ingatlan

Új igazgatót nevezett ki az ingatlantanácsadó

Bejelentette a Colliers, hogy Kevin Turpint nevezik ki Közép- és Kelet-Európa új, regionális piackutatási igazgatójává. Új pozíciójában a szakember október elején kezdett a cég prágai irodájában.

800 milliós többletbevétel az Appeninn-nél

800 milliós többletbevétel az Appeninn-nél

Sikeresen értékesítette három érdekeltségét, így összesen 784 millió forint bevételhez jut az ingatlanbefektetéssel foglalkozó Appeninn. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat a Budapest, Egyenes út 4. cím alatt található ipari ingatlant tulajdonló üzletrészétől, a Kelenhegyi út 43. alatti iroda kisebb tulajdonrészétől, valamint biatorbágyi kereskedelmi ingatlanjától vált meg. A portfóliótisztítás, illetve a sikeres értékesítésekből származó bevétel a társaság akvizíciós terveinek megvalósítását alapozza meg.

Itt vannak Karácsony Gergely első javaslatai!

Itt vannak Karácsony Gergely első javaslatai!

A Fővárosi Érdekegyeztető Tanács felállításának előkészítéséről és a Római-part területére vonatkozó változtatási tilalomról is dönthet Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlés jövő keddi alakuló ülésén, amelyen a képviselők várhatóan öt főpolgármester-helyettest választanak majd meg.

Amikor már tényleg elértük a gödör legalját: innen már csak felfelé volt út

Amikor már tényleg elértük a gödör legalját: innen már csak felfelé volt út

2012-ben az ingatlanszektor elitjének a döntő többsége szerint az iparág elérte a mélypontot, de még a következő évre sem voltak túl fényesek a kilátások. A válság utáni negyedik évben sorra dőltek meg a negatív rekordok, egy egész év alatt valamivel több mint 20 ezer négyzetméternyi irodaterületet adtak át, de a befektetési volumen is szinte sokkolta a szereplőket, ami nem is csoda, elnézve, hogy összesen 120 millió euró volt. Összehasonlításképp, ez a tavalyi 1,7 milliárdnak körülbelül a 7 százaléka. Folytatva a 15 évre visszatekintő cikksorozatunkat, most azt néztük meg, hogy mi történt a válság utáni ingatlanpiaci gödör legmélyén, és hogyan gondolkoztak minderről a szakértők a 2012-es Property Investment Forum konferencián.

Az összes jegy elkelt, teltházas lesz az első meccs az új Puskásban

Az összes jegy elkelt, teltházas lesz az első meccs az új Puskásban

November 15-én este az Uruguay elleni felkészülési mérkőzéssel hivatalosan is felavatják a Puskás Arénát. Hivatalosan ma lehetett utoljára jegyeket vásárolni a nyitómeccsre, a belépőket néhány óra alatt elkapkodták, teltházas lesz a meccs. A másodpiaci értékesítés beindult, közel 70 ezer forintért is lehet belépőt venni a neten.

Karácsony Gergely jobbkeze elárulta, mire készülnek a fővárosban

Karácsony Gergely jobbkeze elárulta, mire készülnek a fővárosban

Az önkormányzati választások után először nyilatkozott Balogh Samu, Budapest főpolgármesterének kabinetfőnöke. A videóból kiderül, hogy a szakember a közlekedésfejlesztésben számos lehetőséget lát, amelyek véleménye szerint nagyrészt nem is a pénzen, sokkal inkább az akaraton múlnak.

Olyat lép a németek vagyonalapja, amilyet még a norvégok sem mernek

A 24 milliárd eurónyi vagyont kezelő Kenfo (Fonds zur Finanzierung der kerntechnischen Entsorgung) vagyonalap úgy döntött, hogy a kezelt vagyon 30%-át a jövőben nem tőzsdei eszközökbe fekteti. Ilyen merész lépésre még a világ legnagyobb vagyonalapjának számító norvég sem vetemedett – írja a Bloomberg.

A fél világ rajtuk röhög – A világ pénzét tették egy bukott cégbe

A fél világ rajtuk röhög – A világ pénzét tették egy bukott cégbe

Az év sztorijának indult, aztán kishíján az év nagy bukása lett a WeWorkból, amely az év egyik legjobban várt tőzsdei kibocsátását hajthatta volna végre, most pedig már arról van szó, hogy a nagytulajdonos, a sztorira eddig már több mint 10 milliárd dollárt költő japán Softbank újjabb milliárdokat kénytelen költeni, hogy mentse a menthetőt. Eközben a WeWork alapítója kifejezetten sok pénzt keres a sztorin, még ha el is kell hagynia a céget.

Még több pénzt öntenek az év bukásába

Még több pénzt öntenek az év bukásába

Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Softbank a WeWorkkel a cég megmentése érdekében – állítják az ügyhöz közel álló források. A japán konglomerátum további milliárdokat önthet a problémákkal küszködő WeWorkbe, amiért cserébe megszerezheti a többségi részesedést, a csodabogár alapító pedig már csak tanácsadóként vehet részt majd a vállalat életében. A tranzakció 7,5 és 8 milliárd dollár közé értékeli be a WeWorköt, ami már köszönőviszonyban sincs azzal a 60 milliárd dolláros vállalatértékkel, amit a cég jobb napjaiban becsültek a piacok.

Hasznos tippek az irodai költözés előtt - Megszólalt a szakértő

Hasznos tippek az irodai költözés előtt - Megszólalt a szakértő

Egy bérleti szerződés megkötése, legyen szó akár költözésről vagy egy futó bérlet megújításáról, minden cég életében jelentős esemény. Fokozottan igaz ez, ha egy cég a saját tulajdonú ingatlan kényelmét feladva költözik egy bérelt irodaházba. Dr. Kui Szilárd, a DLA Piper Magyarország vezető ingatlanjogi ügyvédje szerint ha az új bérleti szerződés egy módszeres és részleteiben átgondolt előkészítő folyamat eredményeként kerül megkötésre, bérlőként jelentős jövőbeni költségektől és konfliktusoktól kímélhetjük meg magunkat.

Történelmi számok a hazai ingatlanpiacon

Történelmi számok a hazai ingatlanpiacon

Mind az irodák, mind az ipari-logisztikai ingatlanok piacán történelmi méységbe süllyedt az üresen álló területek aránya - derül ki az MNB legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentéséből. A jelentés a fentieken túl bemutatta a kiskereskedelelmi ingatlanok és a hotelek piacát, valamint kitért a befektetési volumen és a  hitelezés aktuális számaira is.

Öt évre befagyasztották az albérleti díjakat Berlinben

Öt évre befagyasztották az albérleti díjakat Berlinben

Meredeken emelkedtek a lakásbérleti díjak az elmúlt években Berlinben, ezért a város vezetése úgy döntött, hogy a következő öt évre befagyasztja a bérleti díjakat. A lépés érzékenyen érint ingatlanbérbeadással foglalkozó cégeket.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.