finanszírozás

Vége a Növekedési Hitelprogramnak, íme a végső számok

Március 31-én véget ért a Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik, kivezető szakaszának szerződéskötési időszaka: 2016 eleje óta 685 milliárd forint összegben nyújtottak a bankok finanszírozást a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, ezzel a 700 milliárd forint keretösszeg 98 százaléka felhasználásra került - közölte az MNB.

Rekordév az Oberbanknál (2.)

Rekordévet zárt tavaly az Oberbank AG: az adózás előtti eredmény 14,4 százalékkal 219,1 millió euróra, míg az adózás utáni eredmény 8,9 százalékkal 181,3 millió euróra nőtt, amivel túlteljesítettek minden tervet - mondta Franz Gasselsberger, az ausztriai hátterű Oberbank AG elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Biztosítókat bírságolt az MNB

Az MNB 20-20 millió forint bírságot szabott ki a Cardif biztosítási csoport élet- és vagyonbiztosítójára, egyebek közt ügymenet-kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, számviteli és a biztosítási ügyfélszerződéseket érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok mielőbbi megszüntetéséről a biztosítóknak írásban kell beszámolniuk - közölte a felügyelet.

Több mint 5%-os növekedés a magyar biztosítási piacon

2016-ban több mint 5 százalékkal bővült a hazai biztosítási piac, a díjbevétel az egy évvel korábbi 875,8 milliárd forintról 920,6 milliárd forintra emelkedett - tette közzé a tavalyi előzetes adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ma reggel. A piac motorja a nem-élet ágazat, azon belül a kgfb volt.

Mostantól könnyebben kaphatnak hitelt a kkv-k

A vállalkozások hitelezését könnyítő lépést tett a Garantiqa, az egy vállalkozásra jutó kezességvállalási korlátot 150 millióról 250 millió forintra emelte, a társaság a természetes személyek által nyújtott kezességnél a tárgyi fedezet nélküli hitel maximumát 75 millióról 100 millió forintra növelte - derül ki a társaság közleményéből.

Rekordveszteség év végén az FHB-nál

Az egy évvel korábbinak a másfélszeresére rúgó, 15,5 milliárd forintos adózás utáni veszteséggel zárta 2016-ot az FHB Jelzálogbank. Az utolsó negyedév hozta a veszteség döntő részét (13,7 milliárd forintot) egyszeri negatív adóhatások és a megképzett hitelezési értékvesztés miatt, így jórészt egyszeri tételek húzták le a bank tavalyi teljesítményét.

10 éve nem szakítottak ekkorát a befektetési bankok

A nemzetközi befektetési bankok jutalékbevétele 10 éves magaslatba szökött 2017 első negyedévében, a teljes összeg több mint fele, 24 milliárd dollár Észak-Amerikából jött a Reuters adatai szerint.

Indulhat az újabb olasz bankmentés, 6,4 milliárd euró lesz a vége

Az Európai Központi Bank (EKB) szerint az olasz Banca Popolare di Vicenza és a Veneto Banca szolvens és 6,4 milliárd eurónyi tőkére van szükségük ahhoz, hogy azok is maradjanak. Lényegében ezzel az EKB jóváhagyta az újabb olasz bankmentést, hivatalos közlemény azonban még erről nincs, a Bloombergnek névtelen, ügyhöz közelálló források nyilatkoztak.

Megvan a Budapest Bank új vezérigazgatója!

Tóth Viktor, a bank eddigi vállalati üzletágvezetője lett a Budapest Bank új megbízott vezérigazgatója, az elnöki pozíciót Lélfai Koppány, az MFB vezérigazgató-helyettese tölti be - derül ki a Budapest Bank legfrissebb közleményéből.

Le Pen úgy gondolja, nem ijesztené el a bankokat

Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali elnökjelölt úgy gondolja, hogy ha kilép Franciaország az eurozónából, miután megválasztják, a bankok és külföldi befektetők nem hagyják majd el az országot.

Új név, új terjeszkedési tervek a magyar biztosítónál

Az a fellendülés, amely a kilencvenes években elérkezett a nyugati biztosítási piac keleti nyitásával, immár nem megismételhető, ezért is várható konszolidáció a hazai biztosítási piacon - mondta a Portfolio-nak adott interjújában a Signal Iduna elnök-vezérigazgatója. Kálózdi Tamás elárulta: a méretgazdaságossági kihívás alapvetően a vagyonbiztosítói águkat érinti, ezért is vizsgálják külföldön a niche piaci terjeszkedés, a határon átnyúló szolgáltatás lehetőségét. 2020-ig növekedési programot hirdetett a biztosító.

Kim Dzsongun európaiak pénzéből gyárt atombombákat

Észak-Korea hackerei 18 ország bankjait támadták meg világszerte a Kaspersky jelentése szerint, a lopott pénzt pedig valószínűleg arra költik, hogy az elszigetelt ország atomprogramját finanszírozzák - írja a CNN.

Olcsó vagy drága a bankszámlád? - Itt most megtudhatod

A Bankárképző immáron harmadik alkalommal készíti el a bankok mikrovállalkozásoknak nyújtott bankszámla kondícióinak összevetését. Alábbi elemzésük a 2017. január elején érvényes kondíciókat viszonyítja a 2016 júliusi, tehát a félévvel ezelőtti díjakhoz. Személyre szabottabb kalkulációhoz ajánljuk a Pénzcentrum kalkulátorát, és a lakossági számlák összehasonlítása is náluk jelent meg négy héttel ezelőtt.

A brókerpiacon terjeszkedik az NHB Bank

Május 12-ével a Matolcsy György unokatestvéréhez köthető NHB Növekedési Hitel Bankra ruházza át szerződéses állományát a Szabó Zsolt Gábor tulajdonában lévő Solar Capital. A társaság tavaly a hetedik legnagyobb azonnali részvénypiaci forgalmat bonyolító brókercég volt a magyar tőzsdén, úgy hírlik, az NHB pedig nem áll meg itt.

Vége Matolcsyék hitelprogramjának, mi lesz a hitelezéssel?

Pénteken lezárult a Növekedési Hitelprogram, hamarosan pedig egyre nagyobb tömegben kötik le a visszatérítendő EU-forrásokat a cégek, ami kiszorító hatással lehet a banki hitelezésre. Érdekesek lesznek tehát a következő hónapok a vállalati hitelezés szempontjából, miközben a lakossági hitelezést egyre inkább az új lakások piacának bővülése határozza majd meg. Addig is nézzük az MNB friss, februárra vonatkozó betéti és hitelstatisztikáit!

Új rekordok a kínai bankoknál, szaporodnak a baljós jelek

Kína öt legnagyobb bankjából négynek nőtt tavaly a nyeresége, főleg a működési költségek csökkentésének köszönhetően - számolt be a CNBC. Elemzők szerint azonban a neheze még hátra van, a jelzáloghitelek arányának gyors növekedése és az ingatlanpiac lassulása nagy kockázat a pénzügyi stabilitásra.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.