Portfolio signature

Röpködnek az 1,5-2 millió forintos fizetések Magyarországon, de egyre szigorúbbak a dolgozókkal a cégek

Portfolio
Kisebb-nagyobb leépítések 2024-ben is előfordultak a technológiai szektorban, ezáltal nőtt az elérhető jelöltek száma, miközben a német gazdaság visszaesése kihatással volt a magyar piacra is. A full remote (teljes távoli) munkavégzés ritkul, ezáltal felértékelődött ez a munkavégzési lehetőség a jelöltek számára - derült ki a Hays Hungary friss Salary Guide kiadványából. Mostanra jó pár nemzetközi cég akár csak részben, de visszatért az irodába, és inkább a munkavégzés hibrid megoldásait alkalmazza – ezzel erősítve egyúttal a főváros és vidéki városok közti bérkülönbséget. A tapasztalt szakemberek bruttó bére 1,5 millió forint felett van.

A szenior szakembereket keresik, miközben egyre kevesebb junior pozíció érhető el a munkaerőpiacon. Még az egyetemi végzettséggel rendelkező jelöltek is 3-6 hónap alatt találnak állást a szektorban. Ennek hátterében elsősorban az állhat, hogy a vállalatok az utóbbi időben igyekeznek még célzottabban törekedni az erőforrásaik kihasználásának maximalizálására, ezért a toborzásokban inkább a tapasztalt szenior IT-sokat részesítik előnyben.

Hangsúlyos, de korántsem egyszerű a munkavállalók megtartása. A cégek az elmúlt évben igyekeztek lekövetni az inflációt megfelelő mértékű béremelésekkel, valamint a juttatási csomagok modernizálásával a technológiai pozíciókban. Tréningbüdzsével, szabadon felhasználható home office támogatással próbálják a vállalatok több-kevesebb sikerrel csökkenteni a fluktuációt.

A munkaerő elvándorlását adott esetben tovább eszkalálhatja az is, ha az előnyben részesített szenior szakemberek túlterhelődnek.

Amire választ kaphat cikkünkben:

  • Milyen szakemberekre van szükség az IT-szektorban?
  • Melyek a legkeresettebb pozíciók?
  • Melyek a legjobban fizető pozíciók?
  • Milyen trendek várhatóak idén az IT-szektorban?

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés