finanszírozás

Biztosan nem gondolta a Templeton, hogy idáig jut

A Franklin Templeton szenvedte el idén eddig a legnagyobb mértékű tőkekiáramlást az európai versenytársakhoz képest, a befektetők 12 milliárd eurót vontak ki európai alapjaiból január óta. Az amerikai alapkezelőre ezzel még nagyobb nyomás hárul, a költségcsökkentés érdekében akár létszámleépítésre is sor kerülhet - írja a Financial Times.

Lemondott az SZHISZ teljes igazgatósága

Július 7-én lemondtak tisztségükről a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai - mindezt a Szervezet 2016. július 8-án tartott közgyűlésén jelentették be az SZHISZ közleménye szerint. Az SZHISZ új tisztségviselőinek megválasztására a Szervezet július 18-ára összehívott közgyűlésén kerülhet sor. A SZHISZ mai közgyűlésén a tagok elfogadták az Integrációs Szervezet alapszabályának módosítását.

Állami bankmentés is jöhet az olaszoknál

Ignazio Visco olasz jegybankelnök szerint szükség van állami pénzre a bajba került olasz bankok megsegítéséhez, a Brexitről szóló népszavazás óta az olasz bankszektor tele van kockázatokkal - idézi a jegybankelnök szavait a Reuters.

Nem minden bank akar elmenekülni Londonból

Öt amerikai befektetési bank is megnyugtatta George Osborne brit pénzügyminisztert: igyekeznek segíteni Londonnak abban, hogy továbbra is pénzügyi központ maradhasson, arra viszont nem adták belegyezésüket, hogy fenntartják az eddigi dolgozói állományt azok után, hogy a britek az EU-ból való kilépésről szavaztak - írja a Reuters.

Véget érhet a világ legöregebb bankjának szenvedése

A Banca Monte dei Paschi di Siena vezére, Fabrizio Viola azt nyilatkozta, együttműködnek a hatóságokkal annak érdekében, hogy a bank rossz hiteleire egy végleges megoldást találhassanak. Elemzők szerint ugyanakkor nehéz napokat hozhat a banknak az EKB rossz hitelek leépítésére vonatkozó kérése, vannak olyanok is, akik már az Intesa Sanpaolót is hírbe hozták a nehéz sorsú bankkal - írja a Reuters.

A piac megtámadására készülhetnek a magyar biztosítók

A válság lecsengése után néhány éven belül egy újabb nagy kihívással, a digitális piac szereplőivel kell majd megküzdeniük a magyar biztosítóknak is. A tavaly még veszteségesen működő, de idén már nyereségre gyúró Uniqa Biztosító erre az időszakra készül. Többek között ennek részleteiről beszél a Portfolio-nak adott interjújában Kurtisz Krisztián, a cég nemrég kinevezett vezérigazgatója.

Újabb információk derültek ki az MKB rejtélyes tulajdonosairól

Június 29-én sikeresen lezárult az MKB Bank 37 milliárd forintért történő értékesítése, a bank új tulajdonosai a Blue Robin Investments S.C.A., a Metis Magántőkealap és a Pannónia Nyugdíjpénztár által alkotott konzorcium résztvevői 45-45-10% arányban. A Figyelő értesülései szerint a Blue Robinnak konkrét tervei vannak a megszerzett részvényekkel, a Metis mögött egy Mészáros Lőrinccel jó üzleti kapcsolatot ápoló üzletember is lehet, a luxemburgi alapkezelő tulajdonosa pedig magyar banki hitelből fizethette ki a szükséges vételárat.

Több ezer munkahelyet költöztethet át a JP Morgan

Több ezer munkahelyet költöztethet el a JP Morgan Chase & Co. Nagy-Britanniából, ha a szigetország elveszti a jogosultságát arra, hogy pénzügyi szolgáltatást nyújtsanak az itt székelő cégek az Európai Unió más tagországainak - mondta Jamie Dimon vezérigazgató egy olasz újságnak a Reuters szerint.

Problémás hiteleitől szabadul a Deutsche Bank

Egyes források szerint a Deutsche Bank egymilliárd dolláros hajózási hitelportfóliójának eladását tervezi, miután az EKB szigorúbban figyeli a szektort hitelező bankokat és azok tőkemegfelelését - írja a Reuters.

Párizs vagy Dublin lehetnek Európa új pénzügyi központjai

Miközben a britek az EU-s kilépéssel gyakorlatilag eldöntötték azt is, hogy London többé nem lehet Európa pénzügyi központja, az írek és a franciák elkezdtek aktívan lobbizni azért, hogy a bankok Dublinba vagy Párizsba helyezzék át a központjukat a kontinensen.

Az amerikai bankokat veszélyezteti a brit kilépés

A legnagyobb amerikai bankoknak jelentős pénzügyi kitettségük van az Egyesült Királyságban és mind a betéteik, mind pedig a hiteleik veszélybe kerülhetnek a múlt hónapban megszületett döntés miatt, amely alapján a britek elhagyják az Európai Uniót - írja a USA Today.

Matolcsy mellől érkezik a kormány új embere (2.)

Kinevezte a kormány az új postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztost. Július 6-ától Bártfai-Mager Andrea látja el ezeket a feladatokat a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint.

Páholyból nézték végig a befektetési nagyágyúk a brit népszavazást

Úgy tűnik, hogy nem született meg az új Soros György, hiába követte a brit népszavazást durva devizapiaci és részvénypiaci lejtmenet. A pénteki esés után pár nappal fordult a kocka és a piacok a Brexit-hatásának nagy részét kidolgozták, tehát akik shortolták akár a brit devizát, akár vállalati részvényeket, a nyereségük nagy részét vissza kellett, hogy adják múlt héten - írja a Financial Times. A hedge fundok nagyrészt páholyból nézték végig az elmúlt két hét eseményeit.

Nehezebb lesz pénzt mosni az EU-ban

Javaslatot fogadott el az Európai Bizottság az adóelkerülés, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen hozott intézkedések szigorítása, valamint a társaságok és pénzalapok valódi tulajdonosi hátterének átláthatóbbá tétele érdekében - tájékoztatott az uniós bizottság kedden.

Válságálló intézkedésre készül a brit jegybank

A brit jegybank (Bank of England) arra figyelmeztetett, hogy a befektetőket "sebezhetővé teszi" a magas adósságállomány, ha a brit népszavazást gazdasági visszaesés követi, ezért lazít a bankok jövő évi tőkekövetelményein - írja a BBC.

Nem véletlenül költöznek a netre a magyar bankok

A magyar bankok nagyon rápörögtek a digitalizációra, a CIB például nemrégiben vezette be új mobilbanki appját, de pár héten belül máris új funkciókkal bővül az alkalmazás. A banknál nem véletlenül álltak rá a digitális fejlesztésekre; a lakossági hitelek 34 százaléka már online leadből indul el. A külföldön hódító P2P hitelezőktől ugyan nem tartanak, de például a Transferwise hatását már megérzik a bőrükön. A digitalizáció miatt ugyan fiókokat egyhamar nem fognak bezárni, de pár éven belül teljesen más ügyeket intézünk majd ott. Ákos Tamással, a CIB Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.

Nagy bajban az olasz bankok, politikai válság is érlelődik

Nagy baj van az olasz bankrendszerben, a banki részvényeket már napok óta megállás nélkül adják a befektetők, a legutóbbi áldozat Olaszország harmadik legnagyobb és egyben a világ legrégibb bankja, a Monte dei Paschi di Siena volt. Tegnap a bank részvényei árfolyama sosem látott mélypontra, 0,329 euróra esett, a pénzintézetnek ráadásul péntekig válaszolnia kell az EKB nem teljesítő hitelállománnyal kapcsolatos felszólítására is - írja a MarketWatch.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.