hotel

Újabb rezsidémon a láthatáron: beütött a vízdíj a szállodáknak

Újabb rezsidémon a láthatáron: beütött a vízdíj a szállodáknak

Habár szezonális hatások miatt a téli időszak általánosságban olcsóbb, mint a tavaszi-nyári, idén 50 ezer forint felett maradt a 4 csillagos szállodák ára. A hoteleknek tovább kell emelni az árakat, de már visszafogottabb mértékben, mint tavaly, miután a vízdíj sokat emelkedett, illetve a dolgozók bérét is növelik. A szállodaszövetség ebben az évben 6-7%-os áremeléssel számol.

Átlagosan 13 ezer forintért foglaltak szállást egy éjszakára a magyarok

Átlagosan 13 ezer forintért foglaltak szállást egy éjszakára a magyarok

A Szallas.hu adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami 17 százalékos emelkedést jelent 2022-höz viszonyítva, a régiók közül a Balaton, a települések között pedig Budapest, Siófok és Eger lettek 2023 legkedveltebb úti céljai.

Elhunyt Finta József építész

Elhunyt Finta József építész

Életének 89. évében elhunyt Finta József építész, sok más mellett a Westend City Center, a Bankcenter, a fővárosi Marriott, az InterContinental és a Kempinski hotelek, a Schönherz Kollégium tervezője.

Átnevezik a Gellért Szállót

Átnevezik a Gellért Szállót

Wellneszközpontú luxusszállodává alakítja át az ázsiai gyökerekből multinacionális vállalattá fejlődött Mandarin Oriental Hotel Group a budapesi Gellért Szállót - írja a Telex.

Új hotelmárka érkezett Budapestre - Képeken a megnyitott szálloda

Új hotelmárka érkezett Budapestre - Képeken a megnyitott szálloda

Megnyitotta első budapesti szállodáját az Accor európai hotelmárkája, a TRIBE. Az újonnan épült, az ibis márkával közös dual-branded szálloda a Libertyben, a WING Könyves Kálmán körúti projektjében kapott helyet. Az ibis & TRIBE Budapest Stadium 332 szállodai szobát (a két márka között egyenlő arányban megosztva), különböző F&B (’food & beverage’) szolgáltatásokat, illetve konferencia- és fitneszlétesítményekkel felszerelt komplexumot kínál.

Trükkös áremelés a magyar szálláshelyeken - Csúnya számlákba futhatunk bele

Trükkös áremelés a magyar szálláshelyeken - Csúnya számlákba futhatunk bele

A korábbi ingyenes helyett fizetőssé váló parkolás, energiahozzájárulási díj, kötelező minibár díj, fizetőssé váló wellness-szolgáltatások. A hazai szállásadók – érezve azt, hogy a szobaárak emelésénél sok esetben elmentek a vendégek fizetőképességének határáig – alternatív módszerekkel élnek az árazásaikban, hogy a költségeik egy részét érvényesíteni tudják a fogyasztói árakban. A szobaárak mellett ezért érdemes alaposan átnézni a kötelező költségelemeket, illetve azokat a szolgáltatásokat, amelyek korábban ingyenesek voltak.

Átalakul a piac: 2-3 órát is utaznak a cégek csapatépítőre

Átalakul a piac: 2-3 órát is utaznak a cégek csapatépítőre

Az egyedi értékek és szolgáltatáspaletta mellett a szállodaipar területén is alaposan felértékelődött a digitalizáció szerepe, ma már a legkisebb szereplőknél is általánossá vált az online foglalási rendszerek bevezetése és a szállodai folyamatok automatizálása. Az utóbbi években az egyéni foglalásokban tapasztalható megtorpanás ellenére a rendezvénypiac kiegyensúlyozott, a szakmai célú rendezvények vagy csapatépítő programok esetén pedig már a távolság is egyre kevésbé számít – mondta el a Portfolio-nak Vigh-Guttmann Barbara, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetője. A konferencia- és rendezvényterem mellett alapelvárás lett a jól felszerelt wellness részleg és a természetközeli elhelyezkedés. A szakembert a rendezvénypiac aktuális helyzetéről és az igények változásáról kérdeztük.

Árnyékot vet az izraeli háború a magyar turizmusra

Árnyékot vet az izraeli háború a magyar turizmusra

Jól sikerült az őszi szezon a hazai szállodaiparban, ami annak köszönhető, hogy egyre több a külföldi vendég, de új, sötét árnyként megjelent a hotelek gazdálkodásában az izraeli-palesztin háború kitörése. Azóta ugyanis elmaradnak az izraeli vendégek, ami komoly kiesést jelenthet számukra.

Íme a világ legjobb szállodamárkái

Íme a világ legjobb szállodamárkái

Ezúttal nem az egyes szállodákat, hanem teljes szállodaláncokat rangsorolt a Luxury Travel Intelligence csoport. A vállalat egy több mint 100 szempontból álló saját pontrendszer alapján rangsorolta a hálózatokat az egyes egységek hangulatától kezdve a személyzetig - írja a CNBC. Nézzük, kik voltak a legjobbak!

30 ezren is lakhatnak, dolgozhatnak a BudaParton: hol tartanak most a fejlesztések?

30 ezren is lakhatnak, dolgozhatnak a BudaParton: hol tartanak most a fejlesztések?

Volt már jobb a gazdasági környezet, ugyanakkor már pozitív jeleket is lehet tapasztalni, amelyek a stabilizálódás, a visszatérés irányába mutatnak - mondta a Portfolio-nak Kiss Ákos, a Property Market ügyvezető igazgatója, aki a Kopaszi-gátnál zajló fejlesztés kapcsán beszélt az irodapiaci bérlők új igényeiről, fenntartható épületgépészeti megoldásokról és arról, hogy a BudaPart fejlesztése a stratégiai ütemterv szerint halad: 2030-ra 25-30 ezer ember lakik és dolgozik majd a területen.

Zuhannak az energiaárak, mégsem lesznek olcsóbbak az éttermek és a szállodák Magyarországon

Zuhannak az energiaárak, mégsem lesznek olcsóbbak az éttermek és a szállodák Magyarországon

Akár 50 százalékkal is mérséklődhetnek egyes éttermek és hotelek energiaköltségei. Ennek hatására több, korábban bezárt étterem újranyitott, a hoteleknél pedig már idén is bővítés volt, jövőre pedig – a jelentős számú külföldi vendég miatt – még nagyobbat ugorhat a szállodai szobakínálat. Az energiaárak csökkenése azonban biztosan nem hozza el az olcsóbb nyaralást.

Jön a szállodai szervizdíj a magyar hotelekben?

Jön a szállodai szervizdíj a magyar hotelekben?

Az ötletelésnél már magasabb szintre lépett a szállodai szervizdíj kérdése, a szakmai szövetség ugyanis nemrég megfogalmazta erre vonatkozó kérését a kormányzat felé - fejtette ki a VG podcastjában Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke.

Így halad a Balaton legújabb luxusszállodájának építése - Képeken a nem mindennapi projekt

Így halad a Balaton legújabb luxusszállodájának építése - Képeken a nem mindennapi projekt

Megkezdődött a belső terek kialakítása és a külső részek építése a szerkezetkész épületeken a 2 hektáros balatonfüredi BalaPort szálloda- és apartmankomplexumban. A 102 szobás szállodával, 4 étteremmel, 24 apartmannal, 188 férőhelyes mélygarázzsal, parti promenáddal rendelkező projekt megvalósítása ütemterv szerint halad, melynek során elindult a telken belüli közmű- és úthálózatok létesítése. A 22,5 milliárd forintos beruházás műszaki átadásának megkezdése 2024 végére várható – jelentette be Szepesi Richárd alapító és tulajdonos a fejlesztés sajtóbejárásán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.