Megegyeztek Oroszország és Ukrajna tárgyalói arról, hogy a kelet-ukrajnai térségben „feltétel nélküli tűzszünet betartatása szükséges,” de egyébként nem történt lényeges előrelépés a normandiai formátum szerint zajló tárgyalásokon – írja a CNN.
Oroszország hadgyakorlatokat hajtott végre a mai nap folyamán és még több katonai egységet küldött Belaruszba hasonló célból. Ezzel párhuzamosan az orosz diplomácia képviselői éppen négyoldalú egyeztetéseken vesznek rész Párizsban az ukrajnai helyzet lehetséges megoldásait keresve – írja a Reuters.
Nagy árat kellene fizetnie Oroszországnak azért, ha agresszióra vetemedne Ukrajna ellen - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök kedden Berlinben.
Első alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz hétfőn, európai területen nemzetközi elismeréssel nem rendelkező radikális iszlamista tálibok nyugati diplomatákkal a tavaly augusztusi afganisztáni hatalomátvétel óta.
Franciaországban hétfőn életbe lépett a koronavírus elleni oltottsági igazolás bemutatására szóló kötelezettség. A dokumentumot minden ötvennél több főt fogadó nyilvános helyen be kell mutatniuk a 16 év felettieknek, kivételt jelentenek az egészségügyi intézmények és a politikai rendezvények.
Vegyes képet látunk Európa két legnagyobb gazdaságának teljesítményében: az előzetes bmi szerint Németországban az ipar és a szolgáltatószektor is növekedni tudott, utóbbi az elemzőket is meglepte. A francia bmi-k is növekedésről árulkodnak, de a szolgáltatószektor teljesítmény elmarad az elemzők várakozásától. Ez minden bizonnyal az újabb járványhullám számlájára írható.
Németország semmiképpen nem szállít fegyvert Ukrajnának most, az Oroszországgal fennálló feszültség idején, de tábori kórházat igen - jelentette ki Christine Lambrecht német védelmi miniszter egy interjúban, amely vasárnap jelenik meg annak apropóján, hogy több NATO-tagország fegyverekkel segíti Ukrajnát.
A tavalyi harmadik negyedévben az Európai Unióban és az euróövezetben egyaránt csökkent az államháztartási hiány és az államadósság hazai össztermékhez (GDP) viszonyított aránya a második negyedévvel összevetve.
Franciaországban február 2-tól kezdve fokozatosan feloldják a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt bevezetett korlátozásokat - jelentette be Jean Castex miniszterelnök csütörtök esti sajtótájékoztatóján.
Hétfőn lezajlott az eurózóna pénzügyminisztereinek első egyeztetése az EU-s fiskális szabályok megváltoztatásáról, amely nagy hatással lesz az EU gazdasági növekedésére a következő években. Az elmúlt napokban a korábbi merev álláspontok sokat közeledtek egymáshoz.
A héten már a második találkozó zárult teljesen eredménytelenül Oroszország és a Nyugat között, ezúttal az orosz külügy és védelmi minisztérium képviselői találkoztak a NATO képviselőivel és az amerikai külüggyel. Ezen a ponton még csak remélni is nehéz, hogy az egyeztetéseknek – melyek a mai nap nagyköveti szinten folytatódnak -, bármilyen kézzel fogható eredménye lesz, hiszen a két fél követelései olyannyira ellent mondanak egymásnak, hogy nehéz lesz kompromisszumura jutni. Egyes elemzők szerint Putyin elnök nem is akar megállapodni a Nyugattal, csupán ürügyet akar teremteni egy Ukrajna elleni támadásra, arra hivatkozva, hogy „ő megpróbált tárgyalni, de nem vették elég komolyan.” Ha az orosz-amerikai találkozóknak nincs is sok értelme, elképzelhető, hogy január végén, a donyeci konfliktussal kapcsolatos tárgyalásoknak lesz valamilyen eredménye, bár erre is igencsak kevés az esély.
A francia szenátus szerda este módosításokkal elfogadta a koronavírussal szembeni védettségi igazolást felváltó oltási igazolásról szóló törvénytervezetet. A javaslat végső változatáról a parlament két háza várhatóan csütörtökön dönt. Ha nem találnak kompromisszumos megoldást, a szöveg visszakerül a nemzetgyűlés elé második olvasatra.
Az omikron-variáns utáni kedvező híreket követően újabb variánsokat fedezett fel a tudományos világ, legutóbb a deltakront, az omikron és a delta tulajdonságait ötvöző variánst. Közben a szakértők arról beszélnek, hogy a világnak meg kell tanulnia együtt élnie a koronavírussal.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Izrael nem vesz részt a bécsi tárgyalásokon Iránnal, és semmire sem kötelezi egy esetleges megállapodás - jelentette a Walla hírportál hétfőn.
Franciaországban egy hét alatt a lakosság 15 százaléka, csaknem 10 millióan vettek részt koronavírus-szűrésen, és a kormány tovább kívánja erősíteni a tesztelési politikáját - jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő a BFM hírtelevízióban. Elmondta azt is, hogy a védettségi igazolást felváltó oltási igazolás bevezetése néhány napot késhet az elhúzódó parlamenti vita miatt.
Több mint százezren tüntettek Franciaországban a párizsi kormány járványpolitikája ellen szombaton, amellyel az eddiginél jobban megnehezítené az oltatlanok életét.
1939. szeptember 1-én megtámadta a náci Németország Lengyelországot, ezzel kezdetét vette a ma már második világháborúként ismert nemzetközi katonai konfliktus. Kevésbé ismert tény, hogy a hitleri Németország egy komplex hamis zászlós hadműveletet is végrehajtott a háború előtt, annak érdekében, hogy Lengyelországot sarazzák be, mint háborús agresszor, a szomszédos állam elleni inváziót, pedig mint védekező hadművelet tálalják. A leghíresebb eleme ennek a műveletnek a ma gleiwitzi incidens néven emlegetett esemény volt, mellyel Hitler egyszerre akarta meggyőzni a németeket és a nemzetközi közösséget is arról, hogy a Lengyelország elleni háború jogos önvédelem – persze sikertelenül.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Emmanuel Macron francia államfő az erőszak megszüntetésére és visszafogottságra szólított fel pénteken a Kazahsztánban kialakult helyzet miatt.
A francia nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta csütörtökön a kormány törvénytervezetét, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A javaslatot a jobboldali ellenzéki többségű szenátus a jövő héten vitatja meg a végszavazás előtt, és a Köztársaságiak már jelezték, hogy az államtanácsnál kívánják megtámadni a szöveget. A javaslatot a jelenlévő képviselők közül 214-en támogattak, elsősorban a kormánypártból, 93-an szavaztak ellen, 27-en tartózkodtak.
A francia nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta csütörtökön a kormány törvénytervezetét, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A javaslatot a jobboldali ellenzéki többségű szenátus a jövő héten vitatja meg a végszavazás előtt, és a Köztársaságiak már jelezték, hogy az államtanácsnál kívánják megtámadni a szöveget.