A kételyek eloszlatása, a felmerülő kérdések megválaszolása és a legfontosabb kezdő lépések azonosítása a célja annak az online konferenciának, amelyen a hazai piacon már sikeres, ezért exportban gondolkodó kis- és középvállalkozások tehetik fel kérdéseiket a szakmai előadóknak.
A hazai piacon már biztos lábakon álló, külpiacra lépésen gondolkodó kis- és középvállalkozásoknak szól az az online konferencia, amelyre november 24-én kerül sor. Az eseményen az érdeklődő vállalkozások hallhatnak majd az első legfontosabb lépésekről az internetes eszközök, finanszírozás és tanácsadás témakörei körökben.
Sarkára kell állnia a hazai pulykaágazatnak, amely lényegében bealudt az elmúlt évtizedben, ehhez pedig fejlesztések szükségesek - mondta egy szakmai rendezvényen Muzsek András. A Gallicoop vezérigazgatója, a Magyar Pulykaszövetség elnöke kiemelte, hogy kihívást okozott a koronavírus-járvány, amely miatt a HoReCa-szektorból származó profit visszaszorult. Visszatérő probléma a madárinfluenza, a teljes uniós termelésnek szembe kell néznie, hogy amiatt akár több hónapig is szünetelhet az export. Mindeközben sikerre éhes új játékosok jelentek meg az európai piacon, amelyen az elmúlt időszakban stagnált a fogyasztás. Ezen tényezők miatt készletek halmozódtak fel, amelyre a termelés visszaszorításával kényszerülnek reagálni az előállítók. Úgy véli, hogy habár számos élettani előnye van a pulykahúsnak, azonban a fogyasztók körében mégsem túl népszerű termék, ezen a fogyasztás ösztönzésével lehetne és kellene változtatni.
Újraéleszti az MFS lőszermárkát a RUAG Ammotec, ami lényegében azt jelenti, hogy a siroki lőszergyár ezután hazai brand alatt fogja forgalmazni termékeit a nemzetközi- és hazai piacon egyaránt.
Szeptemberben a villamos energia másnapi piac árai historikus magasságokba emelkedtek – olvasható a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) szeptemberi villamos energia piacmonitoring riportjában.
Egy új törvényjavaslat szerint az EU nekimegy az erdőirtásnak azzal, hogy megtiltja bizonyos helyekről származó termékek importját, amelyeknek előállítása összekapcsolható az erdők pusztításával – számol be a hírről a Financial Times.
Az amerikai Pfizer cég megállapodást kötött arról, hogy a koronavírus ellen kifejlesztett, szájon át szedhető gyógyszerének gyártását engedélyezi a világ 95 országában, és így az emberiség 53 százaléka férhet majd közvetlenül a pirulához - tudatta kedden a vállalat.
A kételyek eloszlatása, a felmerülő kérdések megválaszolása és a legfontosabb kezdő lépések azonosítása a célja annak az online konferenciának, amelyen a hazai piacon már sikeres, ezért exportban gondolkodó kis- és középvállalkozások tehetik fel kérdéseiket a szakmai előadóknak.
Szeptemberben az előző havinál és az elemzők által vártnál nagyobb kereskedelmi mérlegtöbblete alakult ki az euróövezetnek az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése szerint. Az idén szeptemberi többlet azonban így is messze elmaradt az egy évvel korábbitól.
A japán gazdaság a vártnál sokkal nagyobb mértékben esett vissza a harmadik negyedévben. A visszaesést a globális ellátási láncok nehézségei, a járványterjedés miatti rossz fogyasztói hangulat okozta.
300 magyar gyártású bankautomatát vásárolt az üzbegisztáni Mikrokreditbank - tájékoztatott pénteki közleményében az EXIM, Magyarország hivatalos exporthitel-ügynöksége.
Az idei első kilenc hónapban 28 százalékkal, 16,740 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Az új exporttermékek bevezetése szoros, pozitív kapcsolatban van a vállalat méretével, a külföldi tulajdon arányával és a termelékenységgel, de ezek mellett az új importtermékek és -partnerek számának emelkedése is előmozdítja az új exporttermékek megjelenését. A termelékenység elsősorban az új exporttermékek számával mutat pozitív összefüggést, ám hasonló, bár gyengébb hatást gyakorol az összes és a megszűnt exporttermékek számára is. Ugyanez állapítható meg az új importtermékek esetén is. A termékváltozatokkal végzett számítások eredményei azt mutatják, hogy a termelékenységgel leginkább a régi exporttermékek új partnereknek szállítása van kapcsolatban.
Kína rekord mértékű havi külkereskedelmi többletet hozott össze októberben, az ellátási válság által felvert árak miatt, és ahogy az ellátási válság közepette egyre nagyobb szükség van a Kínában előállított termékekre.
Szeptemberben az előzetes adatok szerint 1 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, ami gyakorlatilag nullszaldós eredményt jelent. Két durva hiányt hozó hónap után ez látszólag javulást jelent, de tudni kell, hogy szeptember szezonális okokból évek óta a legnagyobb többletet hozó hónapunk, tavaly például 1,1 milliárd eurós aktívumot regisztrált a KSH. A mai adat az utóbbi 15 év leggyengébb szeptemberi egyenlege.
Mérséklődött a kínai export növekedése októberben, jóllehet a bővülés mértéke felülmúlta a várakozásokat, miközben a kínai ipari szektorra jelentős nyomást gyakoroltak az elmúlt időszakban a felszökött nyersanyagárak, az energiaellátási korlátozások, valamint a szállítási láncban kialakult fennakadások.
Több mint öt nap után csütörtökön délután újraindult Németország felé az orosz gázszállítás a Yamal-Europe gázvezetéken és ez a hír esést váltott ki a legnagyobb európai gáztőzsdén: a decemberi lejáratú gáz ára ismét közelebb került a 70 euró/MWh szinthez. A Gazprom exportvezérének üzenetei is nyugtatták a kedélyeket a csütörtöki kereskedésben.
Augusztusban a külkereskedelmi mérleg 751 millió eurós hiányt mutatott, másfélszer nagyobbat, mint amit az előzetes adatközléskor láttunk. A friss adat még inkább megerősíti a magyar gazdaság külső egyensúlyának gyors romlását.
A Gazprom orosz gázipari holding növelte gáztermelését és gázexportját az idei első tíz hónapban éves összevetésben, több országba már most több földgázt szállított, mint tavaly egész évben.