Az év eleje óta csak az argentin peso és a török líra gyengült többet a dollárral szemben, mint a forint. Nem sokkal jobb a helyzet akkor sem, ha egyéves, illetve három hónapos időtávot nézhetünk. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar deviza 2022-ben a világ egyik legrosszabb teljesítményét nyújtja, és az utóbbi napok mozgása után lehet, hogy nincs még itt a vége az esésnek.
Az utóbbi időben szinte naponta dönt új mélypontot a forint az euróval vagy a dollárral szemben, kedden már hajszálnyira került a 430-as lélektani szinthez az euró jegyzése, szerda délután pedig át is vitte a jegyzést.
Egy hét múlva tartjuk a Marriott Hotelben a 2022-es Budapest Economic Forumot, mely a Portfolio legfontosabb gazdaságpolitikai konferenciája. Naponta hallunk-olvasunk a küszöbön álló energiaválságról, a forint fékezhetetlen zuhanásáról vagy a vállalati finanszírozás nehézségeiről, így témákban biztos nem lesz hiány, igyekeztünk a legfontosabb hazai és nemzetközi szakembereket megnyerni, hogy tartsanak velünk a konferencián.
Sok elemző úgy tekint a devizatartalékra, mint valami minden körülmények között megőrzendő, és minimálisan egy előre meghatározott szinten tartandó értékre, egy elrettentő erőre, egy olyan bizalomerősítő eszközre, amit soha nem használunk fel – írja friss bolgbejegyzésében Zsiday Viktor. A befektetési szakember ezután felteszi a kérdést: De vajon mi értelme van puskát tartanunk, ha soha nem használhatjuk? Szerinte ütemezetten használhatná most is az MNB a devizatartalékát a forint erősítésére, azt is kifejtette, hogyan.
A forint további gyengülését vetíti előre a technikai elemzés grafikonja, első körben a 440-es szint lehet elérhető az euróval szemben, később viszont akár az 500 körüli árfolyam is kirajzolódik – olvasható a Reuters technikai elemzésében.
Hétfőn újabb történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval és a dollárral szemben is, majd kedd reggel stagnálással indult a nap, viszont a szeptemberi inflációs adat megjelenése után ismét lejtőre került a magyar deviza.
Hétfőn megint jókora gyengüléssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, már a nap első felében új történelmi mélypontra esett a magyar deviza. Egyelőre nem is látszik, mi fordíthatna rövidtávon a tendencián, minden a forint további gyengülése irányába mutat. Innen pedig már nem kell olyan merész fantázia például a 440-es euróárfolyamhoz.
Az augusztusi 15,6 százalékról biztosan újabb nagy ugrást mutatott be az infláció, hiszen szeptemberben már a megemelkedett rezsiköltségek is bekerültek a kosárba. Az igazi kérdés, hogy már most eléri a 20 százalékos lélektani határt a drágulás, vagy arra még várnunk kell egy-két hónapot. Abban a szakértők egyetértenek, hogy 2023 végére legalább a felére esik majd vissza az inflációs ráta, pedig az árstopok sorsa továbbra is kérdés.
Bár lassult az amerikai gazdaság munkahely-teremtési képessége, de még mindig érdemi bővülés van és így a Fed még mindig messze lehet attól, hogy leálljon a kamatemelésekkel, így emiatt az átfogó pénteki amerikai munkaerőpiaci adatokra ugrással reagált a dollár, a részvénypiacokon pedig eladói hullám indult. Ez pedig ismét nem tett jót a feltörekvő piaci devizák között a forintnak, így azt megütötték, és péntek estére sem tudott ebből érdemben talpra állni, így mind az euróval, mind a dollárral szemben a minap megjárt történelmi mélypontja közvetlen közelébe jutott. Közben a magyar határidős kamatpiacon és így az állampapírok másodpiacán is folytatódott a kamat-, illetve hozamemelkedési hullám, a piac egyre magasabb kamat-, illetve hozamkörnyezetet áraz Magyarországon az inflációs pálya emelkedésével párhuzamosan, noha közben az európai tőzsdei gázárak lényegében lefeleződtek másfél hónap alatt, és a héten az is kiderült, hogy az orosz-magyar gázszerződésre sikerült gázár plafont húzni a most következő télre.
Továbbra sem tud jelentősen erősödni a forint az euróval szemben, a 420 feletti árfolyam pedig azt jelenti, hogy a hangulat romlásával bármikor láthatunk új történelmi csúcsot a jegyzésben. A héten elindultak az MNB új likviditásszűkítő lépései, de egyelőre azok sem hoztak komoly áttörést.
Szerdán hajszál híján új történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, aztán az MNB likviditásszűkítésének hírére fordult a jegyzés és erősödésbe kapcsolt a magyar deviza. A csütörtöki kereskedést ezek után erősödéssel kezdte a forint, de hirtelen jött a visszagyengülés.
Szerda reggel megint intezív forintgyengülés alakult ki, amelynek nyomán kora délutánra egészen 426-ig esett az euróval szemben, azaz hajszálnyira megközelítette a hétfőn elért eddigi történelmi mélypontját. Aztán a délutáni órákban érdemi erősödés indult 421 körülig, miután a jegybank közzétette likividitáskiszorító akciójának mai eredményeit.
Kedd reggel folytatta a hétfőn indult erősödését a forint az euróval szemben, már 417 alatt járt a jegyzés. Ez persze még bőven lehet korrekció az utóbbi napok intenzív forintesése után, egyelőre úgy tűnik, hogy az orosz földgázbeszerzések halasztott fizetése rövidtávon kedvező hatással van a forintra. Napközben kifulladni látszott a javulás, miközben a dollár zuhanásba kapcsolt az euróval szemben.
Az ellátásbiztonság mellett pénzügyi szempontból is biztonságossá teszi Magyarország gázellátását az MVM ma bejelentett két lépése, megszakítva a gáz tőzsdei ára és a forint árfolyama közötti szoros együttmozgást – közölte egy mai sajtóbeszélgetésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszer. Ismertette: 2022 októberétől 2023 márciusáig, vagyis hat hónapra szól az oroszoktól kapott halasztott fizetés a gázár egy bizonyos (üzleti titkot képező) küszöbérték feletti részére. Minden egyes hónap küszöbérték feletti gázárát egy, két és három évvel később, vagyis 3 egyenlő részben fizetjük ki 2026 márciusáig.
A forintárfolyam újabb hirtelen esésének a hírére az is felkapta a fejét, akit a napi gazdasági ügyek nem foglalkoztatnak. Nehéz úgy társalgásba elegyedni, hogy ne jöjjön elő a kérdés: miért ilyen gyenge, és még meddig gyengülhet a forint. Ez utóbbit egyébként a szakmabeliek is kérdezgetik egymástól, növekvő aggodalommal.
Péntek reggel is 421 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben, az utóbbi két nap zuhanása tegnap vezetett új történelmi mélyponthoz. Az árfolyam 424 közelében is volt napközben, egyelőre minden a forint ellen szól.
Csütörtök reggel új történelmi mélypontra esett a forint az euróval szemben, 424 közelében is járt a jegyzés. Az újabb zuhanást az váltotta ki, hogy az MNB kedden leállította kamatemelési ciklusát, emellett több probléma is van, melyek a magyar deviza ellen szólnak. A szakértők szerint a kilátások sem jók, akár 430-440-es euróárfolyam is jöhet még a következő hónapokban, és a kamatemelések lezárása után kevés a jegybank mozgástere.
Csütörtök délelőtt is komoly esést láttunk a forint euróval és a dollárral szembeni árfolyamában, mindkét relációban új történelmi forintmélypont alakult ki. Aztán egy átmeneti jelentős forinterősödés után délutánra még tovább ütötték a forintot és az euróval szemben 424-nél, a dollárral szemben 436 körül újabb mélypontot jegyezhettünk fel.
Az ország energiaellátása és költségvetése körüli befektetői aggodalmak hatására tegnap nyolcéves csúcsra ugrott a magyar állam következő 5 évi csődje elleni piaci biztosítás ára. Fontos, hogy ez még mindig nagyon alacsony, mindössze 15%-os kumulált csődvalószínűséget jelent a következő 5 évben gondolkodva.