Nagyot zúgott a japán gazdaság
Japán gazdasága az eredetileg becsültnél gyorsabban zsugorodott a harmadik negyedévben a lakossági fogyasztás visszaesése miatt – írja a Reuters a felülvizsgálat adatok alapján.
Japán gazdasága az eredetileg becsültnél gyorsabban zsugorodott a harmadik negyedévben a lakossági fogyasztás visszaesése miatt – írja a Reuters a felülvizsgálat adatok alapján.
A Financial Times által megkérdezett vezető kutató közgazdászok arra számítanak, hogy az amerikai jegybank legalább 2024 júliusáig nem vág a kamatokon, és a piacok által jósoltnál kisebb lépésekben kezdi majd el a lazítást.
A befektetők arra számítanak, hogy az infláció lassulása miatt az Európai Központi Bank 2024-ben a globális jegybankok élére áll a kamatcsökkentésben - írta meg a Bloomberg.
A gyötrelmes tavalyi év után az idei részvénypiaci sztori a feltámadásról szólt az Egyesült Államokban, hiszen a mérséklődő infláció, a magas kamatokat a vártnál jobban elviselő gazdaság, és a mostanra eluralkodó narratíva a kamatemelési ciklus végéről meghozta a befektetők étvágyát a kockázatos eszközök iránt. Az idei kép tehát egyértelműen pozitív, viszont sokkal izgalmasabb, hogy mi várhat az amerikai részvénypiacra 2024-ben. Épp most van az az időszak, amikor a nagy Wall Street-i elemzőház közzéteszik a friss várakozásaikat, ezeket gyűjtöttük össze.
Közzétette legfrissebb, harmadik negyedéves gyorsjelentését a kínai EV-gyártó Nio: a tártsaság a vonatkozó időszakban csökkenő veszteségről számolt be, de a piaci várakozásoktól elmaradó bevételi előrejelzéssel rukkolt elő. A befektetők összességében pozitívan fogadták az új számokat, nagy emelkedésben van a Nio részvényárfolyama.
A Virgin Galactic űrturisztikai vállalat részvényei több mint 14 százalékos mínuszban nyithatnak, miután a vállalat vezérigazgatója, Richard Branson közölte, hogy nem fog több pénzt befektetni a vállalatba - számolt be a CNBC.
Lassuló ütemben ugyan, de az előző tizenöt hónaphoz hasonlóan novemberben is csökkent a brit feldolgozószektor aktivitása a pénteken ismertetett átfogó havi mérőszámok alapján.
Nagy változást hozott a november a nemzetközi piacokon: az amerikai állampapírhozamok elindultak lefelé, az infláció több helyen a várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent, ami sok helyen a jegybanki lazítást idézte elő. E fejleményeknek köszönhetően biztonságosabbá vált az alapkezelők számára a részvénypiacokon való nagyobb jelenlét, amit ki is használtak: január óta nem látott szintre emelték a részvények modellportfólióban lévő arányát.
Miközben a legtöbb nagybank és stratégáik a kamatcsökkentéssel kapcsolatos növekvő várakozások közepette jó évet várnak jövőre a tőzsdéken, addig a JP Morgan meglehetősen pesszimistán áll hozzá a jövő évhez, véleményük szerint pedig még az amerikai választások is keresztbe tehetnek a tőzsdéknek - írja a Bloomberg.
A német kiskereskedelmi forgalom 1,1%-kal nőtt októberben, felülmúlva a várakozásokat. A német gazdaság gyengén teljesít már hosszú hónapok óta, a vártnál jobb adat így kellemes meglepetést jelent.
Hosszabb távon folytatódhat a forint alulteljesítése a kelet-közép-európai régióban, de 2024 első felében kitarthat a jelenlegi mérsékelt erősödés – olvasható a Commerzbank friss elemzésében. A pénzintézet szakemberei szerint jövő év végére 410-ig gyengülhet a magyar deviza, majd a negatív trend 2025-ben is folytatódhat.
Tulajdonképpen nincs sok új a nap alatt, ha az uránpiacról van szó: ezt az elemzést is olyan felütéssel tudjuk kezdeni, hogy már tizen-valahány éve nem látott csúcsra jutott az érc árupiaci jegyzése, most éppen 15 éves csúcsdöntés volt. A felütés és az apropó tehát nem új, a legfontosabb kérdés viszont talán aktuálisabb, mint valaha: érdemes befektetőként beszállni ebbe a sztoriba? Milyen módokon lehet megjátszani a tőzsdén az atomenergia térnyerését? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Az idei 0,6 százalékos visszaesés után 2024-től megint lendületet vehet a magyar gazdaság, mely 2,5 százalék körüli növekedési pályára állhat be – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent friss előrejelzésében. A nemzetközi szervezet másokhoz hasonlóan úgy véli, hogy nem tartható a kormány költségvetési hiánycélja, ezért a csökkenő adósságráta is veszélybe kerül a következő években.
Az OECD azt tanácsolta a brit kormánynak, hogy a magas hitelfelvétel és adósság közepette szigorítson a költségvetési politikán és reformálja meg a nyugdíjrendszert – írja a Reuters.
Az OECD jövőre a világgazdaság enyhe lassulását jósolja, de a kemény landolás veszélye csökkent – írja a Reuters.
Az Európai Központi Bank tisztviselői hamarosan felülvizsgálhatják 1,7 ezermilliárd eurós pandémiás kötvényportfóliójukat, és újragondolhatják, meddig tartják fenn a lejáró kötvények újrabeferktetését - mondta Christine Lagarde EKB-elnök a Bloomberg tudósítása szerint.
Rishi Sunak brit miniszterelnök tagadta, hogy gazdasági tervei a költségvetési felügyelet figyelmeztetései ellenére a megszorítások új időszakához vezetnének - tudósított a Bloomberg.
A Deutsche Bank előrejelzése szerint az S&P 500 index a 2024-es évet a jelenlegi szintekhez képest 12 százalékkal magasabban zárja még akkor is, ha egy esetleges enyhe recesszióba került az Egyesült Államok.
A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője szerint az olaj- és gáziparnak el kell engednie azt az "illúziót", hogy a szén-dioxid-leválasztási technológia megoldást jelent az éghajlatváltozásra, és többet kell befektetniük a tiszta energiába. Fatih Birol szerint az olaj- és gázipari vállalatoknál eljött az igazság pillanata a tiszta energiára való áttérésben betöltött szerepükkel kapcsolatban, szerinte ugyanis az iparágnak 2030-ig a tőkekiadások 50 százalékát tiszta energia projektekbe kellene fektetnie ahhoz, hogy elérje a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozásának célját.
A brit pénzügyminiszter, Jeremy Hunt bejelentette, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkenti a társadalombiztosítási járulékokat, és a gazdaság fellendítése érdekében állandó beruházási ösztönzőket vezet be.
Japánnak 70 évre elegendő mennyiség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Megjelent az első felmérés, amely Kamala Harris győzelmét jósolja.
Kiegészítik vele a meglévő rendszert.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.