Január 11-ig meghosszabbította a kormány a kijárási tilalmat és más koronavírus elleni korlátozó intézkedéseket, viszont a karácsonyi korlátozásokról csak december 21-én döntenek - jelentette be a Facebook-oldalán Orbán Viktor.
Hamarosan bejelentheti Orbán Viktor miniszterelnök a karácsonykor esedékes korlátozásokról szóló döntést. Miután az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján ezt megemlítették, a miniszterelnök a Facebookjára is kitett egy erről szóló posztot.
A Trump-adminisztráció azzal vádolja a Facebookot, hogy a vállalat jól fizetett állásokat bevándorló dolgozóknak nyújtott, ahelyett, hogy olyan amerikai állampolgárokat keresett volna, akik betölthették volna a pozíciókat, írja a Wall Street Journal.
46 perces beszédet töltött fel Donald Trump elnök a Facebookra tegnap, melyben a választási rendszert támadja és a demokraták állítólagos választási csalásait taglalja. Beszéde során az elnök kevés konkrét bizonyítékot tudott bemutatni és sok olyan "incidenst" is felhozott, melyről bebizonyosodott, hogy mulasztás eredménye vagy egyszerűen nem igaz.
Texasban egy étteremben az egyik, csupán két hete ott dolgozó pincérnő 2000 dolláros borravalót kapott, azonban az étterem nem tudja kifizetni neki az összeget.
A Facebook kezdeményezésére létrejött szuperpénz-projekt szövetség, a Libra Association konzorcium átnevezi magát, mostantól Diem Association lesz – írja a Techcrunch.
A kínai média olyan elméleteket kezdett el propagálni az országban, hogy a koronavírus-járvány nem is Vuhanból indult, hanem valahonnan külföldről. Állításaikat kínai tudósok és állami tisztségviselők kijelentéseire alapozzák, de azért a nemzetközi porondon azt kommunikálják, hogy nyugodtan lehet náluk vizsgálódni a járvány eredetét illetően. A WHO Kínába küldött egy csapatot, de Vuhant valamiért egyáltalán nem vizsgálták, kijelentéseik pedig csak üzemanyagot adnak a kínai állami propagandagépezetnek.
A Facebook akár már januárban elindíthatja digitális „szuperpénzét”, a Librát, igaz, sokkal limitáltabb formában, mint amit eredetileg terveztek – értesült a Financial Times.
Orbán Viktor a Facebookon jelentette be, hogy ismét jön az idősek vásárlási idősávja. Hétfőn este aztán a Magyar Közlönyben is megjelent a kormányfői videóban már bemutatott rendelet, a konkrét szabályokról külön cikkünk itt érhető el.
Karácsony Gergely kérését meghallgatva vezették be az ingyenes éjszakai parkolóházi parkolást, a lépést a fővárosi főpolgármester meg is köszönte Orbán Viktornak.
A novemberi amerikai elnökválasztás környékén sosem látott cenzúrát alkalmazott a Facebook és a Twitter politikailag aktív személyekkel kapcsolatosan, még Donald Trump amerikai elnök oldalán is tucatjával rejtettek el, jelöltek meg posztokat. Mark Zuckerberg Facebook-vezért és Jack Dorsey Twitter-vezért is kihallgatta az amerikai kongresszus a választás környéki tevékenységük miatt, de minden büntetőjogi felelősség alól mentesíti őket az amerikai szövetségi Kommunikációs Etikett Törvény 230-as szakasza, így továbbra is gyakorlatilag úgy moderálják, vagy nem moderálják platformjaikat, ahogy akarják. A demokraták és a republikánusok is egyetértenek abban, hogy ez a rendszer a jelenlegi formájában nem életképes, viszont nem tudnak abban megállapodni, hogy még több cenzúra kell, vagy inkább kevesebb. Ha a demokrata akarat érvényesül, melyre Biden hatalomátvétele után megvan az esély, szigorodó felhasználási szabályokra készülhetünk, amely miatt számos politikai szereplő elvesztheti közösségi oldalát.
Nyílt levelet írt Mark Zuckerberg Facebook-vezérigazgatónak több mint 200 moderátor. Arra kérik a tech-milliárdost, hogy engedje őket otthonról dolgozni, mert veszélyezteti az életüket a pandémia alatti kötelező munkába járás.
Neil deGrasse Tyson, Stuart J. Russell, Tilesch György, Buzsáki György és Kishonti László részvételével kerül sor a Future Talks powered by MVM című ingyenes, online, interaktív talk show-ra november 30-án. Az élő esemény angol és magyar nyelven is elérhető lesz.
A brazil jegybank elindította azonnali fizetési rendszerét, és közölte, a WhatsApp is hamarosan zöld utat kaphat P2P fizetési szolgáltatása újraindításához – írja a finextra.com.
Warren Buffett vagy Mark Zuckerberg igazán megtehetnék, hogy százmilliós kocsikat vásárolnak maguknak, de nem teszik: vagyonuk felhalmozásában többek közt épp az segített, hogy okosan használták fel a pénzüket és nem költötték el hiú vagyontárgyakra. A CNBC és az AD alapján összeszedtünk öt dúsgazdag milliárdost, akik teljesen hétköznapi autókat vezetnek vagy vezettek.
500 méteres körzeten belül időbeli korlátozás nélkül lehet kutyát sétáltatni, vagyis erre az élethelyzetre nem vonatkozik a tegnap bejelentett (és várhatóan holnaptól életbe lépő) kijárási korlátozás - derül ki Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-videójából.
A Facebook esetében 2 év huzavona után most pénteken jött el a pillanat, hogy az Indiában 400 millió felhasználóval rendelkező üzenetküldő appjába, a WhatsAppba integráltan élesítse az azonnali fizetési rendszerre épülő fizetési szolgáltatását.
Valaki lemásolta a "vírusszkeptukus" doktor, Gődény György Facebook-oldalát és elkezdte "vírusszkeptikus" magyar internetezők bankkártya-adatait lopkodni.
Egy kínai gyártótól kaphat vakcinamintát Magyarország bevizsgálásra - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön.