Az egyik, beszerzésben részt vevő cég azt állította, az eszközöket több hónappal ezelőtt szállították le a megrendelőnek, vagyis a litván államnak.
A drónok egy részét októberben, másik részét novemberben szállítottuk le, de még nincs információnk arról, hogy a drónokat Ukrajnába szállították volna
- mondta Thomas Milauskas, az RSI Europe vezetője.
A vállalat arra gyanakszik, hogy továbbra is Litvániában vesztegelnek az eszközök, mert még mindig nem kérték fel őket arra, hogy ukránokat képezzen ki a drónok használatára. Néhány más vállalat is megerősítette, hogy nincs információjuk arról, hogy a termékeiket átadták volna Kijevnek.
Laurinas Kasciunas volt nemzetvédelmi miniszter a litván bürokráciát nevezte meg a késedelem okának. Érvelése szerint egy ilyen átadási folyamat hat lépcsőből áll, mielőtt egy termék eljut a végső rendeltetési helyére.
A bürokrácia a következő: vannak raktárak, innen a Védelmi Erőforrás Ügynökségnek hivatalosan át kell adnia a hadseregnek, a kormánynak határozatot kell hoznia az Ukrajnának való átadásról, majd Ukrajnába kell szállítani
- mondta Kasciunas.
A dróngyártók szerint a felszereléseket a lehető leghamarabb le kell szállítani Ukrajnába.
A parlament nemzetbiztonsági és védelmi bizottságának jelenlegi elnöke, Hedrimas Eglinskas sürgette a modern eszközök mihamarabbi leszállítását.
Ami a drónokat illeti, amelyek a legújabb szabványok szerint gyártott új technológiák, a lehető leghamarabb a felhasználók - az ukrán hadsereg - kezébe kell kerülniük
- magyarázza.
Eglinskas szerint ennek a történetnek jelzésnek kell lennie az egész rendszer felülvizsgálatára.
A védelmi minisztérium nyilatkozata szerint a litván gyártóktól vásárolt drónokat hamarosan leszállítják Ukrajnának. A minisztérium szerint a folyamatot már most lerövidítik, amit a héten elfogadott kormányhatározat is bizonyít.
A minisztérium még 2034-ben vásárolt 5000 drónt 5 millió euró értékben az ukrán fegyveres erők számára. Ezenkívül 2300 harci drónt vásároltak 3 millió euró értékben a litván hadsereg számára.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images