Bejelentette a Facebook: nem ajánl többé politikai szervezeteket a felhasználóinak
Nem ajánl többé politikai szervezeteket felhasználóinak a Facebook - jelentette be szerdán Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és vezetője.
Nem ajánl többé politikai szervezeteket felhasználóinak a Facebook - jelentette be szerdán Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és vezetője.
Tavasszal törvényjavaslatot terjeszt az Igazságügyi Minisztérium az Országgyűlés elé a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.
A héten felpörög a gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban és Európában is, érkezik többek között a Tesla és az Apple beszámolója is.
Donald Trump január 20-án békésen átadta az Egyesült Államok elnöki székét Joe Bidennek és a Mar-a-Lagóba, floridai pihenőreszortjába repült, ahova egy időre be is költözik most. Trump többször is jelezte, hogy indulna a 2024-es elnökválasztáson, még az is lehet, hogy egy teljesen új párt színeiben, viszont elképzelhető, hogy februárban örökre eltiltják majd az elnökségtől. Ha nem, akkor is egyre szűkül majd Trump politikai mozgástere, ahogy a mainstream republikánusok és a fanatikus hívek is elpártolnak tőle, illetve sorra veszti el kommunikációs felületeit a közösségi médiában. Felmerült persze az is, hogy Trump saját TV-csatornát indítana, de aligha lesz esélye ezzel széles körök megszólítására. Nézzük, mihez kezdhet most Donald Trump, hogy többé nem elnök.
Szerződést írt alá a magyar kormány Oroszországgal nagy mennyiségű Szputnyik V vakcina beszerzéséről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán. Magyarország egymillió ember beoltásához elegendő, kétmillió koronavírus elleni adag vakcinát vásárolt Oroszországtól.
Törökországban betiltották három közösségi médiafelület reklámtevékenységét, a Twitterét, a Periscope-ét és a Pinterestét, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség kedden.
Rendkívüli ülést tart a Digitális Szabadság Bizottság, és a héten egyeztet Varga Judit igazságügyi miniszter a Gazdasági Versenyhivatal elnökével a Facebook, illetve más nagy techcégek szankcionálásának lehetőségéről – jelentette be közösségi oldalán a miniszter.
Őrizetbe vettek két virginiai rendőrtisztet, akiket azzal vádolnak, hogy részt vettek a Capitoliumba történt tömeges betörésben a múlt héten – írja a New York Post.
Az egyes uniós tagállamok adatvédelmi hatóságai egyenként perelhetik a Facebookot annak ellenére, hogy a cég központja Írországban van – állapította meg ajánlásában az Európai Bíróság tanácsadója.
Donald Trump január 20-án átadja a hatalmat Joe Bidennek, ezt maga az elnök is megerősítette. A demokrata párt képviselői viszont nem akarják megvárni, hogy a volt ingatlanmágnás önként távozzon az Egyesült Államok éléről, komplett hadjáratot építettek fel az elmozdítására, miután Trump követői a múlt héten feldúlták a Capitoliumot. A politikai támadások látványosak, de nem sok esély van rá, hogy Donald Trumpot kiteszik az elnöki székből január 20-ig.
Törölni fog a Facebook minden olyan tartalmat, amely megemlíti a „stop the stealt,” a mozgalom szlogenjét, amely kiépült Donald Trump 2020-as választási eredményeit kritizáló tevékenysége köré – írja a Wall Street Journal.
Bekerült a Joe Biden hatalomátvételét szervező csapatba egy olyan csoport vezetője, amely úgy véli, hogy a Bidennek fel kellene darabolnia az olyan nagy techcégeket, mint a Google vagy a Facebook, azok kvázi-monopolhelyzete miatt – írja a Reuters.
Angela Merkel "problémásnak" tartja, hogy a Twitter határozatlan időre felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök fiókját, mert a vállalat úgy véli, fennáll annak a veszélye, hogy további erőszakot szít, miután feltehetőleg üzenetei hatására tüntetők megrohamozták a washingtoni Capitoliumot a múlt héten - jelentette ki a német kancellár szóvivője hétfőn.
Michael Burry leginkább a Nagy dobás című filmből lehet ismerős, ahol Christian Bale alakította a gurut. A jelzálogkötvényekből gyúrt pénzügyi termékekben lufit azonosító, és azok összeomlását sikerrel meglovagló stratéga a válság után visszavonult, de az elmúlt években újra aktivizálta magát. Burry újra buborékot lát, ezúttal a rengeteg befektető által imádott Tesla részvényében épít ki jelentős short pozíciót a szakember.
A Google, az Apple és az Amazon is eltávolította alkalmazáskínálatából ideiglenesen a Donald Trump leköszönő amerikai elnök híveinek körében népszerűvé vált Parler közösségi oldalt, kiemelve, a platform nem tesz eleget az erőszakra buzdító tartalmak terjesztésének megelőzése érdekében.
A Twitter péntek éjjel immár végleg felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök fiókjának használatát. Az indok: fennáll a veszély, hogy Trump további erőszakot szít.
Meghatározatlan időre, de legalább az elnöki mandátuma végégig zárolta a Facebook és az Instagram közösségi portál Donald Trump amerikai elnök oldalát - jelentette be a Facebook elnök-vezérigazgatója, Mark Zuckerberg csütörtökön, a Capitoliumban történt erőszakos cselekmények után.
A Twitter és a Facebook a Capitoliumban történt erőszakos tüntetések alatti posztjai miatt ideiglenesen letiltotta Donald Trump fiókjait, a Twitter pedig kilátásba helyezte az örökös kitiltást is a közösségi oldalról.
Hétfőn meghaladta a 700 milliárd dollárt a Tesla piaci kapitalizációja – számol be a hírről a MarketWatch.
Már évek óta egyértelműen látszik, hogy a bigtechek valóban fenyegetést jelentenek a bankok számára azzal, hogy a pénzügyek egyre több területén kezdték el megvetni a lábukat. Az is látszik, a technológiai nagyvállalatok különösen a könnyebb célpontnak számító, magasabb profitmarzzsal kecsegtető payment-piacra fenik a fogukat. Megnéztük, milyen fejlesztésekkel rukkolt elő idén a két legnagyobb bigtech kihívó, a Facebook és a Google a banki, fizetési piacon.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.