Augusztus 31-ig kaphat haladékot a banki azonosítás
Augusztus 31-ig halaszthatja a banki azonosítás határidejét a kormány - derült ki a Varga Mihály által ma beterjesztett törvénymódosító javaslatból.
Augusztus 31-ig halaszthatja a banki azonosítás határidejét a kormány - derült ki a Varga Mihály által ma beterjesztett törvénymódosító javaslatból.
Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM bank 444 millió euróért vette meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát - írta a helyi sajtó pénteken.
Várhatóan 1,355 milliárd forinttal rontja a második negyedévben a CIG Pannónia adózott eredményét a Konzum Opusba történő beolvadásának elszámolása - derült ki a biztosító közleményéből. Míg ugyanis a biztosító 300 forintért jutott korábban Konzum-részvényhez, most alig 210 forintnál jár az árfolyam. Az említett negatív hatás a 65%-a a Concorde által (e hatás nélkül) az idei évre várt profitnak.
Magyarországi fióktelep létrehozásáról döntött Kína és a világ második legnagyobb, több mint 3400 milliárd dolláros eszközállománnyal rendelkező bankja, a China Construction Bank. A társaság vezetősége áprilisban Matolcsy György magyar jegybankelnökkel tárgyalt.
Könnyíthet a devizahitelesek terhein a Kúria konzultációs testületének legutóbbi állásfoglalása - mondta Simonné Gombos Katalin, a Kúria Polgári Kollégiumának szóvivője, kúriai bíró egy háttérbeszélgetésen.
Két nagy újdonság jelenik meg július 1-jén a hitelek palettáján: a kamatmentes babaváró hitel, illetve a kamattámogatott, legfeljebb 3%-os "CSOK-hitel" használt lakásokra igénybe vehető változata. A kettő egyszerre is elérhető lesz már két gyereket vállalók számára is. Cikkünkben az alábbi kérdésekre keressük a választ:
1. kinek melyiket éri meg felvenni?
2. havonta mennyit spórolhatunk, ha a piaci lakáshitelek helyett ezek valamelyikét választjuk?
3. milyen lehetősége van annak, aki nem jogosult ezekre az új lehetőségekre?
Ahogy a következőkben bemutatjuk, egy 10 millió forintos babaváró hitel 10 millió forintos "CSOK-hitellel" kombinálva két gyermeket vállalók számára közel 7 millió forinttal (!) alacsonyabb törlesztőrészletet hozhat 20 év alatt, mint egy átlagos fix kamatozású piaci lakáshitel, és akkor a gyermekenként járó törlesztés-felfüggesztésről és az aktuális tartozás egy részének vagy egészének elengedéséről még nem is beszéltünk.
Új vezető érkezik az MKB Private Bankinghez Pleschinger Gyula Márk személyében, a korábbi vezető, Szabó Sándor, az SPB prémium banki vezetőjeként folytatja tovább.
Hosszú ideje várt állásfoglalást fogadott el a Kúria konzultációs testülete azokra a peres devizahitelekre, amelyeknél az árfolyamkockázatról egyáltalán nem, vagy nem világos és nem érthető módon kaptak tájékoztatást az adósok. Értékelésünk szerint az állásfoglalás a hitelezők és az adósok számára sem egyértelműen kedvező, inkább egy köztes állapotot idéz elő az árfolyamveszteségek megosztásával.
Végleg bezárja londoni operációját a hedge fund menedzser John Paulson, aki többek között azzal szerzett nevet magának, hogy több milliárd dollárt kaszált a 2008-as válságon azzal, hogy az amerikai lakáspiaci lufi kipukkanására fogadott - írja a Financial Times.
Vizsgálatot folytatnak amerikai szövetségi hatóságok a Deutsche Banknál, hogy kiderüljön, megfelelt-e a pénzmosás és más bűncselekmények elleni jogszabályoknak - írta hét bennfentesre hivatkozva a New York Times.
Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM bank vásárolhatja meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát - erről döntött szerdán az állami vagyont kezelő szlovén állami holding (SDH). Az Abankára az OTP is tett ajánlatot.
A Szlovén Állami Holding (SDH) eladta a Nova Ljubljanska Banka (NLB) részvényeinek további tíz százalékát szerdán, és ezzel lezárta a korábban legnagyobb állami tulajdonban lévő pénzintézet privatizációját. Az állam ez utóbbi tranzakcióval 109,5 millió euró bevételhez jutott - írta a helyi sajtó.
Az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, melynek kamatmértéke 1,99%-ra csökkent, jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója. A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0%-os kamattal vehető fel 2019. július 1. és december 31. között.
A felnőtt internetezők 90%-a rendelkezik okostelefonnal Magyarországon, viszont mindössze 56%-uk telepített eszközére vírusirtót - derül ki a K&H friss kutatásából. Fizikális visszaélés ellen a felhasználók 49%-a PIN-kóddal védekezik, de 18%-uk semmilyen feloldási védelmet nem használ. 2021-re 6000 milliárd dollárt költhetnek a világ vállalatai kibervédelemre - hangzott el mindez a bankcsoport mai sajtótájékoztatóján.
Megosztott főkönyvi technológiát vezetnek be az olasz bankok, mellyel az elszámolási rendszereiket korszerűsítenék - írja a Coin Telegraph.
Jeff Bezos és Bill Gates után a francia üzletember, Bernard Arnault is csatlakozott a 100 milliárd dolláros vagyonnal bírók köréhez - írja a Bloomberg.
Saját fintechbankot épít titokban a JP Morgan Londonban, hogy versenyképes tudjon maradni a digitális kihívókkal szemben - értesült a TechCrunch.
Új részvények kibocsátásával tőkeemelést tervez az Erste Bank szerb leánybankja - közölte a társaság.
Magyar bankok egyes osztályzatai javította kedden a Moody's Investors Service.
Kiraboltak egy bankfiókot Üllőn, a képek alapján egy OTP-fiókról van szó. Személyi sérülés nem történt.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.