ingatlan

Elhagyja dél-pesti központját az 1800 embert foglalkoztató energiaóriás

A BP a budapesti irodáját a HB Reavis által épített Agora Budapestbe költözteti, amely a globális energiavállalat üzleti szolgáltatóközpontjában foglalkoztatott, több mint 1800 fővárosi munkavállalóját érinti. 22 ezer négyzetméterrel ez az év eddigi legnagyobb tranzakciója. A BP Dél-Pestről költözik a Váci útra.

Jön az előfizetéses önvezető autó

Legyőzi-e az önvezető autó a sajátot, lesz-e hol sétálnunk 10 év múlva Budapesten és mikor hallgatja már meg az önkormányzat a lakosságot is? Ezekről vitatkoztak a Portfolio Future City 2019 konferencia második szekciójában kedden délelőtt. A közlekedés, az ingatlanfejlesztés és a várostervezés szorosabb együttműködéséről esett a legtöbb szó.

Tízből kilenc eszközkezelős visszavásárolná a lakását

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) ügyfelei 60 napig küldhették vissza nyilatkozataikat annak érdekében, hogy újra tulajdonosaivá váljanak korábbi ingatlanuknak. A mintegy 32 500 érintett ügyfélből összesen közel 31 ezren jeleztek vissza május 31-ig. Az állam által biztosított rendkívül kedvezményes feltételeknek köszönhetően közülük 27 500 család vissza kívánja vásárolni a bankok által korábban elvett otthonát - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztálya.

Olyan változások jönnek, mint a gőzgép vagy az elektromosság feltalálásakor

A fejlesztések egyik központi kérdése a digitális infrastruktúra és a közszolgáltatások folyamatos fejlődése, ami a közlekedés, az általános információkhoz való hozzáférés, a mesterséges intelligencia alapú megoldások alkalmazása terén is megjelenik. A lényeg, hogy nemzetközi összefogással Magyarország is beszálljon ebbe, megvalósuljon a digitális és fizikai világ integrálása, amiben az 5G nyújthat segítséget. A smart city egyik legfontosabb tartalma azonban, hogy a döntések a lakosok fokozott bevonásával történjenek - mondta el a Future City 2019 konferencián tartott előadásában Botos Barbara, az ITM, Energiaügyekért és Klímapolitikáért felelős Államtitkárság helyettes államtitkára.

A magyar plázák elhallgatott titkai - Trükkök egész sorával keresnek vagyonokat az üzletek

Elemi ösztöneinkre épít a plázák és a bennük lévő üzletek marketingje. Érzelmi és értelmi szempontokat érvényesítenek, legálisan, de nagyon trükkösen. Most induló sorozatunkban azt nézzük meg, hogy miként változnak a vásárlási szokásaink, mik a fő pszichológiai motivációk, és hogyan igazodnak ehhez a magyar bevásárlóközpontok bérlői és üzemeltetői.

Küszöbön a változás: fájdalmas új szabály repítheti tovább a lakásárakat

A 2021-től szigorodó energetikai szabványok alaposan átformálhatják az új építésű házak és lakások piacát. Az életbelépő rendelet szerint az épület úgynevezett primer energiaigényének (fűtés és használati melegvíz előállításának energiája) 25 százalékát megújuló forrásból kell fedezni, valamint teljesíteni kell a legalább BB energetikai minősítést. A változás kapcsán két hazai fejlesztőt kérdeztünk meg arról, hogy milyen hatással lehet mindez az új építésű lakások piacára.

Hárommilliárd forinttal több pályázat az építőipari kkv-knak

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az év második felében 3 milliárd forinttal bővíti az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet - tudatta a tárca az építők napja alkalmából vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mi még csak tervezzük, de 250 km-re már épül a jövő városa

Európa egyik legnagyobb projektje épül a szomszédos fővárosban, Bécsben. A Seestadt nevű fejlesztés során 240 hektáros területen, mintegy 2,6 millió négyzetméteren készülhet el az új városnegyed. Az 5 milliárd eurós költségkeretből épülő projekt bemutatása mellett azt is megnéztük, hogy mekkora költségvetéssel tervezték Budapest legnagyobb fejlesztéseit.

Azt hiszed felgyorsult világban élünk? - Most gyorsítunk a százszorosára

Azt hiszed felgyorsult világban élünk? - Most gyorsítunk a százszorosára

A legkülönfélébb területeken nyújthat nagy segítséget, jelenthet könnyebbséget egy jól kiépített 5G hálózat. A legszemléletesebb példák között szerepel például, hogy egy HD felbontású filmet akár néhány másodperc alatt le tudunk majd tölteni, vagy hogy lassan elterjednek az egymással folyamatosan kommunikáló önvezető járművek, esetleg a távolságokat legyőzve egy komoly műtét is elvégezhetővé válik a hálózaton keresztül. Gerencsér Zoltánt, a Vodafone Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettesét kérdeztük az 5G hálózatok jelenlegi állásáról, valamint az alkalmazási területekről.

Munkahelyet váltott az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója

Munkahelyet váltott az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója

A Horizon Development bejelentette, hogy a cégben újonnan létrehozott üzletfejlesztési igazgatói posztra Ádány Tamást nevezte ki, aki az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatói pozíciójából vált.

Így néz ki Budapest legújabb luxusszállodája (képek)

Hamarosan megnyitja kapuit a Mellow Mood Hotels fejlesztésében megvalósuló Párisi Udvar Hotel Budapest. Az ötcsillagos szálloda hivatalos megnyitása előtt bejártuk az épületet, az arról készült képeket pedig egy galériában mutatjuk meg.

Részvényfelaprózás jön a BIF-nél

A BIF áprilisi közgyűlésén a társaság többek között részvényfelaprózásról is határozott, amit a közgyűlés döntése után a cégbíróság is jóváhagyott. A BIF 28 702 444 darab, egyenként 100 forint névértékű törzsrészvényét 287 024 440 darab, egyenként 10 forint névértékű törzsrészvénnyé alakítja át, a társaság 100 forint névértékű törzsrészvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén utoljára 2019. június 7-én lehet kereskedni.

Megújulhat a kőbánya-kispesti vasútállomás

Tervezési közbeszerzést hirdetett a MÁV a Kőbánya-Kispest (KÖKI) vasútállomás fejlesztésére. A korszerűsítés kiírásában felüljáró, hidak, liftek és az állomás Kőbánya irányából történő megközelítésének tervezése is szerepel.

A Mammutban is jön a VIP-mozi - Újra a Cinema Cityhez kerül az üzemeltetés

Május végétől újra a Cinema City család tagjává válnak a Mammut 1 és 2 bevásárlóközpontban található mozik - olvasható a cég közösségi oldalán. A nyitás pontos időpontjáról még korai lenne beszélni, de az biztos, hogy mindkét helyszínt átalakítják.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.