infláció

A gázra léptünk, nem a fékre – mekkora árat fizethet most Magyarország?

A gázra léptünk, nem a fékre – mekkora árat fizethet most Magyarország?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében a Magyarország és Európa előtt álló gazdasági kihívásokról volt szó, és persze arról, hogy mikorra várható fordulat a meghatározó folyamatokban. A témával kapcsolatban Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, az MTA doktora, korábbi Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke volt a Checklist vendége. Az adás második részében az orosz-ukrán hadszíntéren látható, sokak által meglepően sikeresnek tartott ukrán ellentámadásról volt szó, ahol az orosz csapatok már több mint 20 településről voltak kénytelenek visszavonulni, gyakran hátrahagyva fegyvereket, harckocsikat. A témával kapcsolatban Huszák Dánielt, lapunk Globál rovatának vezető elemzőjét kérdeztük.

Milliárdokat zsebeltek be a magyar alapkezelők tavaly – Íme a lista

Milliárdokat zsebeltek be a magyar alapkezelők tavaly – Íme a lista

A részvénypiacok menetelése és a kötvénypiac szenvedése jellemezte tavaly a világpiacokat, a nagy hazai alapkezelőknek ilyen felemás viszonyok közepette is sikerült növelniük nyereségüket az MNB Aranykönyv friss számai szerint. Csökkent, de így is az OTP Alapkezelőjé maradt a legmagasabb profit a piacon, a szolgáltató jelentősen tudta növelni kezelt vagyonát is. Tavaly már három olyan alapkezelő is szerepelt a listán, amelynek kezelt vagyona meghaladta az ezermilliárd forintot.

A lengyel jegybank leállhat a kamatemelésekkel

A lengyel jegybank leállhat a kamatemelésekkel

Kevés lehetőséget lát az alapkamat további emelésére Cezary Kochalski a lengyel jegybank igazgatótanácsának a tagja és valószínűnek tartja a monetáris szigorítási fázis közelgő befejezését Lengyelországban.

20% felett nőttek a magyar fuvarozók költségei

20% felett nőttek a magyar fuvarozók költségei

A magyar közúti fuvarozók költségeit mutató Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) 2022 első félévében mintegy 22-23 százalékos növekedést mutat az előző év egészéhez képest, ebből az első félévben a fuvarozók 13-15 százalékot tudtak érvényesíteni áraikban - mondta Lajkó Ferenc, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) logisztikai szakosztályának elnöke hétfőn a közgazdasági társaság online szakmai rendezvényén.

Jön a 11%-os bónusz állampapír – Megéri beszállni?

Jön a 11%-os bónusz állampapír – Megéri beszállni?

Sok mindent nem tudunk még a csütörtökön bejelentett új lakossági állampapírról, de azt igen, hogy lényegében a már régóta nem értékesített Bónusz Magyar Állampapírt akarják új köntösbe csomagolni. Ha helytállóak a kormány számai az induló 11%-ról, akkor a 3 éves papír kamatprémiuma (bónusza) maximum 0,75-1 százalépont lehet becslésünk szerint. Mostani cikkünkben összeszedtük, milyen szempontokat érdemes mérlegelni, mielőtt valaki lekötné a 3 éves BMÁP-ban a pénzét.

Így teljesít az orosz gazdaság a szankciók fényében

Így teljesít az orosz gazdaság a szankciók fényében

A második negyedévben az orosz gazdaság bruttó hazai kibocsátása (GDP) 4,1 százalékkal csökkent éves összevetésben, de 0,6 százalékkal emelkedett az első negyedévhez viszonyítva. Az orosz statisztikai hivatal pénteki közlése szerint a kibocsátás értéke 69,3 ezer milliárd rubel (1,14 ezer milliárd dollár) volt az első fél évben, amely 0,4 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest.

Elkerülhetetlen a legrosszabb Németországban, súlyos gazdasági nehézségekre számítanak

Elkerülhetetlen a legrosszabb Németországban, súlyos gazdasági nehézségekre számítanak

Recesszióba kerül Németország gazdasága két vezető gazdaságkutató intézet csütörtökön megjelent előrejelzése szerint, és súlyos nehézségekre számít Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter is, aki ugyancsak csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag) azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök támadást indított a német gazdasági rendszer ellen.

Az olaszok harmada nem tudja majd fizetni a rezsiköltségét

Az olaszok harmada nem tudja majd fizetni a rezsiköltségét

Az olaszok már az ügyvivő kormány által meghirdetett energiatakarékossági program előtt rövidebbre húzták a nadrágszíjat a csütörtökön közölt felmérések szerint, melyek azt mutatják, hogy az olaszok több mint fele nehezen tudja fizetni a lakásbéreket, harmaduknak pedig karácsonyra nem lesz pénze a rezsire. Az egyik legnagyobb olaszországi élelmiszer-üzletláncot üzemeltető Coop közölte adatait a lakosság fogyasztási szokásairól.

Lagarde: Nem számítunk recesszióra, de nem lehet kizárni

Lagarde: Nem számítunk recesszióra, de nem lehet kizárni

Az Európai Központi Bank mai kamatdöntő ülésén 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatszintet, és lefelé módosította növekedési előrejelzéseit, inflációs előrejelzését pedig jócskán felhúzta. Christine Lagarde a sajtótájékoztatón elárulta, hogy az EKB ülésről ülésre dönt majd a beérkező inflációs adatok fényében, és amennyiben szükséges, a maihoz hasonlóan nagy kamatemelések is jöhetnek még. Lagarde elárulta, hogy az EKB-t zavarja a gyenge euró, árfolyamcél ugyanakkor továbbra sincs. A jegybankelnök szerint az elemzői alapforgatókönyv nem mutat recessziót, a pesszimista forgatókönyv szerint viszont 2023-ban visszaeshet a gazdaság.

Eldőlt: brutális drágulás jön a magyar autópályákon

Eldőlt: brutális drágulás jön a magyar autópályákon

A kormány tavalyi döntése értelmében az e-matricák és e-útdíjak mértékét a megelőző év augusztusi, KSH által közreadott éves bázisú infláció alapján kell meghatározni, 10 forintra kerekítve. Korábban az inflációs előrejelzések alapján kiszámoltuk, mennyivel drágulhat a magyarországi autópályahasználat. A napokban megjelent augusztusi inflációs adatok alapján itt a jövő évi autópályadíj-táblázat.

Megszólalt a világ leggazdagabb magyar embere: ez még csak az összeomlás kezdete

Megszólalt a világ leggazdagabb magyar embere: ez még csak az összeomlás kezdete

Ritkán szólal meg nyilvános fórumokon a világ leggazdagabb magyarjának számító Thomas Peterffy, amikor viszont megteszi, akkor érdemes rá odafigyelni. Az Interactive Brokers alapítója és cégvezére szerint az egyre súlyosabb inflációs nyomás miatt az amerikai részvények még tovább eshetnek idén, a jegybank ugyanis sokáig kitarthat a kamatemelések mellett az árrobbanás megfékezése érdekében - a szakember szerint több mélyreható probléma is van, amelyek hozzájárulnak a kedvezőtlen inflációs környezethez, ami nem fog egyhamar megszűnni. De hogyan vélekednek a kilátásokról a legfontosabb amerikai elemzőházak és befektetési bankok, mi várhat még idén az amerikai tőzsdékre? Cikkünkben erre a kérdésre keressük a választ.

25 éves inflációs csúcs, 11%-os állampapír a mai Checklistben

25 éves inflációs csúcs, 11%-os állampapír a mai Checklistben

Ma délután 5 órától lesz meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének csütörtöki adása. A műsor első részében a KSH ma reggel közzétett, augusztusi inflációs jelentésével foglalkozunk. 15,6%-os árdrágulásra 1998 óta nem volt példa, ráadásul ezen belül az élelmiszerek ára 30,9 százalékkal emelkedett 1 év alatt. Az adás második részében a mai Kormányinfón bejelentetett új lakossági állampapírról lesz szó, amiről Gulyás Gergely egyelőre annyit árult el, hogy 11%-os lesz a kamata, de több kérdés is van a papír kondícióiról.

Nyugdíjemelés Magyarországon: sötét hónapok várnak a nyugdíjasokra

Nyugdíjemelés Magyarországon: sötét hónapok várnak a nyugdíjasokra

Idén novemberben a nyugdíjemelési korrekció mértéke a szeptember 8-án közzétett KSH-gyorstájékoztató alapján mindössze 1,8% lesz - mutat rá friss írásában Farkas András nyugdíjszakértő. Egyúttal érzékelteti azt is, hogy ez mennyire alacsony: az augusztusi infláció 15,6%, az augusztusi nyugdíjas infláció 15,7%, az éves várakozás 20%. Éppen ezért a szakértő úgy véli, hogy ha valóban ekkora mértékű lesz a pótlólagos nyugdíjemelés (amit novemberben kapnak kézhez az érintettek), akkor több millió magyar szegényebbnek érzi majd magát.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.