Addig marad a szigorú német határellenőrzés, ameddig az szükséges járványügyi okok miatt – derül ki abból a Politico által látott hétfői levélből, amelyet Németország állandó uniós nagykövete küldött az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatósága vezetőjének.
Meghosszabbították Németország Csehországgal és az ausztriai Tirol tartománnyal közös határszakaszának fokozott ellenőrzését, amelyet az új koronavírus-mutációk terjedése miatt vezettek be - közölte kedden a német szövetségi belügyminisztérium.
A 2013-ban feljegyzett adatok alá süllyedt, az előző évhez képest pedig 31 százalékkal esett vissza az Európai Unió tagországaiban a menedékjog iránt benyújtott kérelmek száma tavaly - közölte az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) 2020-as összesítő adatokat rögzítő jelentésében csütörtökön.
Matteo Salvini, az olasz kormányba belépett Liga párt vezetője tiltakozott amiatt, hogy az Ausztria határain a koronavírus-járvány miatt bevezetett ellenőrzés következtében a Brenner-hágónál majdnem negyven kilométer hosszú sorban álltak a kamionok hétfőn.
Egy nap alatt több ezer embert visszafordítottak Németországban a Csehországgal és az ausztriai Tirol tartománnyal közös határszakaszon a koronavírus-járvány miatt elrendelt új beutazási korlátozásokra hivatkozva, hétfői kormányzati adatok szerint nagyjából minden második utazótól megtagadják a belépést.
Donald Trump egyik legemlékezetesebb kampányígérete az volt, hogy egy hatalmas falat húz a mexikói-amerikai határra és Mexikót kötelezi majd arra, hogy fizessen érte. A fal építése már csak Trump elnöki ciklusának vége felé kezdődött el, így alig 20%-a készült el, és a Pentagon pénzéből oldotta meg a projekt finanszírozását, Mexikó egy centet sem fizetett érte. Most, hogy Joe Biden lett az elnök, a „Trump-fal” már biztos nem fog elkészülni, de jó eséllyel a demokrata politikus lebontani sem fogja az egészet.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy mégsem terjeszti ki Észak-Írországra a vakcinaexport-ellenőrzést, miután Londonban, Belfastban és Dublinban egyaránt felháborodást okozott a brüsszeli testület szándéka - közölték szombatra virradóra hírügynökségek.
Megszületetett a megállapodás Spanyolország és Nagy-Britannia között, amelynek értelmében Gibraltár a schengeni övezet része lesz 2021. január 1-től - közölte csütörtökön Madridban Arancha González Laya spanyol külügyminiszter újságírók előtt.
Hivatalos levelet küldött Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Egyesült Királyságnak, melyben a brit parlament által elfogadott Internal Market Bill jogszabályt támadja meg.
Eredetileg szeptember elsejétől szeptember 30-ig vezette be a kormány az uniós belső határokon, azaz a schengeni határszakaszon az ellenőrzéseket a járvány elleni védekezés jegyében, de egy szerda este 23 órakor hatályba lépett újabb kormányrendelettel ezt a védekezést újabb egy hónappal november 1-ig meghosszabbította – derül ki a Magyar Közlönyből.
Szlovákia betiltja a tömegrendezvényeket, az utcán is kötelezővé teszi a maszkviselést, és szerdán dönthetnek a szükségállapot kihirdetéréről. Visszatér a boltokba a vásárlók ott tartózkodásának korlátozása.
Donald Trump észak-írországi megbízott követe, Mick Mulvaney figyelmeztet, nem lenne jó, ha az Ír-szigeten visszaállna a határellenőrzés a közeljövőben - írja a Reuters.
A brit politikai életben hosszú ideje nem tapasztalt ellenállás bontakozott ki hétfőre azzal a törvénytervezettel szemben, amely több pontban ellentmond az EU-val tavaly októberben elért Brexit-megállapodás egyes sarkalatos fejezeteinek. A javaslatot az összes élő volt brit miniszterelnök és a Boris Johnson jelenlegi kormányfő vezette előző kabinet volt jogi főtanácsadója is támadja.
Az ír miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának vissza kell vonnia az új belső piaci törvénytervezetből azokat a pontokat, amelyek felülírhatják a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás egyes elemeit.
Míg világszerte 25,5 milliónál jár az igazoltan koronavírussal megfertőzöttek száma és 850 ezer közelében az elhunytaké, addig idehaza új időszámítás lépett hatályba mától, hiszen a visegrádi országokat kivéve teljes határzár kezdődött a járvány itthoni megfékezése érdekében. Ezt azonban diszkriminatívnak és ezért illegálisnak mondja az Európai Bizottság, így azonnali visszavonására szólított fel. Közben az itthoni iskolakezdés több budapesti intézményben nehezen ment, mert vagy a tanárok, vagy a diákok körében fertőzöttet találtak. A szennyvizet vizsgálva egyébként az ország 7 nagyvárosában a járvány erősödésére lehet számítani a következő napokban. A kedd reggeli közlés szerint egyébként 118 új fertőzöttről érkezett hír alacsony tesztelési szám mellett, a legtöbben Budapesten kapták el a betegséget. Friss híreink kedden percről-percre.
Az, hogy az EU összes többi tagállamából senki sem utazhat Magyarországra mától a határzár miatt, csak kivételes esetekben, míg a cseh, lengyel és szlovák turisták bizonyos megkötésekkel bejöhetnek szeptemberben, diszkriminatív és ezért illegális, ezt pedig azonnal vissza kell vonni – üzenték kedden Brüsszelből.
Egyetlen főbb oka lehet annak, hogy a mától a világ összes országára életbe lépő határzár ellenére miért kivételezett sebtében Magyarország a többi visegrádi országgal, azaz az ő turistáik miért léphetnek be mégis az ország területére egy negatív vírusteszttel az előre lefoglalt utazásaikhoz az emelkedő, illetve magas koronavírusos esetszámok mellett – derül ki rövid vizsgálatunkból.
Szeptember elsejével több területen is változik az élet: a kormány határvédelmi szabályokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt, változnak menetrendek és született új szabály a nyelvvizsgákra, valamint a gyógyszer-felírásokra is. Az M3-as autópályán és az autók ellenőrzésében is vannak újdonságok, ahogy a felnőttképzésben is – gyűjtötte össze az Infostart.
A cseh állampolgárok negatív teszteredménnyel szeptember elseje után is beléphetnek Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán. Később a tárcavezető azt is jelezte: a "mentességhez" a lengyel és szlovák állampolgárok is hozzájutnak.