Több elemzésben is foglalkoztunk már a hazai benzinkutak árképzésének kérdésével, azaz azzal, hogy régiós összevetésben mégis miért tekinthetőek rendkívül magasnak a hazai üzemanyagárak az árplafon december eleji kivezetése óta. A Magyar Nemzeti Bank nemrég megjelent elemzésében ugyancsak ezt a témát járja körül, írásukban az üzemanyagárak költségszerkezetét vizsgálták meg, kiemelt figyelmet szentelve az adók és költségek feletti árrések alakulására.
„Az államcsőd elleni biztosítási összeg is folyamatosan csökken, ez egy mutatószám, amit minden reggel nézek, az is lefelé jön” – mondta péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök a CDS árra gondolhatott, ami a 2008-2009-es válságban sokkal nagyobb figyelmet kapott, mint most, és ebben a mutatóban valóban jól állunk.
Több mint 3,8 milliárd eurónyi ajánlat érkezett be az ajánlattételi könyvbe az új magyar 7 éves eurókötvényre, amelyek közül a magyar állam 1 milliárd eurót fogadott el, azaz az ígéretnek megfelelően benckmark méretű lett az új magyar papír - írja a Reuters kötvénypiaci szolgáltatója, az IFR.
A hétfői befektetői telefonkonferencia után ma délelőtt már indikatív felárat is adott a magyar állam a kibocsátani tervezett 7 éves eurókötvényre - tudta meg a Reuters kötvénypiaci információs szolgálata, az IFR. Eszerint a papírra a magyar állam az irányadó midswap felett (kb. 0,67%) 100 bázispontos felárat adna, azaz a tervek szerint mintegy 170 bázispont mellett vonnánk be 7 évre euróforrást. Nyilván a befektetői elvárások ezt módosíthatják még a tényleges kibocsátás során.
A 3 éves futamidejű, a magyar állam által a belső kínai piacon kibocsátandó államkötvény (pandakötvény) indikatív ársávját 4,60% és 5,20% között határozta meg a kibocsátó - tudta meg a Reuters kötvénypiaci szolgáltatási oldala.
A friss statisztikák szerint 2008 óta nem indult ennyire lassan az év a vállalati kötvénykibocsátásoknál, az első 10 napban mindössze 32,5 milliárd dollár értékű értékesítés történt. Az ok a Fed kötvényvásárlási programjának visszavonása, ezzel egy időben pedig a vállalati papírok hozamfelárainak csökkenése. Szakértők szerint a befektetők egyelőre óvatosak, ahogy a cégek is, viszont idővel megindulhatnak a kibocsátások - írja a Bloomberg.
Tegnap kapott találatot.
A Széchényi Alapok már meg is jelent befektetőként a cég mögött.
Épülnek a nemzetközi kapcsolatok.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.