Az Electricite de Strasbourg francia áramelosztó a hét elején egy kereskedelmi hiba miatt nagy mennyiségű villamos energiát adott el, a Bloomberg szerint a hiba akár 60 millió euróba is kerülhet a vállalatnak.
Igencsak széles, közel 35 százalékos tartományban mozgott a holland tőzsdén jegyzett gáz ára a héten, az Északi Áramlat 1 vezetéken szünetelő szállítás következtében jelentős emelkedésben indult a hét, és miközben az uniós országok sorra jelentik be az energiavészhelyzeti szigorításokat, addig új információkat is megtudhattunk az uniós ársapka tervezetéről is, mely információk napvilágot látását követően sokkal kevésbé voltak hektikusak a piaci mozgások az utóbbi két napban.
Az energiapiacok és az energiaellátás Oroszország ukrajnai háborúja okozta helyzete azonnali válaszokat igényel - jelentette ki Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Brüsszelben, a tagországok energiaügyi minisztereinek rendkívüli tanácskozását megelőzően pénteken.
Mozgalmas napokon van túl az európai gázpiac, a Gazprom pénteki bejelentését követően hétfőn nagyot emelkedett, kedden azonban az uniós ársapka hírére csökkenésnek indult a gáz ára, az áresés pedig szerdán is folytatódott, és ma reggel is lejjebb kerültek a jegyzések, annak ellenére, hogy tegnap Vlagyimir Putyin kijelentette, nincs értelme az ársapka bevezetésének az orosz gázra, mivel Moszkva nem viselné el az árkorlátot, ennek következtében pedig nem szállítanának gázt Európába.
Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina szerint az energiaszolgáltató társaságok mindenkinek megtiltják, hogy önkormányzatokkal szerződjenek, ennek következtében pedig októbertől bezárásra kerülhetnek az önkormányzati óvodák, a bölcsődék, és az idősotthonok is, ezen felül gondban vannak a kulturális és szociális intézmények is, valamint a BKV, és maga a főváros is - írja a Népszava.
Nincs értelme korlátozni az orosz gáz árát az uniós országok számára, mert akkor máshová fogják eladni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum szerdai plenáris ülésén.
Múlt hét pénteken jelentette be Oroszország, hogy nem indítja újra a gázszállítást az Északi Áramlat 1 vezetéken, a hír alapján már várható volt, hogy hétfőn emelkednek majd a gázárak, ami be is következett, a napon belüli csúcsról viszont nagyot esett a gáz ára, az esés pedig ma is folytatódik.
Az elmúlt napokban viszonylag nagy port kavart, hogy a karbantartást követően a Gazprom nem indította újra a szállítást az Északi Áramlat 1 gázvezetéken olajszivárgásra hivatkozva. A legfrissebb hírek szerint az orosz gázipari vállalat most a Siemens Energyt okolja, mondván, hogy a szállítást addig nem lehet újraindítani. amíg a vállalat meg nem javítja a meghibásodott komponenseket.
A Gazprom kedden közölte, hogy megállapodást írt alá arról, hogy a Kínába irányuló gázszállítások kifizetését dollár helyett jüanra és rubelre váltja. Az átállás része annak a törekvésnek, hogy Oroszország csökkentse függőségét a bankrendszerében és a kereskedelemben az amerikai dollártól és az eurótól - ezt a törekvést Moszkva jelentősen felgyorsította, miután a nyugati országok szankciókat vetettek ki Oroszországra válaszul az ukrajnai invázióra.
Olaszország azt tervezi, hogy a tél folyamán lejjebb állítja a fűtést a háztartásokban és az üzletekben, hogy csökkentse a felhasznált gázmennyiséget, és csökkentse az orosz gázáramlás teljes leállásával járó kockázatokat.
Az Északi Áramlat 1 gázvezetéken addig nem folytatódik a szállítás, amíg a Siemens Energy meg nem javítja a meghibásodott berendezéseket - közölte kedden a Reuters hírügynökséggel Vitalij Markelov, a Gazprom vezérigazgató-helyettese.
Niall Ferguson történész pénteken arra figyelmeztetett, hogy a világ az 1970-es évekhez hasonló - vagy még annál is rosszabb - politikai és gazdasági felfordulás korszakába lép - idézi a Marketwatch.
Siófok polgármestere, Dr. Lengyel Róbert egy facebook bejegyzésben azt írta, hogy annak ellenére, hogy az önkormányzat kötelessége a közvilágítás biztosítása, és mennyire garantáltnak vesszük azt, hogy éjszaka nincs sötét az utcákon, most, az elszálló energiaárak miatt hatalmas többletkiadással kell szembenéznie a városvezetésnek, a világítás zavartalan működése érdekében pedig forrásokat is át kell csoportosítani, hogy korszerűsíthessék a rendszert.
Napelemet szereltettek a tetőre, ennek következtében akár két és fél- háromszorosára is növekedhet egy szentesi társasház lakóinak áramszámlája, miután emiatt már nagyfogyasztónak számítanak, írja az rtl.hu.
Idén negyedszerre kerül megrendezésre a recruiTECH BLUE, a kékgalléros munkaerőt toborzók konferenciája, melynek idei előadóit kértük, hogy osszák meg gondolataikat a jelen munkaerőpiaci helyzetről és nehézségekről. A termelési vállalatok bajban vannak? Miként vélekednek a munkavállalók a munkakörnyezetről? A toborzó vállalatok ezeket az igényeket milyen mértékben tudják teljesíteni, a megtartás érdekében? A témában megszólalnak HR vezetők, akik első kézből ismerik a folyamatot, továbbá egy ügyvezető és egy minőségirányítási igazgató, hogy színesítsük a nézőpontokat, így teljesebb képet kapva. Négy cég, négy munkakörnyezet.
Miközben a recessziós félelmek, az energiaválság és a magas infláció árnyékolja be a befektetési piacokat, a friss portfólió-ajánlókban a magyar vagyonkezelők találtak egy igen magas hozamot biztosító befektetési lehetőséget itthon. A modellportfólióban sosem látott szintre emelkedett a kötvénybefektetések aránya, a részvényeké pedig rekord alacsony szint közelébe csökkent.
Az Oroszországgal szembeni szankciók hatékonysága hosszú ideje vita tárgyát képezi. Azt meg lehet állapítani, hogy a a sokak által várt rövidtávú hatásukat nem sikerült elérniük, nem roppant meg egyből az orosz gazdaság és nem sikerült Oroszországot a háború befejezésére kényszeríteni, bár elemzők már a kezdeti időkben is arra hívták fel a figyelmet, hogy a szankciók erre nem is kifejezetten alkalmasak. A a közép- és hosszútávú folyamatokat nézve, azonban látszik már a hatás; elsősorban a szakképzett munkaerő és a fiatalok menekülése az országból, valamint az otthonmaradók fokozatos elszegényedése, amely jóval borúsabb képet rajzol ki az orosz gazdaság helyzetéről.
A holland földgázfelhasználás mintegy 25 százalékkal csökkent 2022 első hat hónapjában - közölte a holland statisztikai hivatal (CBS). A közlemény szerint az év első felében a nehézipar és a termelő vállalatok csökkentették a legnagyobb mértékben a felhasználásukat az elszálló gázár miatt, - írja a Reuters.
Áram- és gázszámlák terítik be Róma üzleteinek és vendéglátóhelyeinek kirakatait a kereskedelmi és fogyasztóvédő szervezetek felhívására, amelyek így kívánnak tiltakozni az ugrásszerűen megemelkedett energiaárakkal szemben hétfőtől. A Tedd a számlát a kirakatba elnevezésű akcióhoz bárok, éttermek, pizzeriák, fagylaltozók, ruhaüzletek is csatlakoztak.