ingatlan

Magyar startup nyert nemzetközi díjat Bécsben

Magyar startup nyert nemzetközi díjat Bécsben

Az elmúlt 12 hónapban 5 ország 25 vállalata vett részt a Property Forum rendezvényein Közép- és Kelet-Európában. A közönség minden alkalommal megszavazta és kiválasztotta a legérdekesebb ötleteket, amelyek rövid előadások keretében ezúttal is bemutatkoztak a CEE Property Forum 2019 konferencián. A Proptech Pitches során a legígéretesebb startupok vezetői mutatták be cégeiket a közönségnek, akik ezt követően megszavazták a győztest.

Hivatalos: Bernáth Tamás lehet az Appeninn vezérigazgatója

Közzétette az október 14-re összehívott rendkívüli közgyűlésének határozati javaslatait az Appeninn Nyrt. Az előterjesztések elfogadása esetén Bernáth Tamás tölti majd be a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság vezérigazgatói tisztségét, illetve új igazgatósági tagok is csatlakozhatnak majd a vállalathoz – derül ki a társaság közleményéből.

Így indíts el egy sikeres startupot Kelet-Közép-Európából: megszólaltak a cégvezetők

Így indíts el egy sikeres startupot Kelet-Közép-Európából: megszólaltak a cégvezetők

Vajon a régiós országokból induló proptech startupoknak nehezebb a dolguk, mint a már eleve világvárosokból indulóknak? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Bécsben megrendezett CEE Property Forum 2019 konferencia résztvevői. A beszélgetésben négy olyan cég vezetője szólalt meg, akik eredetileg a régióból indultak, de azóta nemzetközivé bővültek.

Messziről bűzlik az év tőzsdei sztorija - Nagy bukás lehet a vége

Messziről bűzlik az év tőzsdei sztorija - Nagy bukás lehet a vége

Képzeld el, hogy fiatal startupper vagy, van egy jó ötleted és keresel egy irodát, csak egy pár hónapra, hiszen ki tudja, hogy bejön-e az üzlet. Milyen jól jön, ha van egy olyan hely, ahol kibérelhetsz magadnak arra a kis időre egy asztalt, így nem kávézókban kell ügyfelekkel tárgyalnod, és nem mellesleg az új irodádban kénylemes kanapék, dizájnos tárgyalók, babzsákok várnak, mint a legmenőbb szilícium-völgyi cégeknél. A coworking már nem újdonság, most viszont van egy ember, aki milliárdos vállalatbirodalmat épít erre az igényre. Vagy legalább ő maga meggazdagszik belőle. Mert egyelőre úgy tűnik, hogy a befektetők kevésbé vevők a sztorira.

Itt az igazság: ennyibe kerülnek az új lakások Budapest különböző kerületeiben

Itt az igazság: ennyibe kerülnek az új lakások Budapest különböző kerületeiben

Idén nyárra elérte a 900 ezer forintot az új építésű lakások átlagos négyzetmézerára Budapesten - derül ki a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb elemzéséből. A legdrágábban továbbra is az V. kerületben, míg a legolcsóbban a XXIII. kerületben lehet új lakáshoz jutni. A két kerület közötti különbség több, mint háromszoros. Íme a teljes lista.

Hol áll Magyarország ingatlanpiaca a szomszédos országokhoz képest? - Jelentős változásokat hozott az elmúlt 5 év

Hol áll Magyarország ingatlanpiaca a szomszédos országokhoz képest? - Jelentős változásokat hozott az elmúlt 5 év

Az elmúlt években az egész régiót erős gazdasági növekedés jellemezte. 2014 és 2019 között jelentősen gyorsabban bővült a gazdaság, mint az EU többi országcsoportjában. Míg itt 22 százalék volt a GDP növekedésének mértéke, az eurózónában 10, Dél-Európában mindössze 8 százalék. A lakásárindexekben pedig még nagyobb volt a különbség a régió javára, öt év alatt 39 százalék a 4 százalékkal szemben. (Magyarországon közel 90 százalék.) - mondta el Bécsben, a CEE Property Forum 2019 konferencián tartott előadásában Borbély Gábor MRICS, Director, CBRE.

Az ingatlanpiac új csillaga? - Aki egyszer beszáll, aligha akarja abbahagyni

Az ingatlanpiac új csillaga? - Aki egyszer beszáll, aligha akarja abbahagyni

Elkezdődött a CEE Property Forum konferencia Bécsben, ahol az első előadások egyike az ingatlanpiac és a folyamatosan változó technológia összekötéséről, vagyis a proptech térnyeréséről szólt. Ahogy a gazdaság és az elétünk minden területére beszivárogtak a különböző digitális megoldások, úgy igaz ez az ingatlanpiacra is. Jelenleg ott tartunk, hogy a különböző kihívások kezelésére, mint a munkaerőhiány, vagy az emelkedő költségek, szinte lehetetlen olyan választ adni, amiben nem szerepel a technológia. Nem csoda hát, hogy aki pedig beszállt erre a piacra, úgy tűnik abba sem akarja hagyni.

Spanyolországban épít luxuslakásokat a magyar ingatlanfejlesztő

Spanyolországban épít luxuslakásokat a magyar ingatlanfejlesztő

Fokozza tőkeexportját és külföldi befektetéseit a Cordia, amely a román és a lengyel piac mellett – egy pilotprojekttel – már Spanyolországban is jelen van. Mindez abba a stratégiába illeszkedik, amelynek célja, hogy a vállalat európai szinten is meghatározó lakásfejlesztővé váljon úgy, hogy Magyarországnak továbbra is kulcsszerepe marad a társaság működésében.

Szintet lépett a Masterplast, innen még nagyobb léptékben tud fejlődni

Szintet lépett a Masterplast, innen még nagyobb léptékben tud fejlődni

2019 a Masterplast történetének legjobb éve lesz, ezzel szintet lép a vállalat, ahonnan még nagyobb léptékben tud fejlődni, pénzügyileg és szakmailag is megérett arra, hogy újabb nagyobb dobásokban gondolkozzunk, mondta el a Portfolio-nak Tibor Dávid, a Masterplast elnöke, akivel többek között az építőipari konjunktúráról, a klímaváltozás építőipari hatásairól, a képzett fizikai munkaerő szűkösségéről és a Növekedési Kötvényprogramban bevont források felhasználásáról is beszélgettünk.

Új budapesti irodába költözteti alkalmazottait a cég

Új budapesti irodába költözteti alkalmazottait a cég

Új irodaházba költözik az ESAB, hegesztő- és vágóberendezéseket, valamint a hegesztőanyagokat gyártó vállalat. 2010-től mostanáig Budapesten az Eiffel Square irodaházban működött a cég, most azonban úgy döntött, hogy 2020-tól a Corvin Technology Park 2 irodaházba költözik. Az új helyszín kiválasztásában az ESTON képviselte a céget.

Így használd ki a milliós támogatásokat lakásvásárlásra!

Így használd ki a milliós támogatásokat lakásvásárlásra!

Július óta újabb elemekkel bővült a családok lakásvásárlását segítő támogatások köre, így bizonyos esetekben a támogatásokkal és a kedvezményes hitelekkel akár 40 millió forint is a családok rendelkezésére állhat. Az alábbiakban a jelenleg elérhető támogatásokat és kedvezményes lehetőségeket gyűjtöttük össze, az OTP Bank eddigi tapasztalataival kiegészítve.

Szigorít az MNB egy fontos mutatónál – Megfékezné a kockázatos projekthiteleket

Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsának döntése alapján módosul a jegybank rendszerkockázati tőkepufferre (Systemic Risk Buffer, SyRB) vonatkozó előírása. A tőkekövetelmény számítása során az MNB a jövőben a problémás projekthitel-állományok mellett a nem problémás deviza projekthiteleket is figyelembe veszi annak érdekében, hogy ne épülhessen fel újra egészségtelen szerkezetű kereskedelmi ingatlan projektfinanszírozásból fakadó rendszerkockázat. A 2020. január 1-jével életbe lépő módosítások preventív jellegűek, a kezdeti időszakban várhatóan egy intézménynek sem kell tőkepuffert képeznie – derül ki a jegybank közleményéből.

Ingatlanfejlesztési ötletpályázat fiataloknak - 800 ezer forintot kap a győztes

Ingatlanfejlesztési ötletpályázat fiataloknak - 800 ezer forintot kap a győztes

Hallgatói ötletpályázatot hirdetett az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) "A digitális nemzedék jövőálló ingatlanfejlesztései" címmel. A pályázat során a jelentkezőknek egy ingatlanfejlesztési tanulmányt kell elkészíteniük a kiíró által meghatározott témakörökből választva szakmai mentorok segítségével.

Megéri garázsba fektetni a pénzem? - Megszólalt a szakértő

Megéri garázsba fektetni a pénzem? - Megszólalt a szakértő

Évek óta a garázs számít a befektetők titkos favoritjának, de az ingyen parkolásra alkalmas területek csökkenésével párhuzamosan a folyamatosan növekvő kereslet felfelé hajtotta az árakat és a bérleti díjakat egyaránt. Egyes belvárosi kerületekben a kocsibeállók négyzetméterára már-már megközelíti egy átlagos lakásét. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy azonos összegért mit vásárolunk, egy fűtött és biztonságos garázst vagy esetleg csak egy kocsibeállót. Az OTP Ingatlanpont összeszedte, mire érdemes ilyenkor odafigyelni.

Jó minősítést kapott a Cordia, akár 40 milliárd forintos kötvénykibocsátás is jöhet

Jó minősítést kapott a Cordia, akár 40 milliárd forintos kötvénykibocsátás is jöhet

Júniusban indult el az MNB vállalati kötvényprogramja, aminek keretében a jegybank összesen 300 milliárd forint keretösszegig vásárol hazai székhelyű vállalatok által kibocsátott, legalább B+ minősítéssel rendelkező vállalati kötvényeket. Az elmúlt hetekben sorban érkeztek a kötvényprogramban résztvevő cégekről készített minősítések a Scope Ratingstől, a hitelminősítő most a Cordia International Zrt-ről készített értékelést, a társaság 2019. második felére tervezett, 40 milliárd forintos kötvénykibocsátása előtt.

Lakást venni vagy bérelni? – Van egy szempont, amit gyakran elfelejtünk

Lakást venni vagy bérelni? – Van egy szempont, amit gyakran elfelejtünk

Néhány hete kiderültek az egyetemi felvételik ponthatárai, így sokan feltették a kérdést: anyagilag megtérülőbb-e a költöző leendő egyetemista gyermeknek saját lakást vásárolni, vagy érdemesebb-e a bérlés mellett dönteni. A témával kapcsolatban számos rejtett kockázat és költség felmerül, amely elsőre elkerülheti a figyelmünket. A cikkben bemutatunk egy olyan szempontot is, amivel az elemzések gyakran nem foglalkoznak, annak ellenére, hogy az lényegesen befolyásolhatja a döntést.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.