finanszírozás

Határozatképtelen volt a CIG Pannónia közgyűlése

A CIG Pannónia ma 10 órára összehívott közgyűlésén a szavazásra jogosító részvényesek által megtestesített szavazatok több mint felét képviselő részvényes nem jelent meg, így a közgyűlés határozatképtelen volt - közölte az életbiztosító.

Ma megindulnak a banki gyorsjelentések, mire figyeljünk?

Három amerikai nagybank, a JP Morgan, a Citigroup és a Wells Fargo is ma teszi közzé gyorsjelentését. Kezd alábbhagyni a piac lelkesedése Donald Trump pénzügyi deregulációjával kapcsolatban, hiszen erre eddig nem került sor, így izgalmas lesz látni, milyen teljesítményre voltak képesek az első negyedévben "maguktól is" az amerikai nagybankok.

Concorde: két éven belül meglódulhat a CIG Pannónia

Kétéves időtávon pozitívan hathat a CIG Pannónia eredményére az MKB-val kötött értékesítési megállapodás és az MKB Biztosítók beolvasztása, így 2019-re a tavalyi 17 után 25-30 forintos egy részvényre jutó eredménnyel és 280-300 forintos célárfolyammal kalkulál a Concorde.

12 érdekesség a globalista bankelnökről, akivel Orbán váratlanul kezet rázott

Egészen váratlan fordulatot vett 2015. február 9-én a magyar kormány és a hazai bankrendszer viszonya. A rajtaütésszerű devizahiteles csomagokkal, Európa legmagasabb különadójával és a párját ritkító tranzakciós illetékkel terhelt hosszú kutya-macska barátságnak végül nem a hazai bankszövetség vezetőjével, hanem egy bengáli születésű brit bankelnökkel való parola vetett véget. Méghozzá pozitív értelemben: innentől datáljuk a kormány és a bankok viszonyának konszolidációját. A magyar bankokat az Erste-vezér Andreas Treichl mellett Suma Chakrabarti "képviselte", utóbbit mutatjuk most be röviden.

Új vezető a Budapest Banknál

Toldi Balázst bízták meg a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetésével április 1-től. A pénzügyi szektorban tapasztalatokkal rendelkező szakember 2011 óta dolgozik a bankcsoportnál vállalati területen a Budapest Lízing Zrt. vezérigazgatójaként. Az új pozíciót Toldi Balázs a korábbi beosztása és feladatai megtartása mellett tölti be.

Rászállt az MNB az alapkezelőkre?

Az MNB visszavonta a Colombus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét. Az intézkedés oka, hogy a társaság jogszabálysértő módon nem tudott megfelelni az ellenőrizhetőség követelményének, ennek keretében nem tudott hiteles adatokat szolgáltatni a nettó eszközérték-számítási, befektetési döntéshozatali, kockázatkezelési és likviditáskezelési tevékenységre vonatkozóan, s emellett hiányzott a portfólió-nyilvántartási rendszere is - írja az MNB legfrissebb közleményében.

Több mint 60 ezer magyar jelzáloghitelest fenyeget kilakoltatás

A 2016 végéig megkeresett 72 ezer nem törlesztő jelzáloghitelesből mindössze 4 ezer adóssal sikerült megegyezniük a hitelintézeteknek az MNB tavaly márciusban kiadott ajánlása nyomán - tájékoztatott a jegybank.

Megszorítások a Raiffeisen leánybankjánál

A korábban tervezett értékesítés helyett átstrukturálja lengyel leánybankját a Raiffeisen Bank International. A létszámot 2019 végére az ötödével tervezik csökkenteni, a fiókok csaknem negyedét pedig 2018-ra bezárnák.

Sokkal kevesebbet ér majd a megtakarításod, mint azt gondoltad

Kína esetleges összeomlása továbbra is hatalmas veszélyt jelent a világra, nyugdíjcélra kötelező félretenni, Magyarország GDP-növekedése pedig 3% fölött lehet a következő években - hangzott el mindez a Keszthelyi Holding konferenciáján, ahol a vállalat bejelentette azt is, hogy stratégiai együttműködést kezdett a GrECóval. Elhangzott az is, hogy sokan lényegesen túlbecsülik a megtakarításuk várható reálértékét, ha hosszú távon (például nyugdíjra) tesznek félre.

Megállapodott az MKB és a CIG: egymás termékeit is árulják

Az MKB fiókhálózatában megkezdik a CIG Pannónia nyugdíj - és életbiztosításainak értékesítését, a CIG Pannónia biztosítási képviselői pedig a bank termékeit is kínálják majd ügyfeleiknek. Erről szóló megállapodást írt ma alá Kádár Gabriella, CIG Pannónia és Balog Ádám, az MKB Bank vezetője egy közösen tartott sajtótájékoztatón.

Itt a bizonyíték: a bankok zsákolják a népszerű befektetést

Bebizonyosodott, amit már korábban is sejteni lehetett: a bankok vásárolják fel az MNB szabályozása miatt gyorsan növekvő jelzáloglevél-állományt. Az MNB friss statisztikái szerint a februári 168 milliárdos bővülés szinte teljes egészében a bankoknál csapódott le, ezzel pedig gyakorlatilag minden más piaci szereplő kiszorul a jelzálogpiacról. Bár a szándék meglenne, ilyen alacsony kamatfelárak mellett csak nagyon keveseknek éri meg a bankokon kívül jelzálogleveleket venni.

Milliós bónuszokat követel vissza a botrányba keveredett nagybank

Kiderült, hogy a Wells Fargo vezetői között többen is voltak, akik már több éve tudtak arról, hogy milyen csalások folynak a hamis bankszámlákkal, így a bónuszok további 75 millió dolláros visszavágásával büntet a bank igazgatósága - írja a Financial Times.

28 millió dollárt kér vissza volt munkáltatója a bukott bankvezértől

28 millió dollárt kér vissza volt munkáltatója a bukott bankvezértől

A Wells Fargo úgy döntött, hogy a volt vezérigazgatótól, John Strumpftól 28 millió dollárnyi fizetést kérnek vissza, amiért hagyta, hogy a pénzintézet hibás értékesítési modellje éveken át működjön. A bankvezér elismerte felelősségét a kétmillió fiktív ügyfélszámla botrányában, amelynek 185 millió dolláros bírság lett a vége.

Titokzatos cég vásárolja fel a magyar bedőlt hiteleket

Titokzatos cég vásárolja fel a magyar bedőlt hiteleket

Éveken keresztül a kutyának se kellettek a hazai bedőlt hitelek, a bankok görgetegként tolták maguk előtt a problémát. Máig kellett várni, hogy kimondhassuk: egy nagy régiós követelésvásárló cég is terjeszkedik a magyar piacon. Az UniCredit bedőlt jelzáloghitelei után ugyanis az MNB egyelőre üresnek mondható eszközkezelőjét, a MARK Zrt.-t is megveszi a csehországi székhelyű APS Holding szlovák érdekeltsége. A cég mérete most már felér egy magyar nagybankéval: összesen immár közel 5 milliárd eurónyi problémás követelést kezel különböző piacain.

Bejelentette az MNB: külföldieknek adják el a MARK-ot

Mivel közel a felére csökkent a bankrendszer vállalati nem teljesítő hiteleinek aránya, és a fennmaradó állományt már a piac is képes kezelni, az MNB a MARK Zrt. piaci értékesítése mellett döntött. A kiírt pályázat során a szlovák APS Invesmentet válaszottták, rövid határidőn belül adásvételi szerződés megkötésére kerül sor - közölte a jegybank. A várható árat nem közölték. Tudomásunk szerint a MARK eddig egyáltalán nem várásolt követelést a bankoktól, de az eladás nem meglepetés: az MNB korábban már többször jelezte, hogy idővel a társaság privatizálása a célja.

Felejtsd el Kínát, van a régióban sokkal nagyobb baj is

Indonézia nem teljesítő hitelállományának helyzete hamarosan sokkal rosszabbra fordulhat, a gazdaság növekedése a következő két évben pedig 6% alatt maradhat az ország betétbiztosítója szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.