A 380-as szint áttörése után sem akadt el egyelőre a forint erősödése, most az a legnagyobb kérdés, hogy a kulcsszint alatt tud-e maradni a magyar deviza, illetve tud-e tovább kapaszkodni. Utóbbi azért és érdekes, mert nagyjából egy százaléknyira az egyéves csúcs tornyosul a forint előtt. A délelőtt első fele viszont a gyengülésről szólt.
Kihallgatása után szabadlábra helyezték Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnök férjét, akit szerdán a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) finanszírozásának ügyében folyó nyomozás keretében vettek őrizetbe. Az 58 éves Peter Murrellt a skót rendőrség (Police Scotland) tájékoztatása szerint gyanúsítottként tartották vizsgálati fogságban, de szerda este - egyelőre vádemelés nélkül - elengedték.
Mérsékelten negatív hangulat uralkodott szerdán az európai tőzsdéken, ilyen környezetben a magyar piac felülteljesítő volt, ami elsősorban a Mol és a Richter jó teljesítményének köszönhető. A nap legfontosabb adata, az amerikai munkaerőpiaci statisztika elmaradt a várakozásoktól, és a szolgáltatóipari beszerzési menedzser index is gyengébb lett a konszenzusnál, mind a két adat arra utal, hogy az amerikai gazdaság lassul.
Vegyesen zártak tegnap az amerikai tőzsdék, miután az olajkartell váratlan kitermelés-csökkentése után kilőttek tegnap az olajárak, ami potenciálisan fenyegést jelenthet a jegybankok infláció elleni küzdelmére. Ezek után az ázsiai tőzsdéken sem látszott ma reggel egyértelmű irány, főleg a technológiai részvények gyengélkedtek a keleti börzéken. Ehhez képest az európai piacok látszólag hamar túltették maguk az olajárak felpattanásán, hiszen Európában emelkedés látszik, a magyar tőzsde pedig kiemelkedően jól teljesít, viszont az USA-ban a kezdeti iránykeresés után lefordultak a tőzsdék, és fél százalék feletti mínuszban zárták a napot.
Több millió font értékben róttak ki pénzbírságot kedden a brit hatóságok a TikTok videómegosztó közösségi portált üzemeltető, kínai tulajdonú cégre gyerekek személyes adatainak törvénysértő kezelése címén.
A Lightyear európai befektetési platform ma jelentette be magyarországi indulását. A platform többvalutás számlát kínál, amin keresztül az ügyfelek eurós, dolláros, fontos, és forintos számlán is tarthatják pénzüket. Ezen számlák között valódi árfolyamon válthatják át a pénzüket, és rejtett díjak nélkül fektethetnek be világszerte.
Reggel stagnálással kezdett a forint, majd a nap második felére rákapcsolt, tartósan sikerült is átvinnie a 380-as szintet. Estére pedig 377,8 környékén stabilizálódott a váltás. Még látványosabb a forint dollárral szembeni menetelése: a hétfő esti órákban közel egyéves csúcsára erősödött.
A kezdeti bizonytalanságok után kedvező hangulatban telt a kereskedés az európai piacokon, a magyar tőzsde is jól teljesített, különösen a Richter emelkedésének köszönhetően. Az amerikai tőzsdéken vegyes volt a kép, a Nasdaq mínuszban zárt, míg a Dow és az S&P 500 emelkedett. A hétvége legfontosabb híre volt, hogy az OPEC tagállamok önkéntesen a kitermelés csökkentése mellett döntöttek, ennek következtében pedig nagyot emelkedtek az olajárak.
Azok után, hogy tavaly megjárta a pokol bugyrait a magyar deviza, szinte hihetetlen, de 2023-ban eddig a forint a világ egyik legjobban teljesítő fizetőeszköze. Az első negyedévben csak a chilei és a mexikói devizák teljesítettek kicsit jobban nála. Ez pedig ismét azt támasztja alá, hogy elsősorban a magas kamat nyújt erős mankót a forintnak, hiszen mindkét országban 10 százalék felett van az irányadó ráta.
Európa után az amerikai tőzsdéken is jó hangulatban telt a pénteki a kereskedés, miután a PCE inflációs mutató az inflációs nyomás további mérséklődésére utalt az Egyesült Államokban. A tegnapi esést követően a magyar tőzsdének is jó napja volt, az emelkedést a hazai blue chipek közül az OTP és a Mol részvényei vezették.
A péntek délelőtti megbicsaklást követően gyors erősödésbe kezdett a forint. Ennek nyomán délután a 380-as szint alá került a forint euróval szembeni árfolyama és az esti órákban itt stabilizálódott a kurzus.
Nagy-Britannia csatlakozik az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) nevű szabadkereskedelmi szerveződéshez. A londoni miniszterelnöki hivatal pénteken jelentette be, hogy létrejött az erről szóló megállapodás. Nagy-Britannia várhatóan még az idén az országcsoport tagja lesz, Ausztrália, Brunei, Kanada, Chile, Japán, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr és Vietnam mellett.
Kiváló hangulatban zajlott a kereskedés Európában és Amerikában is folytatódott az emelkedés a tőzsdéken. Érkeztek fontos adatok, amik fűtötték a részvénypiaci optimizmust: Amerikában az új munkanélküli segélykérelmek száma minimálisan a várt felett alakult az előző héten, emellett pedig az amerikai gazdasági növekedése is a vártnál kisebb lehet. Ezek mind a további kamatemelések esélyét csökkentő fejlemények, ennek örülhetnek a befektetők.
A hazai piacokon emellett érdemes lehet figyelemmel követni a Mol árfolyamának alakulását, miután tegnap este a kormány rendkívüli különadó-módosításról döntött. A nyitást követően az olajcég papírjai több mint 2 százalékos mínuszban is voltak, délutánra azonban javult a kép és már emelkedik az olajcég árfolyama.
Szerdán átmenetileg 380 alatt is járt a forint az euróval szemben, azonban nem tudott tartósan ott maradni. Így továbbra is ezzel a lélektani határral birkózik a magyar deviza, a csütörtöki napot ismét 380 fölött kezdte, de a kora esti órákban ismét megcélozta a 380 alatti szintet. Mindeközben közel egyéves csúcson van a forint a dollárral szemben.
Európában szép pluszban zártak a vezető részvényindexek, és a nemzetközi hangulatnak megfelelően ezúttal a magyar tőzsde is jól teljesített. Amerikában szintén pluszban zártak a tőzsdék, köszönhetően a bankokkal kapcsolatos aggodalmak enyhülésének. Az emelkedést a technológiai szektor részvényei vezették.
Kedden megint nagyot erősödött a forint az euróval szemben, így a 380-as szintet kezdte tesztelni. Kérdés, hogy innen maradt-e még erő benne ahhoz, hogy tartósan átvigye ezt a szintet is. A befektetők elsősorban a nemzetközi hírekre figyelnek ismét, az MNB tegnap nem okozott meglepetést. Késő délutánra mégis elillant a forint ereje.
Gazdasági események tekintetében ma itthon leginkább az MNB kamatdöntő ülésére, és az azt követő háttérbeszélgetésekre figyelnek a befektetők, ráadásul a Monetáris Tanács ezúttal a friss inflációs- és GDP-előrejelzésről is tárgyal. Az előzetes várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a kamatkondíciókat az MNB Monetáris Tanácsa, így az alapkamat továbbra is 13 százalék, a kamatfolyosó két széle pedig 12,5, illetve 25 százalék maradt. Ami pedig a mai részvénypiaci hangulatot illeti, az európai piacokon leginkább oldalazást lehet látni, a magyar tőzsde sokáig a mezőnyből kiemelkedve remekül teljesített többek között a Mol és a Waberer's szárnyalásának köszönhetően, a kamatdöntés után azonban az OTP beesése miatt mérséklődött a plusz a BUX indexnél. Amerikában is inkább negatív volt a hangulat.
Európában és Amerikában is kedvező hangulatban telik a kereskedés, különösen jól teljesítenek a bankszektor részvényei, az emelkedést pedig a pénteki aggodalmakat követően a Deutsche Bank részvényei vezetik. Különösebb esemény nem áll a hirtelen hangulatváltozás mögött, az elmúlt napok esését követően azonban már időszerű volt a korrekció a bankrészvényeknél, emellett a hangulatjavulás annak is köszönhető, hogy bejelentésre került, hogy az USA 30. legnagyobb kereskedelmi bankja, az észak-karolinai székhelyű First Citizens vásárolja meg a Silicon Valley Bankot (SVB) annak fizetésképtelenné válása után.