Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
Globál

Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná

Portfolio
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij arra figyelmeztetett, ha Ukrajna elbukik, Oroszország akár egész Európát megszállhatja katonai fölénye miatt – írja a The Kyiv Independent.

Zelenszkij a The Guardian című brit napilapnak adott interjújában részletesen beszélt az Oroszország és Európa közötti katonai erőviszonyokról. Az ukrán elnök rámutatott, hogy míg Ukrajna hadserege 110 dandárból áll, addig Oroszország jelenleg 220 dandárt vet be, és ezt a számot idén 250-re tervezi növelni. Ezzel szemben Európa, beleértve az ott állomásozó amerikai csapatokat is, mindössze 82 harcoló dandárral rendelkezik.

Ukrajna nélkül Európa teljesen Oroszország által megszállt lesz, ha akarják. És azt hiszem, semmi más nem jár a fejükben

– fogalmazott Zelenszkij az interjúban.

Az elnök hangsúlyozta, hogy

míg Oroszország számbeli fölénye Ukrajnával szemben kettő az egyhez, addig Európával szemben már három az egyhez, ami elegendő lehet egy hatékony offenzívához.

Az ukrán vezető arról is beszámolt, hogy Oroszország további erősítést tervez. Zelenszkij szerint Moszkva 12-15 hadosztállyal, mintegy 150 ezer katonával kívánja növelni haderejét mozgósítás, kiképzés és észak-koreai katonák bevonásával. Az ukrán hírszerzés feltételezése szerint az új orosz újoncokat Fehéroroszországban fogják kiképezni.

Zelenszkij figyelmeztetett a lehetséges következményekre is:

Ezután onnan indíthatnak teljeskörű inváziót. De ki mondta, hogy Ukrajnába? Oroszország megszállhatja Lengyelországot vagy Litvániát.

Zelenszkij január közepén azt mondta, hogy Ukrajna hadserege jelenleg 880 ezer katonából áll, akik 600 ezer orosz katonával állnak szemben.

Címlapkép forrása: Yan Dobronosov/Global Images Ukraine via Getty Images

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Klaus Iohannis román elnök