finanszírozás

Készül a devizahiteles lavina? - Napokon belül bejelentést tesz a Kúria

Legkésőbb június 6-án jogegységi határozatot hoz a Kúria arról, hogy mi lesz azokkal az (azóta jórészt forintosított) devizahitelekkel, amelyeknél a hitelszerződés nem tartalmazta a kezdeti tartozás devizaösszegét. A lehető legszélsőségesebb forgatókönyvek lehetségesek, nagy horderejű határozatról van szó.

Új vezérigazgató a magyar Uniqánál

Július elsejétől Othmar Michl leköszön a magyar Uniqa éléről, az új vezérigazgató a nem-élet üzletág vezetője, Kurtisz Krisztián lesz - jelentette be a vezérigazgató egy Moszkvában tartott sajtótájékoztatón. A társaság új menedzsmentje már készül arra, hogy néhány éven belül a lakossági biztosítási területen a fintech cégekkel is versenyezniük kell. A magyar Uniqa tavaly még veszteséges volt, de 2016 végére már nyereséget várnak.

Lecsengőben a devizahiteles elszámolás miatti perek

A vége felé közeledik a banki hitelek elszámolásának felülvizsgálata, a legtöbbször a devizaalapú autóhitelek és jelzálogkölcsönök elszámolása okozta a vitát - írta pénteki számában a Magyar Idők.

Pünkösdi királyság a magyar bankszektorban

Messze képességei felett teljesített az első negyedévben a magyar bankszektor. A 2008 ősze óta nem látott, 191 milliárd forintos adózott eredmény ugyanis elsősorban annak köszönhető, hogy nem törlesztő ügyfeleik hiteleire a kelleténél nagyobb értékvesztést képeztek korábban a bankok, és ezek egy részét most visszaírták. A válságok utáni rövid időszakra jellemző világjelenség ez, amivel egyidejűleg a bevételek visszaesésétől, a még mindig alacsony hitelkereslettől és magas költségektől szenved a szektor. 13 érdekes ábrán foglaljuk most össze a magyar bankszektor helyzetét.

Meglódultak a takarékszövetkezetek

3,312 milliárd forintos konszolidált adózás előtti eredménnyel zárta 2015-öt a szövetkezeti hitelintézetek integrációja, köszönhetően az aktívabb üzleti tevékenységnek és a szigorú költséggazdálkodásnak. Az üzleti aktivitás növelésének köszönhetően az új hitelek folyósítása terén mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben nőtt az integráció piaci részesedése - közölte a Takarékbank.

Részvényeket vesz vissza az NN

305 millió eurós működési eredményt ért el 2016 első negyedévében az NN Csoport, ami közel azonos az egy évvel korábbival. Az ING Csoport áprilisban értékesítette az NN-ben meglévő maradék részesedését, így az NN Csoport teljesen függetlenné vált. A biztosító részvényárfolyama jelenleg 1,3%-os esést mutat a tőzsdén.

40 milliós bírságot kapott az MKB az MNB-től

Az MNB 34,7 millió forint bírsággal sújtotta az MKB Bankot az átfogó csoportvizsgálata során feltárt - alapvetően a bank szanálása előtti időszakra vonatkozó - hiányosságok miatt. A csoporttag autófinanszírozó társaságok az általuk elkövetett jogsértések miatt összességében 4,4 millió forint felügyeleti bírságot kaptak.

Ázsiában vannak a világ legnagyobb bankjai

Miközben mindenki amiatt aggódik, hogy az amerikai bankok csődbe mennek és magukkal rántják a világgazdaságot, már rég nem az amerikai bankok a világ legnagyobbjai. A tíz legnagyobb bankból már csak kettő amerikai az S&P Global Market Intelligence elemzése szerint, amit a CNBC szemlézett. A négy legnagyobb bank kínai, az ötödik japán, a legnagyobb amerikai bank - a JP Morgan Chase - pedig mindössze a hetedik.

Kiszáll a fehérjeporos cégből a Netrisk tulajdonosa

Az Enterprise Investors (EI) által kisebbségi társbefektetőkkel közösen kezelt Polish Enterprise Fund VII (PEF VII) magántőke-befektetési alap megállapodást írt alá a sportcélú táplálékkiegészítők európai piacán vezető pozícióval rendelkező Scitec Nutrition 100%-os tulajdonrészének értékesítéséről az egészségügyi és testápolási márkákra szakosodott, tőzsdén jegyzett, dél-afrikai Ascendis Health részére - írja az Enterprise Investors legfrissebb közleményében.

  • Az ügylet értéke 170 millió euró, amelyből 150 millió eurót a tranzakció lezárásakor, 20 millió eurót pedig egy évvel később fognak kifizetni;
  • Az ügylethez még meg kell szerezni az illetékes hatóságok - pl. a Johannesburgi Értéktőzsde - jóváhagyását és az Ascendis részvényesi közgyűlésének beleegyezését.

Megdobták a nyugdíjkasszák a leendő nyugdíjasok pénzét

Az MNB első negyedévre vonatkozó statisztikái szerint az önkéntes és magánkasszák is jó teljesítménnyel indították az évet: az önkéntes pénztárak 2,3%-os, míg a magánpénztárak 3,3%-os vagyonarányos három havi hozamot értek el a befektetéseken. Az újonnan belépő önkéntes pénztári tagok száma régen volt olyan magas, mint az első negyedévben, miközben a tagok fizetési hajlandósága valamelyest csökkent. A magánkasszáknál viszont folytatódik a létszámcsökkenés, március végén már 59 ezer fő alá esett a tagok száma.

Ég a ház: megindult a bedőlt lakossági hitelek bontása

Lassan, de biztosan 17,8%-ra csökkent március végére a nem teljesítő lakossági hitelek aránya a magyar bankoknál. A bedőlt lakossági tartozások 967 milliárd forintra rúgnak, ebből 843 milliárd forint jelzáloghitel, ezeknek a követeléseknek ugyanis bár növekvő hányadát, de még mindig csak évi 5-10%-át pucolják ki a bankok a mérlegükből. Az MNB márciusi ajánlása arra szeretné rábírni a bankokat, hogy strukturálják át bedőlt lakossági hiteleiket, ugyanis a késedelmes adósok csaknem kétharmadának van valamekkora jövedelme. Az adatok tanúsága szerint azonban az átstrukturált hitellel rendelkezők csaknem fele sem törleszt rendesen, esetükben a Nemzeti Eszközkezelő lakásvásárlási programjának újabb kibővítése lenne a legjobb megoldás.

2008 óta nem kezdte ilyen jól az évet a K&H

A bankszektor átlagának megfelelően kockázati költség nélkül vészelte át az idei első negyedévet a K&H. Ez tartósan nem fenntartható állapot, mindenesetre a 9,3 milliárd forintos első negyedéves profit 2008 óta nem látott jó évkezdést jelent, 2015 elejéhez képest stagnáló bevételek mellett. A bank április végéig 2,3 milliárd forintnyi CSOK-ra kötött szerződést 675 ügyfelével.

20 milliárdot síbolhattak el a Soltvadkert és Vidékénél

Húszmilliárd forint kár ért egy takarékszövetkezetet, miután vezetői és dolgozói hitelképtelen ügyfeleknek nyújtottak hitelt, valamint fedezetlen váltókat fogadtak be. Az ügyben 76 vádlott ellen indult eljárás - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Hatalmas pofont kapott Németország legnagyobb bankja

A Deutsche Bank részesedése az 5300 milliárd dolláros devizapiacból 7,9 százalékra esett vissza a tavalyi 14,5 százalékról a Euromoney tanulmánya szerint, amit a Bloomberg szemlézett. A bank a világ negyedik legnagyobb devizakereskedő cége most, tavaly a rangsor szerint még a második legnagyobb volt, 2005 és 2013 között pedig a legnagyobb a piacon.

Eladja balatoni flottáját az MKB

Eladja 27 hajóból álló balatoni flottáját az MKB Bank leánya a Világgazdaság információi szerint, a balatonfüredi kikötőben horgonyzó hajókat összesen 60 millió forint plusz áfáért hirdeti az MKB Üzemeltetési Kft.

Egy teljes iparág kiszeretett a világ legnagyobb alapjaiból

Öt év alatt az amerikai biztosítótársaságok több mint megduplázták a hedge fundokba allokált vagyont, ami tavaly év végén közel 18 milliárd dollárt tett ki. Mostanra azonban a biztosítóknak elege lett a hedge fundokból. Ebben a hónapban az AIG több mint 4 milliárdot vett ki ezekből az alapokból, a MetLife pedig az 1,8 milliárd dollárt elérő hedge fund-befektetéseinek nagy részétől megválna - írja a Bloomberg.

Nyolc éve nem látott nyereség a magyar bankoknál

191 milliárd forintos (!) adózott eredményt könyveltek el az idei első negyedévben a magyar hitelintézetek - mutatják az MNB most közzétett adatai. Ez 2008 harmadik negyedéve, vagyis a válság kezdete óta nem látott nyereséget jelent, ami mögött elsősorban egy időleges jelenség, a hitelezési céltartalékok visszaírása áll. Jó hír azért a bankoknak, hogy most már a kamateredményük is nőtt a kamatráfordítások jelentős visszaesésének köszönhetően.

Jövőre csúszik a Raiffeisen bankjának eladása

A lengyel felügyelet (KNF) 2016-ig adott időt a Raiffeisennek, hogy eladja a lengyel leányát, a Polbankot valamelyik tőzsdén jegyzett lengyel banknak, a svájcifrank-hitelportfóliója viszont nem kerül értékesítésre - írja a Reuters.

Az UniCredit-balhé miatt kerülhet a süllyesztőbe a gigafúzió

Az UniCredit és a Santander még tavaly áprilisban jelentette be a gigafúziót, amelyben a két bank alapkezelői üzletágát egyesítenék. Azzal viszont, hogy Ghizzoni távozik a vezérigazgatói posztból, a fúziós törekvés is késhet, egyes források szerint akár dugába is dőlhet a megállapodás - írja a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.