Gyorsan terjed Japánban egy húsevő baktérium által okozott megbetegedés - írja az MTI. Az esetek száma máris meghaladta a tavalyi egész éves rekordot.
A Coles szupermarketlánc korlátozza a tojásvásárlást Ausztráliában a madárinfluenza miatt, vásárlásonként legfeljebb két dobozra. Az intézkedésre azt követően került sor, hogy Victoria államban több mint félmillió csirkét kellett elaltatni - közölte a The Guardian.
Egy michigani mezőgazdasági dolgozó szervezetében is kimutatták a madárinfluenzát, de enyhe tünetekkel felépült a fertőzésből. Ezáltal ő lett az Egyesült Államokban a második ember, akit a vírus megfertőzött - közölte a Bloomberg.
Az elmúlt hetekben folyamatosan növekszik az aggodalom a madárinfluenzával kapcsolatban, Amerikában pedig rövid időn belül már másodszor mutatták ki embernél a fertőzést. A szarvasmarhákban és a tejben megjelenő madárinfluenza terjedésével egyre nagyobb a vírus emberre való átugrásának kockázata, éppen ezért több vakcinagyártóval is egyeztetéseket folytatnak a hatóságok a lehetséges védőoltásokkal kapcsolatban. A beérkező hírek a napokban a befektetők fantáziáját is megmozgatták, a vakcinagyártó cégek részvényei pedig egymás után lőttek ki a tőzsdéken. Ennek apropóján megnéztük, hogy mit érdemes most tudni a betegségről, valamint a favoritnak számító vakcinagyártókról. Egyszerű spekulációról van szó, vagy valóban nagy rali kezdődhet?
Az amerikai szarvasmarhákban és tejben megjelenő madárinfluenza terjedése felgyorsította a tudósok erőfeszítéseit arra vonatkozóan, hogy az emberek számára is vakcinát fejlesszenek ki. Egyre nagyobb ugyanis a vírus emberre való átugrásának kockázata.
Április elején világszerte aggodalmakat keltett a hír, amely szerint az Egyesült Államokban egy ember elkapta a madárinfluenzát (H5N1). Most az Európai Bizottság szólalt meg az ügyben, nyugtatni próbálják a lakosságot - számolt be az Infostart.
Léteznek olyan ritka orvosi esetek, amelyek során szennyezett emberi szövetet kaptak páciensek, amelyek halálos prionbetegségekhez és korai Alzheimer-kórhoz vezettek - tudósított a The Guardian.
Egy friss tanulmány szerint sz omikron variánssal fertőzött gyermekek átlagosan három napig maradnak fertőzőképesek.
Már négy tbc-s beteget azonosítottak az Infineon Technologies ceglédi üzemében, erősítette meg a Telexnek pénteken a cég.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 422 452, közülük 6 211 225-en a második, 3 905 426-an a harmadik, 425 964-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a Koronavírus Sajtóközpont.
A Bitdefender nevű kiberbiztonsági cég közölte, hogy a közelmúlt több tízezer rosszindulatú szoftvert fedezett fel, amelyeket android alkalmazásokba rejtettek. Tekintettel az érintett alkalmazások széles körére, a szakértők szerint a kártevők terjesztése automatizált lehet - írja a Cybernews.
A múlt héten 225 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 202 716-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt héten elhunyt három beteg, így az elhunytak száma 48 868-ra emelkedett.
Vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy budapesti orvos ellen, aki koronavírus-betegségben szenvedőknek szánt kórházi gyógyszerekkel kereskedett a világjárvány kirobbanása idején - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügynek további 12 vádlottja van - írták.
447 új fertőzöttet igazoltak múlt héten, és 17 beteg veszítette életét koronavírus-fertőzés következtében - derül ki az NNK friss közléséből.
618 koronavírussal fertőzöttet igazoltak múlt héten Magyarországon, 8-an haltak meg a koronavírus okozta betegségben - közölte a múlt heti összesített adatokat ismertetve a Koronavírus Sajtóközpont szerdán az MTI-vel.
Meghalt kolerában egy 24 éves férfi a Dél-afrikai Köztársaságban - közölték csütörtökön az egészségügyi hatóságok. A járványnak 15 éve nem volt halálos áldozata az országban.
Inflációs adatra figyelnek ma a befektetők.
A kamatok és az árak nagy visszatartóerőt jelentenek.
Az IT-szektorban nagy változások zajlanak le.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.
Mit látunk a piacokon?