Azok a háztartások, amelyeknek tavasz óta volt az éves gázóra leolvasása és átalány szerint fizetnek, durva gázszámlákkal szembesülhettek az elmúlt hónapokban, ha a kedvezményes éves gázmennyiség körül, vagy afelett fogyasztottak – hívja fel első helyen a figyelmet az MVM számlázásról és elszámolásról szóló kérdezz-felelek összesítése.
A horvát parlament harmadik napja tartó rendkívüli ülésén vasárnap elutasította Zoran Milanovic köztársasági elnök és az ellenzéki pártok javaslatait az igazságszolgáltatás sztrájkjával és a hazai gáztöbblet eladása körüli visszaélésekkel kapcsolatban - közölte a horvát közszolgálati televízió.
Augusztus első hetében jelenhet meg a hálózati energiatárolók telepítését energiapiaci szereplők számára támogató, eredetileg az idei év első negyedévére tervezett pályázati kiírás, a pályázatokat pedig szeptember elseje és október közepe között lehet majd beadni, míg a támogatási döntések meghozatala decemberben kezdődhet meg az Energiaügyi Minisztérium jelenlegi tervei szerint - derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által a támogatási konstrukcióról július 19-én tartott újabb online iparági konzultáción.
Idén az első félévben kevesebb mint 4,7 milliárd köbméter gáz fogyott el, szemben a tavaly első félévi 5,7 milliárd köbméterrel, így 18,2%-os volt a szakadás mértéke – közölte ma reggel KSH adatokra hivatkozva az Energiaügyi Minisztérium.
A mögöttünk álló hónapokban valósággal bezuhantak a gázárak, már csak távoli rémképnek tűnik a szűk egy éve látott, megawatt-óránként 300 euró feletti jegyzés. Számos kedvező tényező együttállására volt ahhoz szükség, hogy a szakértőket is meglepő gyorsasággal zuhanjon be az árfolyam, de vajon meddig lesznek ilyen optimálisak a körülmények? Hova tart az elkövetkező hónapokban a gázár, milyen globális események idézhetik elő az újabb árrobbanást? Egyáltalán valóban elégedettek lehetünk a mostani árszintettel? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ elemzésünkben.
A keddi tokiói LNG-konferencián arra fog javaslatot tenni a japán kereskedelmi minisztérium, amely közösen szervezi az eseményt a Nemzetközi Energia Ügynökséggel, hogy az IEA tagországaiban jöjjön létre egy vészhelyzeti gáztartalék, az olajpiaci vésztartalék mintájára, hogy a gázellátási zavarokat, és az abból adódó árugrásokat tompítani lehessen – tudta meg a Bloomberg.
Bár a gáz- és áramárak nagyot estek az elmúlt hónapokban, a német vegyipar még az energiaintenzív ágazatok közül is igencsak kilóg lefelé a hanyatló teljesítményével és rendelésállományával, ami átfogó nehézségekre utal, és egyúttal az egész német gazdaságot magával ránthatja a lejtőn idén – mutat rá friss elemzésében a Commerzbank. Ralph Solveen vezető elemző emiatt azt vázolja, hogy a német gazdaság az idei második félévben újra recesszióba kerülhet, miután éppen csak kezdett kimászni a gödörből.
A 2023. júniusi lengyelországi inflációs adatok éves összevetésben 11,5%-os változást mutatnak, szemben a májusi 13,0%-kal - közölte a statisztikai hivatal.
Növelte a világ idei olajkeresletére tett becslését a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) havi rendszeres piaci jelentésének júliusi számában. Idei világgazdasági növekedési előrejelzésén nem változtatott, az euróövezetét kissé rontotta, az oroszországit pedig javította.
A legfrissebb adat szerint már átlépte a 80%-ot Európában a gáztárolók töltöttsége, és Magyarországon is 70% felett jár, rendkívül gyors ütemben emelkedve, az igazán lényeges fogyasztásarányos töltöttség terén pedig a harmadik legmagasabb aránynál járunk 44% felett, ami sokkal magasabb, mint a tavaly ilyenkori 28% és az elmúlt tíz év 32%-os átlaga – derül ki a Portfolio rövid vizsgálatából.
A horvát kormány csütörtökön eltörölte a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Művek (HEP) azon kötelezettségét, hogy minden Horvátországban kitermelt földgázt fel kell vásárolnia az INA horvát olajipari vállalattól - közölte a horvát közszolgálati televízió.
Az idei első negyedévben a magyar gazdaság (felülről számított) finanszírozási igénye a GDP 2,5%-ára csökkent, ezzel jelentősen javult a külső egyensúy. A fő ok természetesen az energiaimport értékének zuhanása, aminek következtében az áruk és szolgáltatások expot-import egyenlege újra többletbe fordult. A Magyar Nemzeti Bank ma megjelent statisztikáiból kiolvasható az uniós források apadása is.
Hektikusan mozgott az elmúlt napokban az európai földgázár, több tényező hat mindkét irányba, ma éppen nagyot emelkedett a holland földgáztőzsdén a gáz ára.
Egy év alatt 90 százalékkal zuhantak az európai gázárak, az év eleje óta pedig mintegy 50 százalékos volt az áresés mértéke, még úgy is, hogy a múlt héten egy erôsen “short squeeze“ színezetű heves visszapattanás zajlott le norvég gázmezők nem tervezett leállását követően. A felpattanás tiszavirág életűnek bizonyult, mutatva az európai gázpiac sebezhetőségét. Rövid távon szélsőséges ármozgások jöhetnek az európai gáztőzsdéken az időjárási körülmények alakulásától függően és a politikai dötéshozók intézkedései nyomán. A harmadik/negyedik negyedévben érdemben élénkülhet a gázkereslet a gazdasági aktivítás fokozódásának köszönhetően, ami felfelé hajthatja a gázárakat, de 4-5 éves távlatban már jelentősen nőni fog a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális kínálata és számos energiamegtakarítási kezdeményezés valósulhat meg. Ezek eredményeképpen felgyorsulhat az orosz energiahordozóktól való függetlenedés folyamata és az európai gázárak visszatérhetnek a Covid-19 pandémia előtt megszokott 30 EUR/MWh alatti szintekre.
Mivel az infláció végre csökkenésnek indult Magyarországon és év végéig 10 százalék alá eshet, a jegybank 2023 végére jelentős mértékben csökkentheti az irányadó kamatot. Ugyanakkor a várható lazítást a forint jelentősebb megrázkódtatások nélkül csak akkor tudja megúszni, ha az energiaárak nem emelkednek vissza jelentősen, a költségvetési hiány betartására figyel a kormány, az EU források érdemi részéhez belátható időn belül Magyarország hozzáférhet az EU Bizottság értékelése szerint is, valamint a piac elhiszi, hogy az MNB képes és hajlandó az inflációt tartósan visszaterelni a 2-4 százalékos célsávba 2025 elejére.
Az európai gázárak a pénteki bezuhanás után ma tovább esnek, jelentősen tompítva az elmúlt hetekben látott ralit, amit az ellátási kockázatokhoz és a forró időjáráshoz kapcsolódó félelmek hajtottak.
Májusban is folytatódott a magyarországi áramfogyasztás csökkenése, így már kereken egy éve tart a negatív trend. Most először a hazai napelemparkok havi termelése már nagyobb volt, mint a földgáztüzelésű erőműveké.
A holland kormány október 1-jén bezárja Európa legnagyobb, 60 éve működő, gázmezőjét – szivárogtatta ki tegnap egy forrás a Bloombergnek éppen akkor, amikor két norvég gázmező és egy gázfeldolgozó kényszerszünete miatt egyébként is ideges volt az európai gázpiac, és ezek együtt okozták az elképesztő, 20% feletti drágulást és hatalmas volatilitást. Azóta már jelentős áresés történt, de a friss fejlemények összességében arra mutatnak rá, hogy ha az egyébként egész jó fundamentumokkal rendelkező európai gázpiacon összejön pár kedvezőtlen kínálati oldali hír, akkor rögtön vészjelzéseket küld a piac, és a válság tavalyi akut szakaszában látott napon belüli vad csapkodások is kialakulhatnak. Mindez egyébként a forint látványos esésében is szerepet játszhatott tegnap, hiszen a gázár szárnyalása az energiamérlegen és a költségvetési egyenlegen keresztül Magyarországra is nyomást gyakorol.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsorban egy témánk volt, rengeteg kihívással néz ugyanis szembe Magyarország energiaellátása, ráadásul globális szinten is furcsa folyamatok rajzolódnak ki a gáz- és olajpiacokon. Ezek értelmezéséhez a vendégünk volt Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázelemzője.