen Brüsszel

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen szerdán a kiskereskedelmi, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek, áruk szabad mozgásának biztosítása érdekében, valamint azért, hogy fogadjon el intézkedéseket a környezeti zajok csökkentésére.

Sztrájkot hirdetett az FKF - Nem viszik el a szemetet Budapestről

A bértárgyalások elhúzódása és a béremelés hiánya miatt sztrájkot hirdetett február 20-ára a Fővárosi Közterület-fenntartónál (FKF) működő legnagyobb szakszervezet. Az FKF végzi a fővárosban a hulladék gyűjtését és kezelését, valamint a hókotrást is - írja az Index.

Vidéken is beindult a lakások drágulása

2016 harmadik negyedéve során mintegy 5,9 százalékkal nőtt a hazai lakások átlagos ára az előző negyedévhez képest, ami gyorsuló dinamikát jelent a második negyedévi 1,9 százalékos emelkedéshez képest. Mindez a vidéki ingatlanárak gyorsulásának köszönhető. A Budapest nélkül számított városok lakásai átlagosan 4 százalékkal, a községekben lévő lakóingatlanok ára pedig 12 százalékkal emelkedett egyetlen negyedév alatt - derül ki az MNB legfrissebb lakásárindexéből.

Föld alatti csövekkel javítanák a szmogos pesti levegőt

Ügyfélszerzéssel, a belső hatékonyság növelésével, valamint új, profitot termelő üzletekkel ellensúlyozná a Főtáv Zrt. azt a 10 milliárd forinttal kevesebb támogatást, amely a távhőtámogatás tervezett csökkenése miatt keletkezik 2022-ig - mondta el a Portfolio-nak dr. Mitnyan György vezérigazgató, akivel a jövőbeni tervekről beszélgettünk.

Költözz vidékre! Az állam támogatja

A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató 10 milliárdos keretösszegű pályázat indul március elején, melyre a 3 ezer és 20 ezer lakos közötti települések pályázhatnak. Az egyes önkormányzatok 50 és 200 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el önkormányzati lakás felújítására, munkábajárási vagy jövedelemkiegészítési támogatás nyújtására.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.