finanszírozás

Feljelenti a nagybankot, amiért azt a tanácsot kapta, hogy áron alul adja el magát

Csalással vádolja a JP Morgant a Good Technology, amiért azt a tanácsot kapták a banktól, hogy áron alul adják el magukat a BlackBerrynek. A vád szerint a bank ezzel a BlackBerrynek akart kedvezni, végső soron pedig saját magának is, miután az ügylettől nagyobb befektetési banki üzletet remélt a telefongyártó cégtől - írja a Financial Times.

Lakáscélra vesszük fel még a személyi kölcsönt is

Az emberek többsége lakással összefüggő hitelcélokra vesz fel személyi kölcsönt, az átlagos hitelösszeg pedig folyamatosan nő: a két évvel ezelőtti 800 ezer forinthoz képest ma 1,3 millió forint - tapasztalja a CIB Bank, amely elentős érdeklődésre számít a következő hónapokban a kezdődő lakásfelújítások miatt.

Egyetlen ábrán a Brexit igazi nyertesei

Még két év, mire az Egyesült Királyság hivatalosan is elhagyja az Európai Uniót, viszont a bankok már most elkezdtek kiköltözni a szigetországból. Csak a közeljövőben, eddig ismert adatok alapján majdnem 9000 ember munkahelye költözhet a kontinensre, de a végleges szám ennek a többszöröse lehet.

Itt az MNB engedélye: indulhat az első lakáslottó

Megbízható szervezőnek ismerte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Central NOK Zrt.-t, ezzel hivatalosan is elindulhat az első magyar Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) szervezése. A vállalat korábban Poligrupo Hungária néven működött és fogyasztói csoportokat szervezett.

Új divat Magyarországon: hódít a klubhitel

Egyre nagyobb az egyszerre több bank által nyújtott klubhitelek jelentősége a magyar vállalati hitelpiacon - derült ki az EY mai sajtóeseményén. A Kométa húsipari cég által nemrég felvett 9 milliárd forintos, három bank által nyújtott klubhitel példáján mutatták be a jelenséget.

Kiábrándító számokat közölt a Goldman (2.)

5,15 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolt be a Goldman Sachs, ami 4,9%-kal elmarad a Reuters elemzői konszenzusától. A bevétel csak 8,03 milliárd dollárt ért el, ami pedig 3%-kal alulmúlja az elemzői várakozásokat. A pénzintézet részvényeinek árfolyama 2%-os eséssel reagált a nyitás előtti kereskedésben.

A Bank of America is megverte az elemzőket (2.)

A várt 35 cent helyett 41 cent lett a Bank of America egy részvényre jutó eredménye az első negyedévben, a bevételek pedig a várt 21,61 milliárd dollár helyett 22,2 milliárd dollárra rúgtak. A nyitás előtt 0,8%-os emelkedést mutat a társaság részvényárfolyama.

Vége a válságnak, új fejezet nyílik a bankok életében

Úgy tűnik, az Egyesült Államok bankválságának vége. A növekvő kamatoknak köszönhetően a marzsok is emelkednek majd, a részvények is optimistábban állnak majd hozzá a bankpapírokhoz - mondta az Axiom Alternative Investments elemzője a CNBC-nek.

A britek a kilépés után is megtarthatják az EU-s bankhatóságot?

Előfordulhat, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Bankhatóság (EBA) is az Egyesült Királyságban marad majd a brit kilépés után, a britek legalábbis erre pályáznak. Az EU képviselői szerint kizárt, hogy ez megtörténjen.

Bemutatjuk a multimilliárdos nagymamát, akinek a Nutellát köszönheted

Bemutatjuk a multimilliárdos nagymamát, akinek a Nutellát köszönheted

Két gyerek és öt unoka mellett 100%-ban kivette a részét a világ egyik legnagyobb édességgyárának, a Ferrero csoportnak a sikerre vételéből Maria Franca Fissolo. Férjével, Michele Ferreroval együtt tette világhírűvé a Nutellát, vagyonával a világ 30 leggazdagabb embere között van. Összegyűjtöttünk 10 érdekességet, amit feltétlenül tudni kell a Nutella-nagymamáról.

Saját fizetésük megnyirbálását javasolják svájci csúcsbankárok

A Credit Suisse vezérigazgatója, Tidjane Thiam, illetve a svájci bank igazgatótanácsának tagjai az éves közgyűlés előtt saját fizetésük 40%-os csökkentését javasolják, amiről majd az április 28-i eseményen szavazhatnak a tulajdonosok.

Kellene néhány millió? Ezek most Magyarország legolcsóbb személyi kölcsönei

Ma már akár néhány órán belül, tisztán online is pénzhez juthatunk, ha szükségünk van pár százezer vagy néhány millió forintra, és nem akarjuk jelzálogba bocsátani a lakásunkat. Megnéztük, manapság melyik bank milyen áron nyújtja a személyi kölcsönöket, és a Pénzcentrum kalkulátora alapján azt találtuk, hogy már 7% alatti kamatozású személyi kölcsön is létezik. A lakáshiteleket itt hasonlítottuk össze.

Durván felfutottak a csok-igénylések

További felfutást várnak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylésekben idén az MTI-nek nyilatkozó bankok, a legtöbb kérelmet befogadó OTP Bank 42 százalékkal több kérelmet regisztrált idén az első három hónapban, mint tavaly ugyanekkor. A legtöbb bank a folyósított összegben is emelkedést vár tavalyhoz képest, csakúgy, mint az új lakás vásárlására vagy építésére igényelt támogatási kérelmek számában, az ingatlanpiac élénkülése miatt.

Összeolvad a CIG két leánycége

A CIG Pannónia Életbiztosító a BÉT-en közzétett közleményében közölte, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító, valamint a Pannónia Általános Biztosító összeolvadnak.

A Citigroup is jó hírt hozott a részvényeseknek (2.)

A várt 1,24 dollár helyett 1,35 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel és a várt 17,756 helyett 18,120 milliárd dolláros bevétellel örvendeztette meg részvényeseit a Citigroup, így a JP Morgan után a második banknak is jobban alakult a várakozásoknál az első negyedéve. A nagybank részvényeivel jelenleg +0,1% környékén kereskednek a nyitás előtti kereskedésben.

Felemás eredmények a Wells Fargónál

Az elemzői várakozásokat meghaladó egy részvényre jutó eredményről, de a vártnál alacsonyabb bevételről adott számot a Wells Fargo az idei első negyedévre vonatkozóan. A tőzsdenyitás előtti kereskedésben a bank részvényeinek árfolyama 1,19 százalékos mínuszban jár.

Jól indul a gyorsjelentési szezon: meglepetés a JP Morgannél (2.)

Kijött az első negyedéves gyorsjelentés Amerikában: a JP Morgan egy részvényre jutó eredménye a várt 1,52 dollár helyett 1,65, bevétele pedig a várt 24,877 milliárd dollár helyett 25,586 milliárd dollár lett. A nyitás előtti kereskedésben 0,8% feletti pluszban áll a nagybank árfolyama. A bankot elsősorban a hitelállomány bővülése, a kamatmarzsok tágulása, valamint a kötvénykereskedési bevételek magukhoz térése segítette.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.