finanszírozás

Varga: új segítséget kapnak a bajba került jelzáloghitelesek

Új eszközkezelő alapot hoz létre a kormány, amely a nem teljesítő jelzáloghitelek problémáját kezelheti, így elősegítheti a banki hitelezés élénkülését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Reutersnek adott interjúban. A politikus arról is beszélt, hogy az Erste Bank 15 százalékos tulajdonrésze 30-40 milliárd forintba kerülhet, a Budapest Bankból pedig nem akar veszteséggel kiszállni a kormány.

Egy háború, ami megrengette az OTP-t

Az elmúlt két évben több mint 80 milliárd forint veszteséget okozott az OTP-nek az ukrán bankja (az orosz még közel 30-at), ami nem véletlen: Ukrajna katonai konfliktusba sodródott Oroszországgal, területének egy részét elveszítette, keleti megyéiben továbbra is feszült a helyzet, az ország mély recesszióba süllyedt és csak az IMF lélegeztető gépén képes életben maradni. Ebben a környezetben az OTP helyzete sem volt könnyű, a drámaian gyengülő hrivnya miatt sorra dőltek be a devizahitelek, a megugró kockázati költségek miatt a bank masszívan veszteséges lett. Az ukrán OTP most már egészen más bank, mint amilyen néhány éve volt, a teljesítő hitelállomány negyedére, a fiókok száma harmadára, az alkalmazotti létszám a felére csökkent, de most már talán szerény nyereséget képes termelni a bank. Az ukrán OTP vezérigazgatójával, Hák-Kovács Tamással beszélgettünk arról, hogyan élték meg a válságot, és mire lehet képes az ukrán bank, ha nyugodtabb idők jönnek.

Először lett nyereséges a Vienna Life

A nyugdíjbiztosításokhoz járó állami támogatás miatt meglódult a rendszeres díjas biztosítások értékesítése, az alacsony hozamkörnyezet viszont megtépázta az egyszeri díjas biztosítások eladásának ütemét, ennek ellenére a Vienna Life tavaly megcsinálta az első nyereséges évét. A biztosító sajtótájékoztatóján szó volt az eredmények mellett a cég előtt álló kihívásokról és a várható szabályozások hatásairól is.

Újabb takarékot bírságolt az MNB

Az MNB 15,3 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetet - többek között - vállalatirányítási, tagnyilvántartási, tőkeszámítási, hitelkockázati, valamint a pénzmosás elleni küzdelemmel összefüggő egyes hiányosságok miatt - írja közleményében a jegybank.

Megőrült a magyar lakosság: mindenki lakáshitelt akar

Töretlenül nő a magyar lakosság lakáshitel-felvételi kedve az MNB ma közzétett adatai alapján. Áprilisban 41,5 milliárd forint új lakáshitel talált "gazdára", ami 72%-kal több az egy évvel korábbinál.

Már egyszerűen bármit megtesznek a pénzért a bajba jutott bankok

Miközben a kínai bankok betétállománya egyre lassabb ütemben növekszik, idén eddig több mint 70 milliárd dollárnyi kötvényt bocsátottak ki. Ez eddig a legnagyobb volumen, amit egy negyedéves időtartam alatt kibocsátottak 1995 óta és már a tavalyi egész éves rekordkibocsátás 40 százaléka - írja a The Wall Street Journal a Dealogic adatait szemlézve.

Nagyot dobbantott az Eximbank

Jelentősen növelte tavaly a belföldi ügyfeleknek nyújtott hitelállományát az Eximbank, miközben a külföldiek finanszírozása 2014-hez képest is visszaesett. Idén viszont már nyereséges lett a bank, a 2014-es 1,4 milliárdos veszteség után 2015-ben 3 milliárdot meghaladó nyereséggel zárta az évet - írja a Világgazdaság.

Indul a szupergyors fizetési projekt Magyarországon

Az MNB szerdán teszi közzé 2016-os jelentését a fizetési rendszerről, az erről szóló meghívóban pedig máris egy fontos információ szerepel: indul az azonnali fizetési szolgáltatás projektje. A szerdai eseményről a helyszínről tudósítunk.

Cafeteria-átalakítás: itt az önkéntes nyugdíjkasszák reakciója

Önálló jogcímen kér támogatást az öngondoskodáshoz a cafeteriarendszer várható átalakítása során az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ). A munkáltatók ösztönzésének csökkenése, esetleges megszüntetése ugyanis - önálló - támogatás nélkül, dolgozók százezreit érintené hátrányosan. A szervezet abban bízik, hogy javaslata nyomán az előtakarékosság továbbra is támogatott cél marad - írja az ÖPOSZ legfrissebb közleményében.

Nagy horderejű kormánydöntésre várnak a magyar cégek

A tavalyi gyengébb eredmények a hazai kockázati- és magántőke piacon főként a visszaeső magántőkeügyletekkel magyarázhatóak, az idei év első fele viszont rendkívül aktívnak ígérkezik - mondta el Zsembery Levente, a HVCA elnöke és az X-Ventures vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjúban. A szakember kifejtette, miért nem kkv-barát ország ma Magyarország, mennyit ér másfél stadionnyi pénz a kockázatitőke piacán és mi lesz a Jeremie-alapokkal az új forráskihelyezési ciklusban. Utóbbival kapcsolatban a kormány döntésére várnak a magyar cégek.

Teljesen felszántanák az egyik nyugdíjpillért a lengyelek

A magán-nyugdíjpénztárak (OFE) egyetlen állami alapba szervezését szorgalmazza Jerzy Zyzinski, a lengyel jegybank monetáris tanácsának tagja, mivel szerinte ezzel a megoldással a megtakarítások "valós gazdasági értéket" képviselnének.

Kenterbe verik a piacot az olcsó befektetések

A passzívan kezelt és olcsóbb befektetési alapokban lévő vagyon négyszer olyan gyorsan nőtt 2007 óta, mint a tradicionális aktívan kezelt alapok vagyona. A Morningstar adatai szerint a passzív alapokban kezelt vagyon mára már eléri a 6 ezer milliárd dollárt - írja a Financial Times.

Lázasan keresik az új bankvezért az olaszok

Múlt héten jelentette be az olasz nagybank, hogy Federico Ghizzoni távozik a vezérigazgatói posztjából. Utódját még nagy erőkkel keresik az UniCreditnél, miközben Ghizzoni elárulta: egyáltalán nem volt terítéken, hogy a későbbiekben elnöki pozícióban maradjon a banknál - írja a Reuters.

Börtönbe vonul az Astra Biztosító tulajdonosa

Két bíró megvesztegetéséért jogerősen négy év és négy hónap börtönbüntetésre ítélték pénteken Romániában Dan Adamescut, a csődbe ment román Astra biztosítótársaság volt tulajdonosát.

Hamarosan újra eljön a bankok aranykora

Az évtized végére a válság előtti aranykort idéző időszak vár a világ lakossági bankjaira, a növekedés motorját Ázsia és más feltörekvő régiók jelentik majd. A digitalizáció minden korábbinál fontosabb lesz ahhoz, hogy a bankok javítani tudjanak a profitabilitásukon. Ez már az elmúlt években is így volt, a világ IT területen jeleskedő vezető lakossági bankjai ugyanis a szektorszintű profit oroszlánrészét vitték el - derül ki a Boston Consulting Group friss tanulmányából.

MNB: csaknem 300 ezer család tervezi felvenni a CSOK-ot

A magyar háztartások 40%-a, vagyis 1,6 millió család jogosult a CSOK-ra, ezek 17%-a tervezi felvenni a támogatást - mutatja az MNB friss felmérése. A jegybank ma közzétett Hitelezési folyamatok című kiadványa alapján bővül Magyarországon a kkv-hitelezés, lazulnak a hitelezési feltételek, és egyre többen vennének fel hitelt.

Kamu akcióval csábított el ügyfeleket a K&H

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a K&H Biztosító tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a K&H biztostárs utasbiztosítása népszerűsítésekor, mert a biztosítást az alapárhoz képest 10%-os kedvezménnyel hirdette, de a jelzett alapárat valójában nem alkalmazta. A jogsértésért 9 millió forint bírságot szabott ki a GVH - írj a hivatal sajtóközleményben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.