A hőhullám tegnap tetőzött Magyarországon, azonban a HungaroMet jelentése szerint még közel sem ér véget. A meteorológia szolgálat közölte: délelőtt inkább még csak helyenként, ezt követően azonban már egyre több helyen alakulnak ki záporok, zivatarok.
Ma nemcsak az év legmelegebb napja vár ránk, hanem az abszolút melegrekord (41.9 fok) is megdőlhet - közölte a HungaroMet, amely figyelmeztetése mellett veszélyjelző térképeit is frissítette. A meteorológiai szolgálat időjárás-előrejelzése szerint a mai nap folyamán a legnagyobb eséllyel egy délnyugat-északkelet tengely mentén pattanhatnak ki csapadékgócok, de másutt sem zárható ki zápor, zivatar kialakulása.
Péntek este egy zivatarrendszer közelítette meg Magyarországot, amely az Észak-Dunántúlon és a Börzsöny térségében záporokat, zivatarokat okozott, de rendszer szétesett, így a hétvégére marad a hőség. Ma sok napsütésre, de időnként gomolyfelhő-képződésre is számíthatunk. Az ország több vármegyéjében különböző szintű figyelmeztetések vannak érvényben zivatarok és a magas középhőmérséklet miatt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között várható, de az Alföldön akár 40 fok fölé is emelkedhet. A tavak és folyók vize is szinte forr, a Balaton 27, a Velencei-tó 30 fokos.
Pénteken elszórtan, főképp az ország északi felén alakulhatnak ki záporok, zivatarok, amelyeket olykor intenzív csapadék és erős vagy viharos erejű széllökés kísérhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 41 fok között várható - írta időjárás-előrejelzésében HungaroMet, amely mai veszélyjelző térképeit is frissítette. A meteorológiai szolgálat jelentése alapján a Balatonnál egy-egy zápor, zivatar délután nem kizárt, de a terület nagy részén nem lesz csapadék.
Idén először 40 fok van Magyarországon, és minden valószínűség szerint nem utoljára, holnap már jó eséllyel a 41 fokot "támadhatják" a csúcsértékek - jelentette a HungaroMet, amely közzétette hétvégi időjárás-előrejelzéseit, valamint veszélyjelző térképeit is.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján a 2024. július 7-én (vasárnap) 00 órától 2024. július 12-én (péntek) 24 óráig érvényben lévő harmadfokú hőségriasztást július 18. (csütörtök) 24 óráig meghosszabbítja az ország egész területére vonatkozóan. Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben. Eközben a Hungaromet jelzései szerint sorra dőlnek meg a rekordok Magyarország területén.
Ma délutántól északnyugat felől a hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, arrafelé zápor, zivatar helyenként kialakulhat. Máshol elvétve lehet esély csapadék kialakulására - jelentette a meteorológiai szolgálat. Jelenleg az összes megyében első szintű figyelmeztetés van érvényben zivatar miatt. Jelenleg tizenegy megyében van érvényben vörös figyelmeztetés magas középhőmérséklet miatt, holnapra pedig tizenkét megyére adták ki a harmadik szintű figyelmeztető előrejelzést.
Harmadfokú hőségriasztás lép életbe vasárnaptól péntek éjfélig - tudatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben pénteken.
Ma még nem érjük el a 30 fokot, jövő héten viszont közelítjük a 40-et - írja az Időkép, amely szerint az elmúlt napok felfrissülését egy hullámzó hidegfrontnak köszönhettük, ami kelet felé távozott.
Magyarország nagy részén ma tetőzik a hőség, a maximumok országszerte meghaladják a 30, a déli, délkeleti országrészben sokfelé a 35-36 fokot. Szerda 0 órától életbe lépett és szombat éjfélig érvényben is marad a harmadfokú hőségriadó. Megnéztük, milyen érdeklődést mutatnak ezek a fejlemények az időjárás iránt a Google magyarországi internetes kereséseiben.
Hőmérsékleti rekordok dőltek meg az Egyesült Államok hőhullám által érintett északkeleti térségében, ahol 35 Celsius-fok fölé emelkedett a nappali csúcshőmérséklet szerdán.
A harmadfokú hőségriasztás ideje alatt június 19-től a MÁV-START naponta 10 és 17 óra között a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain oszt ásványvizet az utasoknak – a készlet erejéig.
A következő napokban a meleg időjárással párhuzamosan egyre melegebb lehet a Balaton, így megindulhatnak a nyaralók a magyar tengerhez.
A hőség napjai meg vannak számlálva: vasárnap tetőzik, majd a jövő hét elején érkező hullámzó frontrendszer északias áramlással egyre jobban kiszorítja hazánk térségéből a forró levegőt. Szerdára már érezhetően frissebb lesz a levegő - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Dél-Koreában négy év óta először rendelték el a legmagasabb fokú hőségriasztást, miután az ország egyes részein 38 Celsius-fok feletti hőmérsékletet is mértek - közölte a belügy- és közbiztonsági minisztérium szerdán.
Másodfokú hőségriasztás lépett életbe hétfőn 0 órakor, az egész ország területére érvényes figyelmeztetés szerda éjfélig lesz érvényben.
Lissák Domonkos cikke.
De kevesebb munkalehetőségből választhatnak az emberek.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.