euró

Már 380-ig gyengült a forint, újra erősödik a dollár

Már 380-ig gyengült a forint, újra erősödik a dollár

A forint egyelőre alig mozdult hétfő reggel az euróval szemben, azonban a dollár piacán már látszik, hogy további erősödés jöhet. Ez pedig a forintnak rossz hír lehet. Ráadásul szerdán jön a Fed kamatdöntő ülése, ami további muníciót adhat az amerikai devizának.

Feljelentést tett az OTP a volt montenegrói vezérigazgatója ellen

Feljelentést tett az OTP a volt montenegrói vezérigazgatója ellen

Büntetőfeljelentést tett az OTP Bank a különleges állami ügyészségen (SDT) a montenegrói leánybankjának, a CKB-nak a volt vezérigazgatója, Kovács Pál ellen, akit kötelessége teljesítésének elmulasztása miatt elkövetett hivatali helyzetével való visszaéléssel gyanúsítanak, és ami miatt a bankot jelentős anyagi kár érte, írja a Pobjeda.

Fordulat az EU-s orosz olajembargó kapcsán

Fordulat az EU-s orosz olajembargó kapcsán

A német szövetségi kormány feladta az orosz kőolajimportot sújtó európai uniós büntetőintézkedéseket ellenző álláspontját, és már támogatja, hogy a közösség Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt korlátozza a behozatalt - jelentette a hétvégén a Handelsblatt című német üzleti lap és a dpa német hírügynökség.

Energiatakarékosság: így spórolhatsz több tízezer forintot, és még a Földet is óvod vele

Energiatakarékosság: így spórolhatsz több tízezer forintot, és még a Földet is óvod vele

Energiatakarékossági tanácsokkal venné rá az európaiakat fogyasztásuk csökkentésére a Nemzetközi Energiaügynökség és az Európai Bizottság. A könnyen megvalósítható lépéseket tartalmazó lakossági útmutató követése kényelmetlenségekkel járhat, de segít pénzt megtakarítani, mérsékli az orosz energiától való függőséget és a klímaváltozás megfékezéséhez is hozzájárul.

Csúnya lefordulás az amerikai tőzsdéken

Csúnya lefordulás az amerikai tőzsdéken

Jól indult a nap az európai tőzsdéken, miután tegnap nagy ralit láttunk az USA-ban, azonban a kezdeti lendület a délelőtt végére alábbhagyott valamelyest, miután megjelentek a friss GDP és inflációs adatok az eurozóna gazdaságáról. Ehhez képest Amerikában már a nyitásban lefordultak a tőzsdék a tegnapi rali után, amiben részben szerepet játszanak az Amazon csalódást keltő számai. A nyitás után folyamatosan romlott a hangulat, végül a napi mélypontjuk közelében zártak a vezető amerikai részvényindexek.

Súlyos gázválság felé tarthat az EU Putyin döntése után – Rendkívüli ülés lesz hétfőn

Súlyos gázválság felé tarthat az EU Putyin döntése után – Rendkívüli ülés lesz hétfőn

Ha se Moszkva, se Brüsszel nem enged az orosz gázt rubelért című huzavonában, akkor egy súlyos téli gázválság felé haladhat főleg a mi régiónk, mert nem tudjuk kellően feltölteni őszig a gáztárolókat, így elsősorban az ipari szereplők számíthatnának a gázfogyasztás korlátozására – derült ki egy csütörtöki átfogó gázipari elemzésből, amely azt modellezte, hogy mi történne, ha a Gazprom teljesen leállítaná a szállításokat például május 1-től. A legfrissebb jelek sajnos abba az irányba mutatnak, hogy se Moszkva, se Brüsszel nem akar engedni. Előbbi a bolgár és lengyel gázszállítás leállításával már erős üzenetet küldött egész Európának, Brüsszel pedig közben azokat a cégeket és államokat fenyegeti kötelezettségszegési eljárással, amelyek megpróbálnak rubelben fizetni, hogy ne állítsák le feléjük a gázszállítást az oroszok. A helyzet annyira kiélezett, hogy rendkívüli energiaügyi miniszteri találkozót hívott össze jövő hétfőre az illetékes francia miniszter, a vitának pedig május 20. körülig el kell dőlnie, mert akkoriban számos tagállam gázcégének ki kell fizetnie a számlát az oroszok felé.

Hullámvasútra küldte a dollár a forintot

Hullámvasútra küldte a dollár a forintot

Kis korrekció látszik a dollár árfolyamában az utóbbi napok szárnyalása után, ez pedig jó hír lehet a feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak is. Így lehet, hogy egyelőre megússzuk a 380-as szint áttörését az euróval szemben.

Bekeményít az ÁKK a bankoknál a lakossági állampapírok miatt - Ez áll a háttérben

Bekeményít az ÁKK a bankoknál a lakossági állampapírok miatt - Ez áll a háttérben

Keményebb hangnemet ütött meg az elmúlt napokban az Államadósság-kezelő Központ a lakossági állampapírokat forgalmazó bankokkal szemben, a Portfolio információi szerint az ÁKK-nak nem tetszik, hogy kevesebb MÁP+-t értékesítenek. Több eszköze is van az adósságkezelőnek az értékesítés „ösztönzésére”, más kérdés, hogy ezekkel egyik fél sem járna jól, nem beszélve a befektetőkről. Forrásaink szerint ideje lenne kissé felfrissíteni a lakossági állampapír-kínálatot, és nem lenne ördögtől való ötlet az sem, ha az eurós prémium állampapír ismét megjelenhetne az összes forgalmazó kínálatában. Utánajártunk annak is, hogy jelenleg milyen árfolyamon veszik vissza a forgalmazók az egyes lakossági állampapírokat, és a számok azt mutatják, hogy a MÁP+ visszavásárlási feltételei az utóbbi hónapokban kissé romlottak.

Az osztrák főváros már tudja, hogyan ötszörözze meg a napenergiáját 2025-ig

Az osztrák főváros már tudja, hogyan ötszörözze meg a napenergiáját 2025-ig

Új támogatási alapot vezetett be az osztrák főváros: 2022. április 20. óta akár 200 ezer eurós támogatást is kaphat az a vállalkozás, amely napelemeket telepít a fedett parkolójára vagy raktárterületére. A cél, hogy Bécsben 2025-re ötször annyi áramot állítsanak elő napenergia segítségével, mint most - áll Bécs Város Külképviseleti Irodájának közleményében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.