Putyin kilóra megveszi Görögországot
Oroszország a jövő héten kedden energetikai megállapodást ír alá Görögországgal, s ennek keretében Moszkva 3-5 milliárd eurót folyósít Athénnak.
Oroszország a jövő héten kedden energetikai megállapodást ír alá Görögországgal, s ennek keretében Moszkva 3-5 milliárd eurót folyósít Athénnak.
Noha Görögország eurózónából való kilépésének valószínűségét egyre magasabbra becsülik a befektetők, az ezzel kapcsolatos félelmeknek egyelőre nincs egyértelmű jele a pénzügyi piacokon. Lehet, hogy a befektetők az eurózóna jövőjét a görögök nélkül is el tudják képzelni? Tényleg csak elképzelhetik azt, ugyanis egyelőre senki nem tudja, hogyan zajlana le egy ilyen folyamat és milyen következményekkel járna a többi tagországra nézve. A tárgyalások még javában zajlanak, de már nem maradt sok vesztegetni való idő, ugyanis a görög államkassza üres, az IMF pedig összesen közel egy milliárd(!) eurónyi törlesztést vár a kormánytól május első felében (mint elmondták, késlekedés nélkül), miközben a nyugdíjukra és a bérükre is számítanak az emberek.
Kemény és egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a görög pénzügyminiszter számára Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója pénteken a szervezet közgyűlésének első napján.
Újabb kedvezőtlen fordulat történt a görög adósságválság ügyében: a Standard & Poor's az eddigi "B-" minősítésről "CCC+" minősítésre rontotta le a görögök szuverén adósságbesorolását.
A görög kormány már a fizetésképtelenség bejelentését készíti elő arra a drámai eshetőségre, ha nem sikerülne április végéig megállapodnia nemzetközi hitelezőivel - számol be a Financial Times görög kormányközeli gondolkodókra hivatkozva.
Az euróval szemben újra 12 éves csúcsa közelébe izmosodott a dollár ma és a főbb külkereskedelmi partnerekkel szembeni együttes teljesítményt tükröző dollárindex is bő évtizedes új rekord küszöbét mutatja. Az újból feltámadt "dollár-bika" persze nem véletlen amellett sem, hogy meglepően gyengére sikerültek a márciusi átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok. Összességében ugyanis úgy tűnik, hogy nagyon erős lábakon áll az amerikai gazdaság és az inflációs, illetve munkaerőpiaci folyamatok is rövidesen szükségessé tehetik a kamatemelési folyamat megkezdését, illetve a rendszerbe pumpált elképesztő többlet likviditás fokozatos "visszaszívását". Előbbit a Morgan Stanley friss nagyelemzése csak decemberre, utóbbit pedig a jelzálogkötvények kapcsán két lépésben jövőre várja a befektetési bank, amely nagyrészt az olajárak fokozatos emelkedésére épít anyagában. Mindezek tükrében jövő év végéig bő 15%-os általános dollárerősödésre számít, azaz úgy tűnik, hogy az eddig látott dollár-erő még csak a kezdet.
Görög lapértesülés szerint az euróövezeti pénzügyminiszter-helyetteseket tömörítő munkacsoport 6 munkanapot adott Görögországnak, hogy vizsgálja felül és dolgozza át reformjavaslatait olyan módon, hogy azok elfogadhatóak legyenek az április 24-én összeülő pénzügyminiszteri tanácsnak. Továbbá jelentősen megnyugtatta a piacokat az is, hogy egy görög kormánytag szerint valahogy megoldották és ma elutalták az esedékes 450 millió eurós törlesztőt a Nemzetközi Valutaalapnak.
Megannyi vitás kérdés osztja meg továbbra is Görögországot és nemzetközi hitelezőit az Athén által előterjesztett reformjavaslatokról folyó tárgyalásokon, köztük a munkajog rugalmasabbá tétele, a társadalombiztosítási kasszák reformja, a privatizáció és az általános forgalmi adó emelése - ismerte el Dmitrisz Sztratulisz, az egészségügyi és társadalombiztosítási kérdésekkel foglalkozó görög minisztérium államtitkára szerdán.
Emelik a minimálbért októberben Görögországban, értéke jövő év júliusára eléri a 2012-es 751 eurót, jelentette be a munkaügyi miniszter kedden.
Londoni pénzügyi elemzők szerint hozzávetőleg egy hónapnyi türelmi ideje lenne Görögországnak a csődhelyzet hivatalos megállapításáig, ha nem teljesítené e héten esedékessé váló adósságszolgálati kötelezettségeit.
Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter vasárnap Washingtonban megerősítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának, Christine Lagarde-nak, hogy Athén ki tudja fizetni áprilisi törlesztőrészleteit, majd minden mást a maga idejében. Hangsúlyozta, hogy a görög válság Európa belső ügye.
Pozitív irányba haladtak a görög tárgyalások a héten, azonban még mindig nem tudni, pontosan mikor születhet meg a várva várt megállapodás. A következő vízválasztó dátum az ügyben április 9. lehet, ugyanis ekkor 450 millió eurót kell az IMF-felé törlesztenie a görög kormánynak, és egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy erre fut majd pénze: a belügyminiszter eheti szavai szerint nem fognak tudni időben fizetni, ám ezt azóta a pénzügyminisztériumuk cáfolta. Ami biztos: jövő hét szerdán és csütörtökön értékeli legközelebb az Eurócsoport Munkacsoportja az előkészített reformokat, ám a nagy megállapodás valószínűtlen, hogy az előttünk álló héten megszületne.
A múlt pénteki, az EU-s partnerek által felszínesnek és hiányosnak talált görög reformlista után egy sokkal átfogóbb intézkedéscsomagot adott át szerdán az uniós hitelezők csoportjának a görög kormány, amelyet a Financial Times "az eddigi legátfogóbb erőfeszítésnek" minősített. Ez nem véletlen, mert a pénteki anyaghoz képest a friss lista már az adóbeszedés hatékonyságában és a privatizáció újraindításában is határozott lépéseket tartalmaz, de a nyugdíjrendszer terén és bizonyos kiadási tételeknél még mindig "próbálkozik" a görög kormány. Athén az újabb csomagterv révén éves szinten immár 6 milliárd eurónyi plusz bevételt remél generálni a múlt pénteki papír még csak 2,7-3,3 milliárd eurót célzott meg - mutat rá összefoglalójában a Bruxinfo.
Görögország nem fog időben törleszteni a Nemzetközi Valutaalap felé, ha a nemzetközi hitelezők április 9-ig nem utalnak több forrást - mondta el Nikosz Vucisz görög belügyminiszter a német Spiegel lapnak szerdán.
Görögország eurózónás hitelezői beleegyeztek abba, hogy júniusban megkezdjék a görög államadósság restrukturálásával kapcsolatos párbeszédet - erről Alekszisz Ciprasz miniszterelnök tájékoztatta tegnap az athéni parlamentet. Ciprasz szerint az adósságkönnyítésre mindenképpen szüksége van országának, ugyanakkor közölte, harmadik mentőcsomagról továbbra sincs szó. A görög kormányfő kijelentései igen optimistának hangzanak annak fényében, hogy még meg sem egyeztek az Eurócsoporttal a szükséges reformokról.
A görög pénzügyminisztérium hétfőn közölte: a kormány reformokról szóló listáján szerepel egy ún. rossz bank (bad bank) felállítása, ami a növekvő számú nem teljesítő hitelek problémáját kezelné. Ezzel próbálnák növelni az idei év privatizációs bevételeit, amelynek jelenleg várható összege alulmúlja a mostani mentőcsomag által előírtat.
Görögország európai partnerei még mindig arra várnak, hogy az athéni kormány bemutasson egy átfogó reformcsomagot, és egyelőre nincs kitűzve a következő Eurócsoport találkozó ez ügyben - ezt Martin Jaeger, a német pénzügyminisztérium szóvivője nyilatkozta hétfő délelőtt a Reutersnek. Mint kiderült, a hétvége előtt benyújtott reformokról szóló lista inkább csak "elképzeléseket" tartalmaz, azonban egyelőre nem alkalmas arra, hogy azt az Eurócsoport elé tegyék.
Pénteken késő este átadta a görög kormány a nemzetközi hitelezőknek a régóta ígért, végül 18 pontot tartalmazó reformcsomagot, amelytől Athénban mintegy 3 milliárd euró bevétel generálását, és egyúttal a második görög segélycsomagból még járó 7,2 milliárd euró megkapását remélik. A reformok adóbehajtásra, és részben privatizációra súlyoznak, de hétvégi görög kormányzati nyilatkozatok szerint például hiányzik belőlük az európai átlagnál alacsonyabb áfa-szint megemelése. Athénnak két hete maradt, hogy esedékes törlesztésekhez elegendő forrást teremtsen - foglalja össze az aktuális helyzetképet vasárnapi cikkében a Bruxinfo.
A Fitch Ratings péntek este akcióba lendült és leminősített Görögország hosszú lejáratú szuverén adósságának osztályzatát. A hitelminősítő döntését elsősorban azzal indokolta, hogy megnőtt a görög csőd valószínűsége.
Görögország európai uniós hitelezői és az IMF - nem hivatalos nevükön a Brüsszel Csoport - már ma megkezdi a görög kormány által benyújtott reformok megvitatását - írja a Reuters egy görög kormánytag szavaira hivatkozva. Már nincs sok ideje a görög kormánynak, hogy megalkudjon az EU-val, hiszen heteken belül konkrétan kifut a pénzéből. Jens Weidmann, a német Bundesbank elnöke ma azt mondta: a rendezetlen fizetésképtelenség nem elkerülhető, ha egy kormány nem hajlandó kötelezettségeit teljesíteni.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.