A 2023. szeptemberi mérés szerint 4805,59 méter volt Európa legmagasabb hegycsúcsa, a Mont Blanc magassága, 2,22 méterrel alacsonyabb, mint az előző, 2021. évi méréskor - közölték csütörtökön francia földmérők.
Egy igazi ritkaságnak számító, második világháborús német Bergepanthert húztak elő a lengyel hatóságok egy Kielce melletti folyóból – írja a lengyel First News.
Franciaországban nagyjából egy hónappal ezelőtt felütötte fejét a "poloskapánik" miután egy moziban ágyi poloskákról érkezett jelentés. Ezután a közösségi oldalakon elkezdtek terjedni azok a videók, amelyek vonatokon és buszokon tanyázó poloskákat mutatnak. Az ügy már politikai kérdéssé vált Párizsban, ahol jövőre olimpiát rendeznek - derül ki az ABC News írásából.
Az ukrán vezetés tavasz óta többször is kért Németországtól Taurus típusú nagy hatótávolságú rakétákat, de Berlin - bár sokáig vacillált rajta -, nem fog a közeljövőben ilyen fegyvereket küldeni Ukrajnának – írja a Bild.
A november 7-én megrendezésre kerülő V. Műtárgybefektetési Konferenciára idén Budapestre érkezik Pierre Vasarely, a Fondation Vasarely alapítvány vezetője, aki új könyvét - Vasarely regényes évszázada - mutatja be apja és nagyapja életútjáról, személyes történeteivel kiegészítve azt. A rendezvényen a könyv dedikáltatására is lehetőség nyílik.
Átment az Európai Parlamenten a médiaszabadság garantálását hivatott új uniós szabályozás tervezete. Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke épp azzal indokolta az előterjesztés létjogosultságát, hogy elkerüljék a magyarországihoz hasonló médiahelyzetet, de bírálta Franciaországot is. Mindez új konfliktust vetít elő az EU és Magyarország között.
Franciaország a hírek szerint habozik elhalasztani a Nagy-Britannia és az Európai Unió között forgalmazott elektromos járművekre kivetett Brexit utáni vámokat, annak ellenére, hogy ez mindkét régió autógyártóit érintheti – írja a Reuters.
Fokozódik a verseny a két ázsiai nagyhatalom között. Kína haditengerészeti fejlesztéseire India is válaszol, Franciaország segítségével jelentősen növelné a flottája képességeit. Bár ezek a lépések azonban nem tetszenek a szomszédos atomhatalomnak, Kína egyelőre nyugodt a kérdésben - írja az Asia Times.
Szeptemberben jelentősen, a vártnál nagyobb mértékben esett az eurózóna inflációja – derül ki az Eurostat adataiból. Mind a maginfláció, mind a főmutató kedvezően alakult.
A tegnap közölt német inflációs adat után ma az eurózóna második legnagyobb gazdaságából, Franciaországból érkeztek inflációs adatok. A némethez hasonlóan a francia folyamatok is kedvező képről árulkodnak.
Emmanuel Macron az államon belüli autonómia megadását javasolta Korzikának, a Franciaországhoz tartozó szigetnek, amelynek vezetői hosszú ideje követelik az önállóságot. A francia államfő „történelmi pillanatról” beszélt Ajaccióban csütörtökön.
A francia hatóságok jelenleg vizsgálják az Apple szoftverfrissítését, amely az iPhone 12 készülékkel kapcsolatos sugárzási aggályokat orvosolná. A frissítésre azt követően kerül sor, hogy Franciaország e hónap elején felfüggesztette a telefon értékesítését, mivel a tesztek a sugárterhelési határértékek megsértését mutatták.
Az Európai Unió Kínához való egyre keményebb hozzáállása több szakértő szerint annak köszönhető, hogy Emmanuel Macron francia államfő aggódik amiatt, hogy az ázsiai nagyhatalom kereskedelmi gyakorlatai veszélyt jelentenek az európai gazdaságra - Írja a Bloomberg.
A Nigerben jelenleg is tartó diplomáciai válságra irányította a figyelmet, hogy Sylvain Itté francia nagykövet továbbra is a niamey-i francia nagykövetség foglya. A Franciaország és Niger katonai vezetői közötti jelenlegi patthelyzet rávilágít a Száhel-övezetben zajló összetett geopolitikai dinamikára, amely az Európai Unió gazdasági diverzifikáció terveit is felülírhatja. Vincent Hugeux elismert Afrika-szakértő a Portfolio-nak arról nyilatkozott, hogy a mostani válság évtizedekre visszavetheti az EU-s törekvéseket a térségben, miközben Kína és Oroszország is kihasználja a helyzetet. Emmanuel Macron francia elnök eddigi legnagyobb diplomácia hibája sokba kerülhet Európának.
A ma reggel közölt beszerzésimenedzser-indexekből (BMI) az látszik, hogy az európai gazdaság szeptemberben még mindig gyengén teljesít. Eltérő a kép azonban Franciaországban és Németországban: előbbiben egyértelműen romlik, utóbbiban a vártnál jobban alakul a helyzet. A német szolgáltató szektor helyzete például már kifejezetten okot adhat a bizakodásra.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a New York-i ENSZ közgyűlésen szólalt fel, és jelezte aggodalmait a világ felé az egyre súlyosabbá váló bevándorlóhelyzet miatt. Szerinte Olaszországra rendkívül súlyos nyomás nehézkedik az Észak-Afrikából érkező emberek számából kifolyólag. A helyzet hatására Franciaország úgy döntött, hogy szigorítja a határellenőrzést az olaszokkal közös határszakaszon – írja a The Guardian.
Újra itt a szeptember, a nyár végeztével azonban ugyanúgy számos kiállításélményt szerezhetünk. A műtárgy.com bemutat hét kimagasló budapesti, illetve vidéki múzeumban nyílt, illetve hamarosan megnyíló tárlatot, amelyek az őszi időszakban egyaránt színesíthetik a művészet iránt érdeklők mindennapjait.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy egy német-francia terv az EU átalakítását tűzte ki célul, aminek egyik nagy vesztese Magyarország lehet. Úgy semlegesítenék a vétófegyvert, hogy közben a kohéziós forrásokon keresztül továbbra is befolyást tudnának gyakorolni a magyar folyamatokra, ráadásul a legfontosabb uniós döntésekbe nem szólhatnánk bele. A témáról Szabó Dánielt, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke volt a vendégünk, akit a magyar makropályáról, valamint arról kérdeztünk, hogy miért hibás a jelenlegi gazdasági helyzetünkre a válság kifejezést használni.
Azerbajdzsán közel került ahhoz, hogy teljesítse fő céljait a hegyi-karabahi műveletben, miután néhány katonai központot semlegesítettek – mondta Hikmet Hajiyev azeri elnöki tanácsadó az orosz TASZSZ hírügynökség szerint.
Egyszerűsített uniós intézményi rendszer, kisebb Európai Parlament, valamint a nemzeti vétójogok megszüntetése szerepel abban az intézményi reformtervezetben, amelyet a francia és német kormányok mutatnak be kedden. A berlini-párizsi paktum négy különböző szintbe sorolná a tagállamokat, ha nem sikerül áttolni az alapszerződések módosítását. Az első kategóriában lévő országoknak lenne tényleges beleszólásuk a legfontosabb ügyekbe, a többi tagállam lényegében sok témánál a partvonalról kiabálhatna csak be. Magyarország lehet az egyik nagy vesztes.