Elkerülhetetlennek tűnik a magyar gazdaság recessziója, miközben fennáll a veszélye annak, hogy magas szinten ragad be az infláció - hangzott el a Budapest Economic Forum első szakértői beszélgetésében, amit Madár István, a Portfolio vezető elemzője moderált és Bod Péter Ákos, valamint Zsiday Viktor válaszoltak.
A múlt pénteki drasztikus MNB kamatemelés aznap és hétfőn is jókora forinterősödést okozott, ma viszont már egy átmeneti erősödési kísérletet leszámítva inkább kis gyengülés következett be 412-ről estére 414-ig az euróval szemben. A forint elakadó menetelésében mind az euróval, mind a dollárral szemben technikai tényezőknek is van szerepe.
Nem fog sokáig tartani a forint mostani ereje, az év végéig újra 435-ig gyengülhet a forint az euróval szemben – véli friss elemzésében a Societé Generale (SocGen) régiós elemzője. Marek Drimal szerint a jegybank pénteki bejelentései átmenetileg segíthetnek a forintnak, azonban hamarosan újra a fundamentumok kerülhetnek előtérbe, szerinte az uniós helyreállítási alap forrásairól például nem sikerül megállapodni az év végéig, így ismét nyomás alá kerülhet a forint.
Kedden is 18 százalékos kamat mellett hirdette meg új egynapos betéti gyorstenderét az MNB – derül ki a jegybank honlapjáról. Tegnap már több mint 1200 milliárd forintot helyeztek el a jegybank új eszközében.
Folytatja erősödését a forint azt követően, hogy pénteken az MNB váratlanul a forint megmentése érdekében hihetetlen kamatemelést jelentett be. Egyelőre kérdés, meddig tart a forint diadalmenete, ez függhet a jegybank további kommunikációjától is.
Elakadt a forint 13 éve legnagyobb egynapi szárnyalása pénteken a 416 körüli régióban az euróval szemben, ami nem volt véletlen – jórészt technikai elemzési okokkal függött össze. Ezért megnéztük, hogy mit üzennek most a grafikonok kizárólag technikai elemzési szemmel.
Hétfőn is 18 százalékos kamat mellett hirdette meg új egynapos betéti gyorstenderét az MNB – derül ki a jegybank honlapjáról. Közben azt is bejelentették, hogy újabb döntésig egyelőre szünetel az egyhetes betéti eszköz meghirdetése.
Az már senkinek sem meglepetés, hogy a forint gyengülő trendben van az euróval szemben, hiszen amíg korábban a magas nyomású gazdaság receptje, addig most a válságok taszították a mélybe a hazai devizát. Ez ellen ilyenkor szinte tehetetlennek tűnik a gazdaságpolitika. Amíg korábban éves szinten kb. 5%-ot esett a forint, idén már ennek a többszöröse a gyengülés. A tartósan 400 forint feletti árfolyammal és az innen is folytatódó leértékelődéssel egy új helyzet alakult ki: a hazai deviza „rossz társaságba” keveredett.
Komoly mélyrepülés volt a magyar fizetőeszköz számára eddig a 2022-es év, a dollár menedékvaluta-szerepének megerősödése és a magyar gazdaság energiafüggősége okozta romló külkereskedelmi mérleg mellett számos egyéb körülmény is összeesküdött a forint ellen, amiknek köszönhetően az egyik legrosszabbul teljesítő devizaként szerepel idén a dollárral szemben a magyar fizetőeszköz. Az extrém árfolyammozgás érthető módon keserű szájízt kölcsönöz sok hazai kisbefektetőnek, az elmúlt hetekben több közösségi befektetési platformon is divatossá vált a forint árfolyamának fejletlenebb országok pénznemeivel való összehasonlítása. De hogy miért tudtak az afrikai és a közép-ázsiai országok pénzei sokkal jobban teljesíteni a dollárhoz képest és hogy egyáltalán hogy is kell értelmezni a fennálló paritásokat, az már egy másik kérdés.
Számszerűen soha, a százalékos változást tekintve pedig 2009 április 2. óta nem szárnyalt ekkorát egy nap alatt a forint, mint pénteken az euróval szemben – derült ki a Portfolio vizsgálatából. Ehhez drasztikus kamatemelési bejelentések kellettek a Magyar Nemzeti Banktól, amelyek részben a forint gyengülésére játszó spekulatív pozíciók felszámolását célozták és részben éppen ez váltotta ki az ugrásszerű erősödést. Egyelőre a piaci szereplők is találgatják, hogy a jegybank friss lépései képesek lesznek-e tartósan stabilizálni, illetve erősíteni a forintot, mindenesetre ahogy egyikük fogalmazott: a pénteki még itthon is „szemöldököt felhúzó lépés” volt, ami fájdalmasan megdrágította a forint gyengülésére játszó pozíciók felvételét és fenntartását.
A pénteki kereskedésben a Magyar Nemzeti Bank bejelentései mozgatták meg a forint árfolyamát. Olyannyira, hogy a hazai fizetőeszköz hatalmasat erősödött az euróval és a dollárral szemben is, miután Virág Barnabás, az MNB alelnöke lényegében ismertette, hogy a jegybank kész minden eszközt bevetni. Később a monetáris szigorító lépések hátterét is ismertette a jegybankár részletesen. A forint a magyarspecifikus okok miatt felülteljesít.
Csütörtök reggel új történelmi mélypontjára zuhant a forint, az euróval szembeni árfolyama a 434-es szint felett is járt. A délutáni órák viszont izgalmasak lettek: az amerikai inflációs adat megjelenése előtt fordulat állt be az euró-dollár árfolyamában, ami csak átmenetileg segített a forintnak, az adat után újabb eladói hullám jött.
Az MNB kamatciklusának megállítása, a száguldó infláció, a javarészt az energiaárak miatt megugró külkereskedelmi hiány és az EU-s pénzek körüli politikai bizonytalanság együttesen történelmi mélypontra küldik a forintot az euróval szemben.
Az év eleje óta csak az argentin peso és a török líra gyengült többet a dollárral szemben, mint a forint. Nem sokkal jobb a helyzet akkor sem, ha egyéves, illetve három hónapos időtávot nézhetünk. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar deviza 2022-ben a világ egyik legrosszabb teljesítményét nyújtja, és az utóbbi napok mozgása után lehet, hogy nincs még itt a vége az esésnek.
A forint utóbbi két hétben mutatott vesszőfutásának egy jelentős jegybanki kamatemelés vethet véget - vélik a JP Morgan elemzői, de más szakértők is nagyon nehéz forintpiaci helyzetről beszélnek. Reuters által megszólaltatott elemzők szavaiból úgy tűnik, hogy az MNB-nek ugyan kínos lehet a kamatemelési sorozat leállítása után egy ilyen lépés, de a jelenlegi külső és belső gazdasági környezetben nem nagyon látszik más megoldás.
Az utóbbi időben szinte naponta dönt új mélypontot a forint az euróval vagy a dollárral szemben, kedden már hajszálnyira került a 430-as lélektani szinthez az euró jegyzése, szerda délután pedig át is vitte a jegyzést.
Sok elemző úgy tekint a devizatartalékra, mint valami minden körülmények között megőrzendő, és minimálisan egy előre meghatározott szinten tartandó értékre, egy elrettentő erőre, egy olyan bizalomerősítő eszközre, amit soha nem használunk fel – írja friss bolgbejegyzésében Zsiday Viktor. A befektetési szakember ezután felteszi a kérdést: De vajon mi értelme van puskát tartanunk, ha soha nem használhatjuk? Szerinte ütemezetten használhatná most is az MNB a devizatartalékát a forint erősítésére, azt is kifejtette, hogyan.
A forint további gyengülését vetíti előre a technikai elemzés grafikonja, első körben a 440-es szint lehet elérhető az euróval szemben, később viszont akár az 500 körüli árfolyam is kirajzolódik – olvasható a Reuters technikai elemzésében.
Hétfőn újabb történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval és a dollárral szemben is, majd kedd reggel stagnálással indult a nap, viszont a szeptemberi inflációs adat megjelenése után ismét lejtőre került a magyar deviza.