Kifejezetten sikeres kötvényaukción van túl csütörtökön az ÁKK, bebizonyosodott, hogy két hete valóban csak átmeneti volt a kereslet csökkenése a brit népszavazás miatt. Összességében az előzetesen meghirdetett 47 milliárd forinttal szemben 68,5 milliárdnyi állampapírt sikerült eladni, amit még délután megfejelhetnek.
Az elmúlt öt és fél évben közel 200 milliárd forintjába kerülhetett az államkasszának az, hogy a piaci kincstárjegyek helyett lakossági állampapírban adósodott el - derül ki az Államadósság Kezelő Központtól (ÁKK) kapott statisztikából. A csillapíthatatlan lakossági rohammal 2016-ban még egy mérföldkőhöz érkezhet el az adósságkezelő: először fizethet ki több mint százmilliárd forint kamatot egy év alatt a lakossági kötvények után. Azt eddig is tudtuk, hogy sokkal magasabb kamatot fizet az állam a lakossági kötvények után, most azonban már azt is tudjuk, mennyibe került ez évente. Így pedig könnyebb eldönteni, megéri-e a magasabb lakossági hozam.
A Fitch májusi felminősítése után ezen a héten öt és fél év után először van arra reális esély, hogy Magyarország két nagy hitelminősítőnél kerüljön vissza a befektetésre ajánlott kategóriába. Ha pedig ez megtörténik, akkor annak már kézzelfogható pozitív következményei lehetnek, hiszen friss befektetői tőke indulhat meg a magyar piac felé. Mindez azon múlik, hogy pénteken a Moody's figyelmen kívül hagyja-e a Brexit miatti kockázatokat és a kormány által bejelentett költségvetési lazítást. Most úgy tűnik, hogy inkább még kivárhatnak éppen a fenti kockázatok miatt, de árulkodó lehet, hogy a magyar bankokról optimista elemzést tett közzé a hitelminősítő a múlt héten.
A tavalyi év rekordot hozott a befektetési célú lakásvásárlásokban, sokan kerestek és keresnek most is helyet pénzüknek az ingatlanpiacon. De már nem csak a hosszú távú kiadásban gondolkodnak, a rövid távú kiadási célra vásárolt, lakásszállodaként üzemelő lakások vásárlása is megugrott. Ez utóbbiakkal ugyan tényleg magasabb az elérhető hozam, ez azonban erősen lokáció függő. Jobb helyeken a hosszú távú kiadással elérhető 4 százalék körüli hozam lakássszálloda esetén 7 százalék is emelkedhet, egy kevésbé jó szezonban, vagy helyszínen azonban könnyen lecsökkenhet 4,5 százalékra, ami így már a tulajdonos munkadíját sem biztosítja. A továbbiakban annak jártunk utána, hogy milyen hozamszinteket remélhetnek a befektetők, illetve a kiadási céloktól függően hol érdemes ingatlant vásárolni.
Érthető, hogy első reakcióként mindenki az eladás gombot nyomja a Brexit miatti sokk hatására, de érdemes második gondolatként már a vételi pontokat keresni a kelet-közép-európai régió kötvénypiacain - mutat rá péntek délután kiadott gyors helyzetértékelésében a SocGen stratégiai csapata. Egy ezzel párhuzamos anyagukban konkrét lengyel kötvényvásárlási ajánlást is kiadtak.
Éles fordulat látszik az utóbbi hetekben a közelgő brit EU-népszavazás kapcsán, hiszen lassan mindenki kezdi komolyan venni azt, hogy a szigetország kiléphet az Unióból. Ha viszont ez tényleg megtörténik, akkor komoly hullámvasút jöhet a piacokon. Ezzel kapcsolatban rengeteg elemzés megjelent a közelmúltban, de vannak olyan szakemberek, akik szerint csak találgatni lehet arról, pontosan mit hozhat a Brexit.
Kedd reggelre a tízéves német kötvények hozama a negatív tartományba esett, amire korábban sosem volt példa. Az ok elsősorban az utóbbi napok piaci feszültségeiben keresendő, melyeket a közelgő brit népszavazás alapozott meg.
Szép öt hónapot zártak a Magyarországon kezelt befektetési alapok, több szereplő is volt, amely 10% fölött hozott eddig az év eleje óta. A legjobban teljesítő alapok elsősorban a nyersanyagkitettségüknek köszönhetik a szép eredményt, ezen kívül a feltörekvő latin-amerikai és orosz piacon befektető alapok mentek még jól, a magyar részvénypiac a legjobbak közt szerepelt, az itt befektető alapok is bőven 10% fölött teljesítettek.
A korábbi évek tapasztalata alapján a nyugdíjra gyűjtők már hozzászoktak ahhoz, hogy évente 7,5%-os hozamot tehetnek zsebre azzal, hogy alacsony kockázatú kötvényeket tartanak. Mára már ahhoz, hogy ezt a hozamot megkapják, sokkal kockázatosabb eszközökbe kell fektetni a nyugdíjpénzt - írja a The Wall Street Journal a Callan Associates elemzésére hivatkozva.
A tervezett 40 helyett csak 21 milliárd forint értékben adott el 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK, mivel meglepően gyenge volt a kereslet a papírokra. Ráadásul a hozam is emelkedett a legutóbbi aukcióhoz képest.
Várhatóan nem fog jelentősen a lengyel hozam alá esni a magyar azt követően, hogy a napokban közel 15 év után először lett negatív a két referenciaérték közti különbség - olvasható az Erste Bank csütörtöki elemzésében. A szakértők szerint akár két hitelminősítő is megjutalmazhatja Magyarországot 2016-ban, emiatt pedig a kötvényeink továbbra is jól teljesíthetnek.
A múlt héten hosszú évek óta először fordult elő, hogy a tízéves magyar kötvények másodpiaci hozama a hasonló futamidejű lengyel papíroké alá esett. Korábban el sem tudtuk képzelni, hogy ez megtörténhet, azonban az elemzők szerint a számunkra kedvező folyamatnak még nincs vége, mostantól egy időre tartóssá válhat ez a helyzet. Persze ehhez kellettek a lengyel belső kockázatok is a tavalyi parlamenti választások után, ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni a magyar állampapírok kimagasló teljesítménye mellett.
A legnagyobb magyar befektetési alapok többek közt azért is közkedveltek, mert minimális ingadozással keresnek hozamot a befektetőiknek, viszont mivel javarészt kötvény- és pénzpiaci alapok, ezért nem várhatunk hatalmas számokat tőlük. Megnéztük, hogy hoztak idén a legnagyobb magyar alapok, és hogy egyébként milyen költségeket kell kifizetnünk, ha venni akarunk a befektetési jegyeikből.
Jól teljesített idén eddig a négy megmaradt hazai magánnyugdíjpénztár: a legnépszerűbb portfóliók már 3-3,5%-os hozamot termeltek a tagoknak, könnyen lehet, hogy a tavalyi 7-8%-os éves hozamot is felülmúlhatják az idei számok. Taglétszámban is nagyjából tartják magukat a pénztárak, miközben eddig mindegyik szereplő teljesíteni tudta a havi 70%-os tagdíjfizetői arányt. A tagdíjfizetések mellett szorgosak a pénztártagok az adományokkal is, van olyan pénztár, ahol idén már 200 millió forint feletti támogatás folyt be a tagoktól.
Az elmúlt tizennégy évben először fordul elő, hogy a magyar kötvények hozama a hasonló futamidejű lengyel állampapíroké alá essen - közölte csütörtökön a Bloomberg. A jelenség oka elsősorban az MNB további kamatcsökkentése és az, hogy egyre több befektető várja Magyarország felminősítését.
Akár ötszörös különbség is lehet az európai országok lakáspiaci hozamai között - derül ki a Global Property Guide legfrissebb listájából. Míg a legnagyobb kockázatú országok piacain kétszámjegyű hozam is előfordulhat, addig vannak országok, ahol mindössze 2-3%-ot zsebelhetnek be a befektetők évente.
Jelentősen csökkent az utóbbi években a magyar hosszú kötvények hozamfelára, ebben a feltörekvő piacokon belül a régióval kapcsolatban tapasztalt kedvező hangulat mellett országspecifikus tényezők is szerepet játszottak - állapítja meg az MNB friss inflációs jelentésében.
Régóta beszédtéma Magyarország közelgő felminősítése a hitelminősítőknél, március elején indulnak az idei tervezett felülvizsgálatok, így több mint négy év után megint lehet esélyünk kikerülni a befektetésre nem ajánlott (bóvli) kategóriából. Egy ilyen lépés akár több százmilliárd forintnyi tőkét is megmozgathatna a magyar piac felé, hiszen még mindig vannak olyan nemzetközi befektetők, akik csak befektetésre ajánlott értékpapírokat vásárolhatnak. Ők azonban hagyományosan konzervatív befektetők, Magyarország híre pedig továbbra sem a legjobb a nemzetközi piacokon, így valószínűleg csak átmeneti pozitív hatása lenne annak, ha végre felminősítenének.
Pénteken minden korábbinál nagyobb összegű, 5500 milliárd dollárnyi állampapír hozama csúszott a negatív tartományba azt követően, hogy a japán jegybank meglepetésre mínusz 0,1 százalékra vágta az alapkamatot - írta a Financial Times.