Gazdasági elemzők az első negyedévi román bruttó hazai termék (GDP) váratlan növekedése nyomán akár 7 százalékos idei gazdasági bővülést is lehetségesnek tartanak - írta szerdán a bukaresti gazdasági sajtó. A román kormány az idén 5 százalékos gazdasági növekedésre számít.
2021 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye (szezonálisan és naptárhatással igazítva) a várt zsugorodás helyett 1,9%-kal haladta meg az előző negyedévit. A meglepő GDP-adatra az elemzők is reagáltak, és jelezték, hogy feljebb emelik idei előrejelzéseiket.
2021 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye (szezonálisan és naptárhatással igazítva) 1,9%-kal haladta meg az előző negyedévit. Mindez óriási meglepetés, hiszen előzetesen arra lehetett számítani, hogy a második és (részben) harmadik járványhullám korlátozó intézkedéseinek hatására a bruttó hazai termék (GDP) csökkenni fog az év első három hónapjában.
Az idei első negyedévben a kornavírus-járvány hullámai miatt bevezetett korlátozások hatására újra zsugorodhatott a magyar gazdaság - vélik a holnap megjelenő GDP-adat előtt a piaci szakértők. Az előrejelzések alapján az előző negyedévhez képest 0,3%-os lehetett a visszaesés, és így éves összevetésben sem javult tovább a helyzet. A fő kérdés, hogy a gazdaság mennyire tudott alkalmazkodni a lezárásokhoz.
A lengyel hazai össztermék (GDP) 0,9 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévhez képest. A járványhelyzetben mutatott szép eredményt árnyalja, hogy az elemzők még ennél is jobb eredményre számítottak. A gazdaság éves alapon 1,2 százalékos lemaradásban van a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a lengyel statisztikai hivatal pénteken előzetes becslésében.
Az idén 5%-kal növekedhet a magyar gazdaság, jövőre pedig 5,5%-ra gyorsulhat a GDP-bővülés üteme - áll az Európai Bizottság friss előrejelzésében. Februári prognózisához képest mindkét évre javított a kilátásokon, ezzel párhuzamosan pedig az inflációra adott előrejelzését is megemelte.
Jelentősen javította a brit gazdaság idei növekedési ütemére adott előrejelzését csütörtökön a Bank of England, elsősorban a koronavírus-járvány visszavonulásával és a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások folyamatos enyhítésével indokolva a módosítást.
A 2021. évi növekedés 5 százalékos lehet, áprilisban a lezárásokkal érintett boltok a nyitásnak köszönhetően már a koronavírus-járvány előtti szintekre, a vendéglátás teljesítménye pedig afölé pattant vissza – nyilatkozta a Trend FM-nek, Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerdán.
Szlovákiában az euróbevezetés után jelentős mértékben lassult a gazdasági növekedés, de ehhez kevés köze volt magának az eurónak. Sőt, az euróbevezetés érezhető mértékben segítette a gazdaság fejlődését, de a pozitív hatások nagy része már a bevezetés előtt érvényesült. Szlovákia lassulását a strukturális reformok hiánya, az alacsony beruházási ráta, a nemzetközi összevetésben gyenge oktatás és az EU-s pénzek adta lehetőség elvesztegetése okozta. A szlovák közgazdász-társadalom egyetért abban, hogy az euró bevezetése jó ötlet volt, a nyílt és integrált gazdasági adottság miatt nem lett volna érdemes kimaradni. A Szlovákiával szomszédos országok is hajlamosak előzetesen túlbecsülni az euróbevezetés hatásait, holott a felzárkózásra az aktuális devizánál sokkal fontosabb tényezők hatnak. Horváth Mihállyal, a Szlovák Nemzeti Bank vezető közgazdászával beszélgettünk, aki a fentiek mellett beszélt a Next Generation EU várható hatásairól és az EKB jelenlegi monetáris politikájáról is. A közgazdász szerint rövid távon senki ne számítson arra, hogy a központi bankok kivonulnak a kötvénypiacokról.
Az elemzők által várt gyorsuláshoz képest is nagyobb volt a fogyasztói árak emelkedése Németországban áprilisban. A növekedés várható volt, és elsősorban technikai okok állnak a háttérben.
Az Eurizon Asset Management Hungary (korábbi nevén CIB Alapkezelő) szakemberei szerint idén jelentős GDP-növekedés vár a világ országaira, ennek több fontos támogató eleme is lesz, többek között a fogyasztás újbóli és jelentős megugrása. A sajtóeseményen elhangzott, hogy a növekedési várakozások egyértelmű vesztese a kötvénypiac.
Hamarosan elkészül a Pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetés tervezetével és néhány nap múlva benyújtja a parlamentnek. A friss jelzések alapján azonban úgy tűnik, hogy a korábban megszokottnál erőteljesebb fenntartásokat fogalmazott meg a 2022-es büdzséről szóló véleményében a Költségvetési Tanács. A jegybank egyenesen a túlfűtött magyar gazdaság miatt aggódik, már csak emiatt is indokolt a Tanács szerint, hogy inkább a 3 százalékhoz legyen közelebb a deficit a kormány által tervezett 5,9 százalék helyett. Ezzel összefügg, hogy az államadósság-rátát is gyorsabban faragná le a Költségvetési Tanács, mint ami a tervezetben szerepel. Már csak néhány nap és kiderül, hogy a kormány mennyiben fogja megfogadni a kapott tanácsokat.
A vártnál erősebben nőtt a dél-koreai gazdaság teljesítménye az első negyedévben, az exportvezérelt gazdaság fellendülésére rásegített a globális kereslet erősödése, a kormány pedig támogatta a súlyos nehézségekkel küzdő kisvállalkozásokat.
Hamarosan elfogadhatja az olasz kormány és a parlament Mario Draghi olasz miniszterelnök helyreállítási tervét, amellyel a strukturális válsággal küzdő Olaszországot próbálja növekvő pályára állítani. A 261 milliárd eurós helyreállítási terv a GDP 15%-át teszi ki.
Az eddigi 3 százalékról 3,5 százalékra emeli idei GDP-növekedési előrejelzését a német kormány keddi gazdasági előrejelzésében - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek egy német kormányzati forrás.
Londoni makrogazdasági elemzők szerint a legfrissebb aktivitási adatok arra vallanak, hogy a brit hazai össztermék (GDP) idei növekedési üteme meghaladhatja a 7 százalékot.
Még mindig nagyon sok a bizonytalanság a magyar gazdaság idei kilátásait illetően - mondja Suppan Gergely. A Takarékbank vezető elemzője a friss gazdasági előrejelzés ismertetése során elmondta: továbbra is dinamikus növekedésre számítanak, amit elsősorban az ipar és az építőipar húz, míg a szolgáltató szektor néhány ágazata még takaréklángon maradhat.
Elsősorban a szolgáltató ágazatok termelésének és a lakosság fogyasztásának csökkenésére hivatkozva a német gazdasági teljesítmény első negyedévi gyengülését jelzi a Bundesbank havi rendszeres gazdasági jelentésének hétfőn publikált áprilisi számában.
A német gazdaság 1,8% -kal zsugorodhatott a előző negyedévhez képest az idei év első három hónapjában a COVID-19 korlátozások miatt - közölték vezető gazdasági intézetek csütörtökön, amikor módosították Európa legnagyobb gazdaságának közös növekedési előrejelzését.
Japánban közel egy éve a legnagyobb mértékben csökkentek a gépipari megrendelések havi összevetésben, ami a következő 6-9 hónap tőkekiadásainak fontos jelzőszáma.