Ukrajna, illetve a Naftogaz Ukrainy nemzeti gáztársaság immár 600 napja nem importált földgázt Oroszországból a Gazprommal fennálló szerződése ellenére, ehelyett teljes gázigényét nyugati szomszédaitól - így Magyarországtól is - vásárolt energiahordozóval elégítette ki.
A nukleáris energia érdekei ellen igyekszik hangolni a döntéshozatalt az Egyesült Államokban az ország legnagyobb és legbefolyásosabb olaj- és földgáz-ipari lobbicsoportja, az Amerikai Petroleum Intézet (API). A szervezet, amely a megújuló energiaforrások fosszilis iparágat sértő további terjedése ellen is kész fellépni, nem csupán a szövetségi államokat, de a kormányzatot is nyíltan igyekszik befolyásolni. Az Axios értesülései szerint az API egyenesen azt sugalmazza a Trump adminisztrációnak, jobban teszi, ha nem rontja a földgáz árampiaci kilátásait. A szervezet olyannyira komolyan veszi az érdekvédelmet, hogy a kifejezetten a szén- és nukleáris energia támogatásának céljával megrendelt, a tengerentúli villamos energia szektor kilátásait elemző kormányzati tanulmányt is átírná.
Az Európai Bizottság pénteken mandátumot kért a tagállamoktól egy eddig precedens nélküli megállapodás kitárgyalására Oroszországgal, ami szándékai szerint elejét venné egy jogi vákuumhelyzetnek az Északi Áramlat 2 gázvezeték EU-területen kívül eső szakaszán - írta a BruxInfo.
A tavalyi rekord év után 2017 első hónapjaiban is folytatódott a Gazprom európai exportjának bővülése. Az extrém hideg januári időjárás hatására meredeken megugrottak a Magyarországra irányuló szállítások is.
A jelek szerint viszonylag jól helytáll a szén a többi energiahordozóval szemben folytatott piaci versenyben a tengerentúlon már azelőtt is, hogy Donald Trump elnök szénipart támogató intézkedései igazán kifejtették volna hatásukat. Míg a kombinált ciklusú gázerőművek termelése valamelyest mérséklődött 2017 első hónapjaiban az egy, illetve két évvel korábbiakkal összevetve, addig a szénerőművek kapacitásának kihasználtsága jelentősen emelkedett az utóbbi évben, 36 százalékról 45 százalékra.
Bírósági döntés alapján Ukrajna lefoglalta a nagy részben a Gazprom orosz állami gázóriás cég tulajdonában lévő Gaztranzit vállalat ukrajnai részvényeit - hozták nyilvánosságra szerdán ukrán hírportálok a Gazprom bejelentésére hivatkozva.
Európa legnagyobb közműcégei új, blockchain-alapú földgáz- és villamos energia nagykereskedelmi rendszer bevezetését tervezik. A teszt augusztusban kezdődik, a negyedik negyedévben pedig már élesben is működhet a rendszer, amely alapvető változásokat hozhat az ágazatban a termelők és a szolgáltatók közvetlen összekötésével, így például jelentősen csökkenhetnek a tranzakciós költségek.
Magyarországon 1,5 százalékkal nőtt, így itt változott a fogyasztók számára a legkedvezőtlenebbül a földgáz fogyasztói ára a vizsgált 31 európai országban 2015 második féléve és 2016 második féléve között - derül ki az Eurostat adataiból. Az elmúlt időszakban a piaci alapon kiszolgált fogyasztók árelőnye tovább nőtt a szabályozott lakossági tarifákkal szemben.
Júniusban megérkezhet az első tengerentúli LNG-szállítmány Lengyelországba, tovább diverzifikálva az ország gázellátását. A tranzakciót lebonyolító PGNiG történelmi pillanatról beszél, de a megállapodás rendkívül fontos Beata Szydlo miniszterelnök szerint is.
Az Északi Áramlat földgázvezeték továbbfejlesztése növelni fogja Oroszország részesedését az európai piacon - állítja Alexei Miller, az állami energiavállalat vezérigazgatója. A Gazprom-vezér szerint ezt a Katar és az Egyesült Államok részéről tapasztalható erősödő LNG-kínálat sem fogja megakadályozni, az Ukrajna irányába vezető energiaexport ugyanakkor jelentősen visszaesik majd. Miller nem tett említést arról, hogy mindez hogyan érinti majd a közép-európai régió gázellátását.
Önmagára nézve kötelező vállalásokat tett a Gazprom Brüsszel felé annak érdekében, hogy eloszlassa az Európai Bizottság Kelet-Európa gázellátásával kapcsolatos aggályait. A Bizottság szerint a felajánlott kötelezettségvállalások megnyugtató választ adnak a versenyjogi aggályokra, ugyanakkor felkérte az érintett országokat - így Magyarországot is -, hogy nyújtsák be észrevételeiket a kötelezettségvállalások kapcsán.
A Gazprom azzal számol, hogy az Európába exportált földgáz ára magasabb lesz az idén a tavalyinál - közölte Alekszandr Medvegyev, az orosz gázipari cég vezérigazgató-helyettese Szingapúrban, egy befektetői fórumon.
Az EU tagállamai február 17-én jóváhagyták azt a bizottsági javaslatot, melynek értelmében 444 millió eurót ruháznak olyan kiemelt projektekbe, melyek célja az európai energiainfrastruktúra fejlesztése. Az úgynevezett Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF) koordinációs bizottságának döntése alapján a nyertesek között 922 500 eurós maximális támogatással szerepel az FGSZ Földgázszállító Zrt. is. Bár a támogatás összege nem tekinthető jelentősnek, ugyanakkor fontos jelzés abból a szempontból, hogy a projekt uniós szinten is szem előtt van, és nem kizárt, hogy a későbbiekben nagyobb mértékben is részesülhet akár az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretéből is.
A Magyarországon alapított MET Csoport mostanra Közép-Európa egyik meghatározó energetikai és nyersanyagkereskedő cége lett, a terjeszkedés fontos állomásaként székhelyét a svájci adóparadicsomba, Zugba tette, ami az alacsony társasági és személyi jövedelemadó mellett csúcsminőségű technológiai és távközlési infrastruktúrát, és a nyersanyagkereskedők igényeire szabott, bankokból, biztosítókból, tanácsadó és IT-cégekből álló szolgáltatói infrastruktúrát nyújt. A cégcsoport zugi központjában jártunk.
A Gazprom nagy mennyiségű földgáz magyarországi bértárolásáról állapodhat meg március végén vagy április elején az MVM csoporthoz tartozó Magyar Földgáztároló (MFGT) Zrt.-vel - írja a Világgazdaság.
Európai összehasonlításban a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb áron juthatnak hozzá a villamos energiához és a földgázhoz a Magyar Energetikai Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerint. Vásárlóerő-paritáson vizsgálva ugyanakkor árnyaltabb a kép.
A 4,3 milliárd köbméteres magyarországi kereskedelmi gáztárolói kapacitás mellett csak 1 milliárd köbméternyi gáz van bennük, azaz alig 25%-os a feltöltöttség, miután október elejétől a tartós hideg miatt intenzív a gázfelhasználás - írja a Magyar Földgáztároló Zrt. adataira hivatkozva a Magyar Nemzet.
Közeleg a június vége, amikor is számos földgázfogyasztónak kell döntenie arról, hogy a továbbiakban kitől szerzi be a szükséges energiát. A választás nem könnyű, de megfelelő körültekintéssel bebiztosíthatjuk magunkat.