Már márciusban forgalomba állnak a 3-as metró felújított szerelvényei, miután a negyedik felújított szerelvény múlt héten jött meg Oroszországból - mondta el Tarlós István, az Indexnek adott interjúban.
Kristine és Douglas Tompkins alapítványa, a Tompkins Conservation 4000 négyzetkilométernyi területet adományozott környezetvédelmi céllal a chilei államnak, ami a valaha volt legnagyobb ilyen jellegű adomány. Chile elnöke cserébe vállalta, hogy további 36000 négyzetkilométernyi területen hoz létre új nemzeti parkokat, illetve fejleszti a meglévő területek infrastruktúráját.
A MIPIM harmadik napján a Budapest standon megrendezett panelbeszélgetésen a magyar fővárosról, mint egyre vonzóbb befektetési célpontról volt szó, ahol a hazai szakértők vitatták meg Budapest helyzetét és jövőbeli lehetőségeit. A Budapest stand utolsó és egyik legfontosabb témáját sokan követték a helyszínen. A konklúzió pedig optimizmus, de nyitott szemmel. Élőben jelentkezünk a MIPIM-ről.
Este pedig kiderül, hogy nyer-e a Liget projekt a MIPIM Awards-on, amit a Portfolio Ingatlan Facebook oldalán
A tavasz beköszöntével többeknek eszébe juthat, hogy milyen jó lenne egy saját nyaraló a Balatonnál, ezt azonban a magas árak és fenntartási költségek miatt csak kevesen engedhetik meg maguknak. Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy mennyire éri meg egy saját nyaraló fenntartása, most viszont azt nézzük meg, hogy a különböző árkategóriákban milyen nyaralóhoz lehet jelenleg hozzájutni.
Felújítás miatt több hónapra lezárják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik futópályáját, emiatt egyes területek felett megnövekedhet a légiforgalom - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport.
A hiteltörlesztés érdekében meg kell emelni a közös költséget, ha pedig lennének "megcsúszó" lakók a közösségben, akkor helyettük is zsebbe kell nyúlni, hogy el lehessen indítani az energetikai korszerűsítést - többek között ez derül ki abból az anyagból, ami rögzíti, hogy jogi személyként a társasházak és lakásszövetkezetek milyen feltételekkel igényelhetnek uniós ingyenhitelt április 24-től. Arra is van persze lehetőség, hogy a társasházi pályázattal párhuzamosan, az ottani saját tulajdonú lakásunk felújítására magunk is beadunk egy hitelkérelmet. Ebben az esetben lényegében ugyanazok a szabályok érvényesek ránk, mintha családi ház tulajdonos magánszemélyként indulnánk az uniós ingyenhitelért. Ezekről a szabályokról egyébként részletesen már ebben a keddi cikkünkben beszámoltunk.
A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságra való kijutás norvégok elleni selejtezőjén robbant be a szurkolói sláger, miszerint "Lesz még Oslo Hajdúszoboszló", ami alapvetően ugye az Erdély visszacsatolásának kérdéskörét feszegető rigmusra hajaz. De ami most ingatlanpiaci szempontból aktuálisabb, hogy a JLL nemzetközi ingatlan tanácsadó cég a MIPIM-re időzítve elkészítette legpezsgőbb befektetési célpontokat bemutató top30-as listáját. Hajdúszoboszló norvég "testvérvárosa" pedig maga mögé utasította az egész világot. De hányadik Budapest? És miért félnek még mindig Magyarországtól a befektetők? Második nap a MIPIM-en.
Ha forgolódunk éjszakánként a részvénypiacok hullámzása miatt, vagy nem vagyunk elégedettek a betétek hozamával, érdemes lehet inkább egy ingatlanpiaci befektetésen gondolkozni. Ha viszont nincs több tízmilliónk, százmilliónk arra, hogy egy ingatlanportfóliót kialakítsunk, egy ingatlanalap jó választás lehet. Megvizsgáltuk a 10 magyar, lakossági, forintos ingatlanalapot.
A világ egyik legnagyobb ingatlanpiaci kiállításán és vásárán, a MIPIM-en lévő Budapest stand megnyitóján jártunk, és amíg vártunk a Budapest jövőjéről szóló, magyar ingatlanpiaci szakembereket felvonultató beszélgetésre, megnéztük, hogy ránézésre kik költötték el a legtöbb pénzt az idei vásáron való megjelenésre. Súlyos eurómilliárdokat fektet be a világ a jövő gigaprojektjeibe, melyekből párat be is mutatunk a cikkben makett formájában. Budapest pedig bemutatkozott a világnak a MIPIM első napján.
Nem sértette meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. a közbeszerzési szabályokat, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) indokolatlanul semmisítette meg az ajánlatkéréssel kapcsolatos dokumentumokat és az ajánlatkérői döntést - állapította meg a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az M3-as metrót pótló autóbuszos szolgáltatás vásárlása ügyében indult közbeszerzési perben.
Madridban komoly gondot okoz a légszennyezettség, amelynek megoldására most a városvezetés drasztikus intézkedéscsomaggal állt elő. Ebben olyan elemek szerepelnek, mint egy bizonyos körön belül az idősebb járművek közlekedésének megtiltása, a sebesség korlátozása, illetve egy autómentes belvárosi övezet kijelölése - írja a vg.hu.
Jelentős munkálatok zajlanak a Margitszigeten, a beruházás májusban érhet véget, addig pedig az egész sziget "munkaterület" - adta hírül az InfoRádió.
A Futureal-csoport 45,1 millió euró (mintegy 14 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az Erste Bank Hungary Zrt.-vel a Corvin 5 irodaház finanszírozására. Az épület első ütemét várhatóan 2018 végén adják át.
Ahogy már múlt héten is beszámoltunk róla, nagyszabású kereskedelmiingatlan-fejlesztés indult az Árpád híd pesti hídfőjénél. A Portfolio most arról is értesült, hogy a teljes projekt várható piaci értéke 140 milliárd forint. Összehasonlításképp: a 3-as metró állomásainak felújítására és az alagút rekonstrukciója összesen 137,5 milliárd forint áll rendelkezésére a Fővárosnak.
A bécsi székhelyű GalCap Europe vagyonkezelő társaság megvásárolt egy felújított belvárosi irodaházat, a VI. kerületi Merkúr Palotát. A tranzakció a német Institutional Investment Partners nevében történt, amely befektetési társaság német nyugdíjalapokat képvisel. Az eladó egy magánbefektető. A felek egyetértése alapján a vételárat nem hozták nyilvánosságra.
A Lánchíd felújításának kérdése egyre aktuálisabb téma, a szigetelések, a dilatációs szerkezetek és az út burkolatai is felújításra szorulnak. A várható felújításról múlt héten többféle információ is megjelent, ezért megkérdeztük a BKK-t, hogy pontosan mikor és milyen formában kerülhet sor a híd és a Várhegy-alagút felújítására, illetve hogyan érintheti ez a felszíni közlekedés alakulását.
Az új lakóingatlanok átlagos területe átmeneti növekedés után ismét csökkenésnek indult. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fejlesztők csak a kis lakást vásárolni szándékozókra gondoltak volna. Összességében az átlagos terület szoros kapcsolatot mutat a lakásépítések alakulásával, a társasházi lakásépítések felfutásával csökken, mérséklődése esetén pedig növekszik. Mint a számokból kiderül az elmúlt 13 évben nagyon sokat növekedett az épített családi házak alapterülete, több mint 17 százalékkal nagyobb házak épültek 2016-ban, mint 2003-ban. A társasházi lakásokról ugyan nincsenek ilyen adataink, de az biztos, hogy a lakáspiacot érintő változásokra reagálva a fejlesztők sokkal több ingatlant hirdetnek a 60 négyzetméter fölötti kategóriában, ami az átlagos alapterületet növekedésében is látszik.
Ismét elkezdődött a magyar lakosság eladósodása abban az értelemben, hogy tavaly nyár óta több hitelt veszünk fel, mint amennyit törlesztünk. Egyetlen ábrán szeretnénk azonban érzékeltetni, milyen nagy a különbség a 2008 előtti hitelbuborék és a mostani helyzet között.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két hónapot szán a "fogyasztóbarát lakáshitel" minősítésről szóló konzultációkra, és ezután alakítja ki végleges javaslatát a programról - közölte Binder István felügyeleti szóvivő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Magyarázkodnak a politikusok.
Erős szavakat használt Boris Johnson.
Nem csak az árfolyam emelkedésére érdemes figyelni.
A külügyminiszter emellett a szankciók érvényben maradásáról is szót ejtett.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A hajó a kikötőben marad, amíg nem születik döntés a sorsáról.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?