Lakásépítések Magyarországon: meddig tarthat a lejtmenet?

Lakásépítések Magyarországon: meddig tarthat a lejtmenet?

A 2022 második felét jellemző gazdasági megtorpanás mostanra érte el igazán a hazai lakásépítési szektort. A KSH friss számai alapján az idei első félévben 18 százalékkal kevesebb lakást adtak át, mint a tavalyi azonos időszakban, miközben a lakásépítési kedv is hasonló arányban csökkent. Hogy meddig tarthat a lejtmenet, és mi segítheti a lakásépítési szektor kilábalását, arról a piac szakértői mondták el véleményüket.

Újabb hatalmas visszaesés a lakásépítésekben - Tovább zuhannak a számok

Újabb hatalmas visszaesés a lakásépítésekben - Tovább zuhannak a számok

Bár az adásvételek számában és a lakásárak emelkedésében már látszik a piaci fordulat, a lakásépítésekről ez továbbra sem mondható el. A KSH közzétette a 2024 második negyedéves számait, ami alapján az idei első félév egészét nézve összesen 6027 új lakás épült Magyarországon, 18%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ami ugyancsak 18%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól.

Mikor kezdhet növekedni a lakásépítések száma?

Mikor kezdhet növekedni a lakásépítések száma?

Bár az év fordulóján már az újraéledés határozott jeleit mutatta a hazai lakáspiac, a lakásépítések esetében még nem volt nyoma a kedvező fordulatnak. Ahogy korábban írtuk, 2024 első negyedében sokéves negatív rekordok dőltek meg a használatba vehető új otthonok számát és a közeljövő várható fejlesztéseit mutató építési engedélyeket illetően is. Az ezzel kapcsolatos területi különbségeket és a jövőben várható kilátásokat az OTP Ingatlanpont elemzése foglalta össze.

Egy ma épülő háznak 270 évig kellene állnia - Hol épül és hol tűnik el a legtöbb lakóingatlan Magyarországon?

Egy ma épülő háznak 270 évig kellene állnia - Hol épül és hol tűnik el a legtöbb lakóingatlan Magyarországon?

Az éves lakásépítési volumennel összefüggésben gyakran kerül szóba a lakásállomány megújulási ideje, ami adott időszakra nézve mutatja meg, elméletben mennyi idő alatt cserélődhetne ki a teljes lakásállomány. Ezzel együtt azt is bemutatja, hogy a lakóingatlanoknak hány éven keresztül kellene betölteniük a lakófunkciót a végső bontás előtt. Sokkal kevesebb szó esik azonban arról, hogy az építésekkel szemben mennyi lakóépületet bontanak el évente, és ez hogy aránylik az újonnan épülő állományhoz képest. Az alábbiakban ennek jártunk utána.

Botrány Budapest legnagyobb lakásépítése körül - Megszólalt a fejlesztő és a kivitelező

Botrány Budapest legnagyobb lakásépítése körül - Megszólalt a fejlesztő és a kivitelező

Ahogy néhány napja írtuk, hiába készült el a 790 lakásos Duna Terasz Grande társasház, a vásárlók mégsem tudnak lakásaikba beköltözni a fejlesztő és a kivitelező cég vitája miatt. Legutóbbi cikkünk hatására több pórul járt vásárló is megkeresett minket, és a fejlesztő D&B Ingatlanfejlesztő Csoport, valamint a kivitelező KÉSZ Építő Zrt. is megszólalt.

Új lakást vennél? - Íme a legolcsóbb és a legdrágább kerületek

Új lakást vennél? - Íme a legolcsóbb és a legdrágább kerületek

A hét első felében tette közzé a tavalyi lakásépítési számokat a KSH, amiből kiderült, mennyivel esett vissza az előző évben az ágazat. Míg a Magyarországon használatbavételi engedélyt kapott lakások száma 9 százalék felett csökkent, azaz 18 647 új lakás épült fel az országban, addig a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma - ami a jövőbeli lakásépítéseket jelzi előre - ennél nagyobb mértékben, 39 százalékkal esett vissza. Mostani cikkünkben megnéztük, hogy alakulnak a lakásépítési számok megyénként, hol, mennyire voltak aktívak a lakásfejlesztők, és mi jellemzi árak és lakástípusok terén a budapesti piacot.

Nem jó, de nem is tragikus: ennyi lakás épült egy év alatt Magyarországon

Nem jó, de nem is tragikus: ennyi lakás épült egy év alatt Magyarországon

Közzétette a KSH a 2023-ban használatbavételi engedélyt kapott lakások számát, melyből kiderül, hogy tavaly Magyarországon 18 647 új lakás épült, 9,2%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21 501 volt, 39%-kal kevesebb, mint 2022-ben.

Elkészült Székesfehérvár legújabb sportcsarnoka

Elkészült Székesfehérvár legújabb sportcsarnoka

A Norvégia elleni válogatott jégkorongmérkőzéssel avatják fel április 19-én a székesfehérvári Alba Arénát. A 22 ezer négyzetméteres sportlétesítmény közel 46 milliárd forintos kormánytámogatásból valósult meg.

Kevés lakás épül Magyarországon, de mennyire kevés ez a környező országokhoz képest?

Kevés lakás épül Magyarországon, de mennyire kevés ez a környező országokhoz képest?

Egy hét múlva teszi közzé a KSH a tavalyi utolsó negyedévre és ezáltal a teljes 2023-as évre vonatkozó lakásépítési számait, melyből kiderül, hogy mennyi új lakást adtak át Magyarországon tavaly. Az előrejelzések nem túl optimisták: szinte biztos, hogy nem fogjuk elérni a megelőző év 20 ezer körüli átadását, így legalább ötéves mélypont várható. De mit jelent ez az európai országokhoz képest? Hogyan teljesít nemzetközi összehasonlításban a magyar lakásépítési piac?

Padlóféket nyomtak a lakásépítők - Elárulták a szakértők, mi hozhatná el a változást

Padlóféket nyomtak a lakásépítők - Elárulták a szakértők, mi hozhatná el a változást

Ahogy reggel megírtuk, nagyot zuhant mind a lakásépítések, mind a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma. Előbbi az idei év első három negyedévét nézve 21, utóbbi 43 százalékkal csökkent, de ha csak a harmadik negyedévet nézzük, akkor éves alapon 23 és 51 százalékos volt a csökkenés. A számok vonatkozásában több lakáspiaci szakértő is elmondta véleményét.

Hatalmasat zuhant a lakásépítések száma - Messze még a fordulat

Hatalmasat zuhant a lakásépítések száma - Messze még a fordulat

Közzétette legfrissebb, lakásépítésekre vonatkozó számait a KSH, ami szerint 2023 I–III. negyedévében 10 808 új lakás épült, 21%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 894 volt, ami már 43%-kal kisebb, mint 2022 azonos időszakában.

Átadtak egy több mint 200 lakásos társasházat a XIII. kerületben

Átadtak egy több mint 200 lakásos társasházat a XIII. kerületben

Megszerezte a használatbavételi engedélyét a LIVING Park West projekt második üteme, amivel megtörtént a 234 lakásos épület átadása. A XIII. kerületi fejlesztésben közösségi szolgáltatások és okos megoldások is elérhetőek lesznek.

Vegyesfunkciós épület kapott használatba vételi engedélyt Budapesten

Vegyesfunkciós épület kapott használatba vételi engedélyt Budapesten

A Wing által fejlesztett Liberty vegyesfunkciós ingatlan megkapta a használatba vételi engedélyt a déli szárnyban elkészült irodaterületre. Ezzel az első bérlői, az eMAG és a Geodis elfoglalták bázisukat az épületben - szerepel a fejlesztő közleményében.

Gőzerővel építi új raktárait Budapest mellett a fejlesztő

Gőzerővel építi új raktárait Budapest mellett a fejlesztő

Megnyitotta két új raktárcsarnokát Fóton és Maglódon az ipariingatlan-fejlesztő HelloParks. Az épületekben, amelyek közül az egyik kifejezetten a városi logisztikai igények kiszolgálására készült, már összesen közel 18 ezer négyzetméternyi terület bérlésére szerződött le hat vállalkozás a fejlesztővel. A vállalat kész épületportfóliója ezzel már 150 ezer négyzetméterre nőtt, amelyet még az idén 250 ezer négyzetméterre tervez növelni.

Beigazolódni látszanak az előrejelzések: jelentősen visszaesett a lakásépítések száma

Beigazolódni látszanak az előrejelzések: jelentősen visszaesett a lakásépítések száma

Közzétette a KSH az idei év első negyedévére vonatkozó lakásépítési számait, ami alapján egyelőre beigazolódni látszanak az általunk korábban megkérdezett szakértők előrejelzései. 2023 I. negyedévében ugyanis 3613 új lakás épült, 20%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4989 volt, 38%-kal kevesebb, mint 2022 azonos időszakában.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.