A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki bejelentésének megfelelően 2024. december 31-éig hosszabbította meg a kormány a jelzáloghitelek kamatstopját, a Magyar Közlöny alapján az intézkedés a pénteki nappal hatályba is lépett.
Egyszerre sújtja a követeléskezelőket az extraprofitadó, a magas kamatkörnyezet és az adatvédelmi szigor. A megbízásos követeléskezelés régóta marginális üzlet, a követelésvásárlások frontján pedig évek óta csekély a kínálat nemteljesítő hitelekből. Volt tehát miről beszélgetnünk a növekedési kilátásokat boncolgatva Felfalusi Péterrel, az Intrum vezérigazgatójával, akit a magyarok fizetőképessége mellett először is a cégcsoport körüli fordulatos fejleményekről kérdeztünk.
Az Apple leállította az Apple Pay Later hitelkibocsátást, helyette harmadik féltől származó, részletfizetéses hiteleket kínál majd az Apple Pay-en keresztül. A döntés a fintech funkciók és termékek átalakításának része, írja a CNBC.
A jelenlegi szabályozás szerint június 30-án véget ér a jelzáloghitelek kamatstopja. Az intézkedés eddig 300 ezer háztartást óvott meg a magasabb kamatkörnyezet hatásaitól, a bankszektornak pedig több mint 400 milliárd forintjába került. Nagy Márton miniszter beszélt már az újabb meghosszabbításról, de az erről szóló jogszabály még mindig nem jelent meg. A BUBOR még mindig 7% közelében jár a bevezetéskori 2%-kal szemben, az érintett hiteladósok eloszlása alapján viszont szerencsére viszonylag kevesen vannak most már azok, akiket elviselhetetlen sokként érne a kamatstop hirtelen kivezetése.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról a 200 millió eurós büntetésről volt szó, amelyet az Európai Bíróság szabott ki Magyarországra, mert a menekültügyi rendszer nem felelt meg az uniós szabályozásnak. Erről Szabó Dánielt, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük. A második részben azt jártuk körbe Palkó Istvánnal, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjével, hogy mire számíthatnak azok a házaspárok, akik felvették a babaváró hitelt, de nem teljesítették a feltételeket. Ennek az ad aktualitást, hogy 5 éve él ez a lehetőség és az első párok már szembesülhetnek a problémákkal.
Az alacsonyabb jövedelműek 6,7%, a magasabb jövedelműek 6,2% környéki kamatokkal tudnak most lakáshitelt felvenni a magyar bankoknál. Ez 10 millió forintonként 76 ezer, illetve 73 ezer forintos törlesztőrészletet jelent egy 20 éves lakáshitel esetében. Év eleje óta néhány kisebb változástól eltekintve gyakorlatilag beragadtak a lakáshitelkamatok a 6-7% közötti sávba, és a hozamkörnyezet alapján nem érdemes mostanában alacsonyabb kamatokra várni. Egyre nagyobb az esélye, hogy az év nagy részét ebben a 6-7%-os sávban töltik a lakáshitelek.
Az Európai Unió államai egyelőre nem vesznek részt közvetlenül az 50 milliárd dolláros ukrajnai hitelben, amelyet a G7 csoport a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételekből finanszírozna – közölte Giorgia Meloni miniszterelnök a Reuters szerint.
Öt éve, 2019. július 1-jén indult el a babaváró hitel. Idén júliusban jár le tehát a gyermekvállalásra megszabott ötéves határidő azok számára, akik az elsők között igényelték a kamatmentes kölcsönt. Akiknél nem teljesült a gyermekvállalás, azoknak 120 napon belül vissza kell fizetniük a már igénybe vett kamattámogatást, és magas kamatozású kölcsönné alakul a hitel, ami jelen állás szerint a havi törlesztőrészlet duplázódását fogja jelenteni. Hogy hányan lehetnek az érintettek, arról az MNB adott tájékoztatást nemrég, a napokban pedig egy halvány reménysugárnak kinéző törvénymódosítást is elfogadott a parlament.
Még soha nem volt ekkora a magyar bankok nyeresége – járta be a hír a médiát az elmúlt hónapokban, az adatok közzététele napján mi is beszámoltunk a tavalyi 1451 milliárdos szektorszintű profitról, amely kimagasló, 21%-os tőkearányos megtérülést jelentett. Már akkor felhívtuk a figyelmet a jobbára felfelé torzító egyedi hatásokra, majd azóta több piaci figyelemfelhívás is napvilágot látott arról, hogy ezek nélkül nem is számít magasnak a bankok megtérülése. Mostani cikkünkben arra a következtetésre jutunk, hogy a megtérülés alacsony vagy magas voltának a megítélése nagyon nem egyértelmű: elsősorban attól függ, meddig merészkedünk el a bankok nyereségének a részekre bontásában.
A New York Community Bancorp közölte: 37,8 milliárd dolláros becsült teljes valós értéken megvásárolta a tavaly csődbe ment Signature Bank eszközeit - írja a Reuters.
A kihelyezett Babaváró hitelek összege ötször akkora mértékben nőtt a Gránit Banknál, mint a piaci állomány. A piaci térnyerésben jelentős szerepe van annak, hogy a Gránit Bank az év végi csúcs előtt élesítette a továbbfejlesztett, end-to-end digitális babaváró hiteligénylési folyamatát. A népszerű hitelt így még élményszerűbben és gördülékenyebben, akár 30 perc alatt lehet igényelni, amivel idén az ügyfelek több mint 92%-a élt.
A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram év elején újranyitott 200 milliárd forintos többletforrásának 100 százalékára megkötötte az EXIM Magyarország a hitelszerződéseket a magyar vállalkozásokkal – közölte a bank. A hitelprogram keretében összesen 928 db szerződéskötés történt, a leszerződött állományból eddig összesen 40 milliárd forint összegben került sor folyósításra, a források 48 százalékához a hazai-kkv szektor jut hozzá.
Az MNB 45 millió forint bírságot szabott ki a Trust Komarno s.r.o.-ra felügyeleti engedély nélküli követelésvásárlás miatt, s azonnali hatállyal megtiltotta a jogosulatlan tevékenység további folytatását. Mindössze egy-két követelésvásárlási szerződés megkötése is üzletszerű tevékenységnek minősülhet, ha azok mögött nagyszámú követelés áll - hívta fel a figyelmet a felügyelet.
Nyereségük csökkenésére és a hitelállomány mérsékelt bővülésére számítanak idén a bankok az MNB Piactudás felmérésnek eredményei alapján, amelyeket a jegybank honlapján ismertettek.
Az egész Európai Unión belül nálunk a legkisebb a háztartások lakáshitel-tartozása, a GDP-arányos lakossági eladósodottságban pedig az utolsó előtti helyen állunk. Végre egy jó hír – gondolhatják sokan, csakhogy az alacsony hitellel való ellátottság a lakossági kilátások bizonytalanságáról, a magyar hitelpiac fejletlenségéről árulkodik, még ha rövid távon vannak is biztató jelek. A lakáshitelek kétharmadát a legmagasabb jövedelmű egyötöd veszi fel Magyarországon, a babaváró hitelnél viszont csak egyharmad ez az arány, ami arra utal, hogy a hitelek „demokratizálása” egy kitörési pont lehetne a híresen alacsony magyar hitelpenetráció növelésére.
A várakozásokhoz képest lassabban indulnak el a beruházások, amelyek a vállalati hitelezésnél is éreztetik a hatásukat: a forgóeszköz-finanszírozás került túlsúlyba a beruházási hitelekkel szemben. A magas kamatszintek nem kedveztek a hitelkihelyezésnek, illetve a BUBOR feletti kamatfelár elengedését célzó időszakos könnyítés sem hozta meg a várt eredményt. Az MBH Bank mindezek ellenére rekorderedményt ért el a szegmensben, és célja, hogy tovább erősítse pozícióját a nagyvállalati és a trade finance piacon is. Bár a bank vállalati ügyfeleinek döntő része hazai tulajdonú cég, deklarált célja a multinacionális nagyvállalatok akvirálása, amelyben a különböző rugalmas trade finance, és working capital menedzsment termékek jelenthetnek versenyelőnyt számára a regionális szereplőkkel szemben. A Portfolio Balogh Pétert, az MBH Bank nagyvállalati és speciális hitelezési ügyvezető igazgatóját és Molnár Tamást, a bank faktoring és üzletfinanszírozásért felelős ügyvezető igazgatóját kérdezte a hitelpiac alakulásáról, a faktoring termékekben rejlő lehetőségekről, és a beruházások várható felfutásáról.
Május 30-án a belgrádi, június 7-én az isztambuli képviselet bezárásáról adott hírt az EXIM a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Közben a bank hitelállománya több mint 20%-kal emelkedett idén, így meghaladhatta a 3000 milliárd forintot, amiben a Budapest Airport állami megvásárlására nyújtott hitelnek is jelentős szerepe lehetett.
A kamatstop meghosszabbítását javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium a diákhitelezésben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A diákhitelek esetében ugyanakkor a kamatstop meglehetősen relatív fogalom, hiszen emlékezetes, hogy tavaly júliusban megemelték a korábbi 4,99%-ról 7,99%-ra a kamatot, pedig már élt akkor a "kamatstop", és csökkent a kamatkörnyezet.
A lakosság 16%-a szerint alkalmas ez az időszak a hitelfelvételre, amely arány valamivel több, mint 1 millió főt jelent – derült ki az Impetus Research 2024 áprilisában készült, a 18-69 éves magyar lakosságra reprezentatív online kérdőíves felméréséből.