Jelentős kereslet mutatkozik idehaza is a hamis gyógyszerek iránt, a pirulák illegális kereskedelme Magyarországon elsősorban az interneten zajlik. A helyzet olyannyira komoly, hogy nemzetközi összefogással veszik fel a harcot a tiltott tevékenység ellen.
Január vége óta a Teva önként, elővigyázatosságból minden gyártási tevékenységet felfüggesztett Gödöllőn az amerikai gyógyszerbiztonsági hatóság észrevételeinek nyomán - közölte a Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) pénteken az MTI-vel.
Átadták a GlaxoSmithKline (GSK) Biologicals Gyógyszeripari Kft. vakcinagyárának új termelő részlegét Gödöllőn hétfőn.
A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöksége Hodász Istvánt, az Egis gyógyszergyár vezérigazgatóját választotta meg a szövetség új elnökének 2016. május 13-i Közgyűlésén.
A kormány tart attól, hogy a járműiparra alapozott magyar gazdaság túlságosan kiszolgáltatott az ágazatot ért sokkoknak, ezért más szektorokat kíván támogatni - olvasható ki ez is többek között a frissített konvergenciaprogramból. Ezek egyike a gyógyszeripar, amely több szempont miatt is fontos lehet a gazdaságpolitika számára.
A gyógyszerkasszában 2011-től alkalmazott vaklicites rendszer már tízmilliárd forintnál is többet hagyott a betegek zsebében. Az utóbbi két évben is 760 gyógyszer ára csökkent - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel. A politikus azonban elfelejtette megemlíteni az érme másik oldalát.
Tegnap lezajlott a Richter közgyulése, melyen megszavazták a tavalyi év után javasolt 72 forintos részvényenkénti osztalékfizetést.
A Valeant hitelezőinek a március 15-ei bejelentés miatt lehetőségük nyílt újratárgyalni a cég adósságszolgálatának feltételeit - írja a Reuters. A tárgyalások során a hitelezők jóval keményebb feltételeket alkudhatnak ki, ami tovább ronthatja az amúgy is bajban lévő gyógyszercég nyereségességét.
Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet jóváhagyta a Richter egyik készítményének, a Cariprazine-nak a forgalmazását. A hír mindenképpen pozitív, mivel a Cariprazine jelentős potenciált rejt, nem csodálkoznánk azon, ha a közeljövőben több elemző is felfelé húzná a papírokra adott célárát. A Richter árfolyama ma nyitást követően több mint 3 százalékot emelkedett.
A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) tagvállalatai 68 milliárd forintot költöttek kutatás-fejlesztésre 2013-ban, ami 6,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest - derül ki egy friss felmérésből.
Mintegy 6 millió euró értékű (1,8 milliárd forint) zöldmezős beruházással Székesfehérváron épít gyógyszergyárat és kutatás-fejlesztési labort a dél-koreai Wooshin Medics - jelentette be Nam Tak Szu, a gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Budapesten.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.