ingatlan

Jobban teszed, ha nagyon odafigyelsz, mert megbetegíthet az iroda

A modern és trendi iroda említésekor sokaknak a babzsákon üldögélő, a munkát pingpongozással megszakító munkavállalók jutnak eszébe. Pedig nem ez teszi csak emberközpontúvá az irodákat. Bármilyen elrendezésű és kialakítású munkahelyről is legyen szó, igazán az az iroda emberközpontú, amelyet megfelelő bútorokkal rendeztek be. A jó székben ülve nem fáradnak el olyan gyorsan a dolgozók, az asztallapja pedig felemelhető, hogy akár állva is végezhessük a munkát. A cégek nem szívesen áldoznak még ezekre a "luxus" dolgokra, pedig a dolgozók hatékonyabban végezhetik munkájukat igényeiknek jobban megfelelő környezetben.

A világ 50 legveszélyesebb városa, ahol nem sokat ér az emberélet

Amikor a világ legveszélyesebb városairól van szó azonnal a közel-keleti háborús övezet juthat eszünkbe, a háborús veszélyek helyett azonban az ilyen felmérések általában a háborúmentes övezetekben bekövetkezett emberölések alapján készítik el a listát. Ezeket nézve pedig azonnal a világ egy egészen más területe kerül a középpontba. A közbiztonság és az ezzel összefüggő 100 ezer főre jutó emberölések tekintetében a világ 50 legveszélyesebb városából 43 Dél-Amerikában vagy a Karib-térségben található - derül ki a Mexikóban működő Közbiztonságért és Büntető Igazságszolgáltatásért felelős Állampolgárok Tanácsának felméréséből.

Ilyen lesz a Belváros új sportközpontja - Fotók!

Bemutatta az V. kerületi önkormányzat, a polgármester Szentgyörgyvölgyi Péter és a tervező Skardelli György vezetésével a kerület legújabb projektjét, egy sportközpontot a Szabadság tér vonzáskörzetébe. A tervek látványosak, a koncepció nemes, igény van rá, de a költségvetés és az átadás időpontja még rejtély. Mindenesetre a projektet kiemeltnek nyilvánították, így kevés jogi akadály gátolja majd, hogy mielőbb élvezhessék a környék lakói és dolgozói az ultramodern sportközpontot, amit csak remélni tudunk, hogy tényleg hasonlítani fog a látványtervekhez. A cím: Vadász utca 30.

Milliókat spórolhatnak a lakásvásárlók az ingyenes újítással

Ingyenes magyar újítás teszi könnyebbé a lakásvásárlók életét: egy kattintással hozzáadható az internetböngészőhöz az ingatlanpiac Google-keresője. Aki lakást, házat vásárolna, annak többé nem kell szisztematikusan átnéznie az összes hirdetési portált. Ha az egyiken talál egy szimpatikus ingatlant, az Árminimum rögtön megmutatja az ahhoz tartozó legalacsonyabb árat, és egy helyre összegyűjti az ingatlanról készült fotókat. Így a vásárlók nem csak időt, de az adott házra, lakásra vonatkozó legjobb ajánlatot megtalálva akár több millió forintot is megtakaríthatnak.

MNB: maradhat a kétszámjegyű lakásár-növekedés

A hazai lakásárak országos átlagban 15,4 százalékkal nőttek a tavalyi évben, ami mögött továbbra is jelentős területi eltérések tapasztalhatók. A fővárosban egy év alatt 22,5 százalékkal emelkedtek az árak, ami jócskán meghaladja a vidéki városokban és községekben tapasztalt emelkedést. A hazai lakáspiaci ciklus 2016 során egy érettebb szakaszába lépett, ahol a megemelkedett keresletre már a kínálat is egyértelmű élénküléssel reagált - derült ki az MNB legfrissebb Lakáspiaci jelentéséből.

Budapesten kívül is pörög az ingatlanpiac

Tovább bővül a fóti East Gate Business Park, ahol tizennégyezer négyzetméteres ipari csarnok építését kezdte el a Wing Zrt. A vállalat elnök-vezérigazgatója, Noah Steinberg elmondta, hogy a piaci igényekre és az ipari park iránti fokozott érdeklődésre reagálva új csarnokberuházásba kezdtek, mely raktározási és összeszerelési célokra egyaránt alkalmas.

Luxuskörülmények között is dolgozhatnának a magyarok

Óriási változáson ment keresztül az irodapiac az elmúlt évtizedekben, ami az irodák belső kialakításában és az alkalmazott megoldásokban egyaránt megmutatkozik. Sokan a változást a bérlői igények átalakulásával többek között az Y-generáció munkaerő-piacon való megjelenésével magyarázzák, mondván, a fiatalabb munkavállalóknak a munkával kapcsolatos prioritások listáján előrébb került az élhetőbb, barátságosabb munkakörnyezet. Emellett azonban sok más technológiai újítás is szerepet játszhatott a mai modern irodák felépülésében.

Újratervezhetik a főváros jelentős helyszíneit a jövő ingatlanfejlesztői

"Az ingatlanfejlesztés ezeregy lehetősége - pályázat szakmai mentorokkal" címmel ötödik alkalommal hirdette meg hallgatói pályázatát az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK). A résztvevők hat helyszín épületei vagy területei számára találhatnak új külsőt vagy funkciót.

Hatalmas üzletek előtt a magyar ingatlanpiac

A magyarországi befektetési ingatlanpiac 2016-os, 1,54 milliárd eurós (480 milliárd forint) forgalmát jó eséllyel elérik az idei év üzletei - prognosztizálja a CBRE budapesti irodája. A cég az elmúlt egy évben nyolc jelentős tranzakció megkötésében vett részt, amelyek során közel 350 millió euró értékben cseréltek gazdát irodaépületek és ipari ingatlanok.

Elmondjuk, mit nézz meg mindenképpen egy új lakáson!

A mostani lakásépítési hullámban igazán nagy választékkal találkozhatnak azok, akik lakásvásárlásra adják a fejüket. A nagy tapasztalattal rendelkező fejlesztők mellett azonban, sok új beruházó is megjelent, akik a mostani hullámot igyekeznek meglovagolni, de korábban nem építettek még lakást. Egy "zöldfülű fejlesztőtől" történő vásárlásnak azonban számos buktatója lehet, melyeket érdemes sorra venni, mielőtt a vásárlás mellett döntünk. A veszélyek között lehet például, hogy gyengébb minőségben épülhetnek meg a lakások, vagy esetleg a projekt a kivitelező hiány miatt nem tud megvalósulni, miközben a jellemzően kevésbé tőkeerős beruházók jelentős vevői előlegeket kérnek. Mire érdemes figyelni új lakás vásárlásánál, hogy végül ne legyen baj?

Megérkezett a jó hír a 2-es metróval utazóknak

2017. május 14-től (vasárnaptól) újra minden állomáson, azaz a Kossuth Lajos téren is megáll az M2-es metró, ugyanis véget értek a metróállomás forgalmának korlátozásával járó munkálatok. Ugyanettől a naptól megszűnik az M2A állomáspótló busz, továbbá a D2-es jelzésű átkelőhajó sem közlekedik tovább - derül ki a BKK közleményéből.

Indul a lavina: bajban a figyelmetlen lakáshitelesek

Akár 15%-os törlesztőrészlet-emelést, rosszabb esetben pedig futamidő-hosszabbítást is hozhat a következő másfél év a volt devizahitelesek egy része számára. Idén és jövőre tömegével jár le ugyanis az árfolyamgát 5 éves időszaka, közel 170 ezer jelzáloghiteles lehet érintett. Alábbi ábránkon mutatjuk: most májusban és júniusban válik igazán tömegessé a probléma.

Szinte mindenhol nőtt a munkahelyi balesetek száma

Magyarországon az építőipar volt az egyetlen olyan szektor, ahol csökkent a munkahelyi balesetek száma 2015 és 2016 között - derül ki a Skanska, Nemzetgazdasági Minisztérium jelentésén alapuló felméréséből.

Magyarország a legjobbak között van, a kiskereskedők szerint

Az Egyesült Királyság áll a nemzetközi kiskereskedelmi láncok európai terjeszkedési terveinek élén 2017-ben: 65 százalékuk a szigetországot jelölte meg legfontosabb piacaként. Magyarországot a láncok 19 százaléka választja, ezzel a spanyol és holland piaccal a magyar az ötödik a terjeszkedni kívánó kiskereskedők listáján derül ki a CBRE legfrissebb kutatásából.

Új városrész épülhet Pakson: kell a hely az erőmű építőinek

A beruházás csúcsidőszakában 8000-8500 szakember dolgozhat majd a Paks 2 építési területén. A szükséges munkaerő elhelyezése érdekében új városrész kialakítását tűzte ki célul az önkormányzat. Az atomerőmű bővítése a blokképítési munkán kívül számos egyéb beruházást is maga után von, óriási üzleti lehetőségeket kínálva az ország - és persze a térség - vállalkozóinak. A Paks 2 beszállítói és egyéb üzleti lehetőségeiről a Portfolio május 16-ai konferenciájának résztvevői első kézből kaphatnak információkat.

Saját ingatlanalapot hoz létre az MNB alapítványainak vagyonkezelője

A közel 70 milliárd forintnyi ingatlanvagyont kezelő, köztük számos műemléki épületet, fejlesztési területet magában foglaló, jelenleg projektcégeken keresztül működő Optima Zrt. a Portfolio számára exkluzív interjúban jelentette be, hogy a működését átstrukturálva egy új alapkezelőt hoz létre. A cég a kiválasztott ingatlanokat egy zártkörű alapban kezeli tovább. Hogy a meglévő portfólióból mely ingatlanok kerülnek be az alapba még kérdéses, de lesz miből válogatni, hiszen jelenleg is 18 ingatlan tartozik hozzájuk (lentebb a fontosabb ingatlanok listája), amit nem lenne meglepő, ha a jövőben tovább növelnének. Jelenleg ez akár egy 60 milliárdos alap is lehet.

Szinte hihetetlen: három nap múlva megszűnhet a pesti káosz

A helyszínen lévő táblák azt hirdetik, hogy május 13-án várhatóan befejeződik a Róbert Károly körút felújítása az Árpád híd és a Vágány utcai felüljáró között. Autósok ezrei várhatják izgatottan a szombati napot.

Már látszik: őrült lesz az idei nyár a lakáshiteleknél

Hiába veszünk fel egyre több személyi kölcsönt és lakáshitelt, a háztartások banki hitelállománya nem nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Egyre több pénzt parkoltatunk viszont (lekötés nélkül) a bankszámlánkon, ennek köszönhetően a lakossági hitel/betét arány már csak 78% a bankoknál. A jegybank friss adataiból szemezgettünk.

Átadták a Nokia új székházát Budapesten

Május 9-én hivatalosan is felavatták a budapesti Corvin-negyedben megépült Nokia Skyparkot, ami Magyarország egyik legnagyobb informatikai és telekommunikációs kutatás-fejlesztési központja lesz. A komplexumban a Nokia Globális Technológiai Központ mellett a Nokia Bell Labs hazai kirendeltségének kutatómunkája is helyet kap majd.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.