Esik az olaj a gázai hírekre
Az olaj ára több mint egy dollárral csökkent ma, miután Izrael bejelentette, hogy kivonja csapatait a Gázai övezetből és újra tárgyalásokat kezdett a Hamászszal.
Az olaj ára több mint egy dollárral csökkent ma, miután Izrael bejelentette, hogy kivonja csapatait a Gázai övezetből és újra tárgyalásokat kezdett a Hamászszal.
A Wells Fargo a mesterséges intelligencia iránti optimizmusra és a kamatszint esetleges csökkenésére hivatkozva megemelte az az S&P 500 indexre vonatkozó év végi célárát 5 535 pontra, ami a Wall Street-i cégek között a legmagasabb érték.
A szlovák kormány 2025-re tervezett, 1,4 milliárd eurós költségvetési konszolidációs csomagja a GDP mintegy 1%-át érinti, célja pedig, hogy 2027-re a költségvetési hiányt az EU által előírt 3%-os felső határ alá csökkentse - közölte Ladislav Kamenicky pénzügyminiszter.
A március elején árgus szemekkel figyelt kínai Országos Népi Kongresszus csalódást keltett a befektetőkben, mert a várva várt fiskális bejelentések elmaradtak. Az 5%-os GDP növekedési célkitűzést még akár pozitívan is lehetne értékelni, viszont az eléréséhez szükséges intézkedések részletezése nélkül ez is inkább csalódást keltett. A vezetés új fókusza viszont egyértelmű: a növekedés helyett a nemzetbiztonság került előtérbe, külön kiemelve a technológiai és gazdasági önellátás képességét, a tradicionális és high-tech feldolgozóipar további támogatását és természetesen a hadi/védelmi ipart.
A német gyári megrendelések enyhe növekedést mutattak februárban, felcsillantva a reményt a recesszió kísértetével küzdő gazdaság számára. Az elemzők nagyobb növekedésre számítottak, mivel a feldolgozóipar új megrendelései januárban 11,4 százalékot estek.
Elemzők recessziós aggodalmakat fogalmaztak fel az Egyesült Államok gazdaságát illetően, olyan aggasztó mutatókra hivatkozva, mint az ECRI vezető gazdasági indexének csökkenése, amely történelmileg megbízható előrejelző. Ez a figyelmeztetés egybeesik a lassuló GDP-bővülést mutató idei makroadatokkal és az amerikai Coincidens Index stagnáló mutatóinak jelzetésével, továbbá a gyengülő munkaerő-felvételi számok is erre utalnak.
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke szerdán megismételte azon meggyőződését, hogy az infláció rögös úton fog elérni a 2%-os szintre, és hogy a központi bank tisztviselői arra számítanak, hogy idén valamikor csökkenteni fogják a kamatlábakat.
Német gazdasági képviseleti szervezetek bírálják a kormánykoalíció gazdaságpolitikáját, és reformintézkedéseket sürgetnek az ország növekedési pályára helyezése, Németország mint termelési telephely versenyképességének megőrzése érdekében.
Első ránézésre azt hihetnénk, hogy egy jól megkomponált áprilisi tréfát hozott tető alá a német törvényhozás, pedig nem: április elsejével tényleg legalizálták a kannabisz rekreációs célú, személyes használatra történő termesztését és fogyasztását az országban - ezzel a döntéssel Németország lett a világon a kilencedik állam, ahol nyugodt szívvel termeszthetnek legalább 1-2 szál kendert a lakosok otthonaikban. Óriási fejlemény ez az áprilisi legalizáció a kannabiszipar számára, amely az elmúlt években hatalmasat tudott nőni, már ami a bevételek alakulását illeti. De mi vár a szektorra a jövőben, a németek példájára az Egyesült Államokban is újjáélednek a legalizációs törekvések? Mekkora növekedés vár erre a területre, és ki profitálhat belőle a legnagyobbat? És ami talán a legfontosabb: befektetőként hogyan vehetjük ki a részünket a történetből?
Loretta Mester, a clevelandi Federal Reserve elnöke szerint várható idén kamatcsökkentés, bár a májusi ülésen ez még nem történik meg; hosszú távon azonban magasabb kamatszintre számít, mint korábban várták - számolt be a CNBC.
Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai jegybanknak és más nagy intézményeknek miért nem sikerült előrejelezniük az infláció mértékét az elmúlt években, egyszerű lenne azt mondani, hogy kudarcuk oka az volt, hogy előre nem látható nagy sokkhatások következtek be. De ha az uralkodó modellek csak akkor működnek, ha a változók viszonylag stabilnak tekinthetők, akkor azoknak kevés hasznát vesszük.
A Szaharából érkező sűrű homokvihar érte el hétfőn Görögországot, az év ezen szakaszában szokatlanul meleg időjárást kísérő légköri viszonyok különösen Athénban és Szalonikiben okoznak fennakadásokat a légi közlekedésben, valamint az egészségre is veszélyesek - jelentette az ERT görög közszolgálati televízió.
A délies áramlással érkező meleg levegő jelentős mennyiségű szaharai port hozott térségünkbe, melynek köszönhetően országszerte magas az aeroszol részecskék (PM10, hétköznapi nevén szálló por) koncentrációja - írja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Facebook-oldalán.
A héten elsősorban az amerikai munkaerőpiaci adatok mozgathatják meg a piacokat, de idehaza is valóságos adatdömping lesz az ünnepek után. Mutatjuk, mire figyel a piac.
Erősen befolyásolja a magyarországi időjárást is a sivatagi por - olvasható a HungaroMet Facebook-bejegyzésében.
A francia infláció jelentős mértékben, az előrejelzéseket meghaladóan csökkent. A friss számok megerősítik a pozitív várakozásokat az eurózóna inflációs rátájának további csökkenésére , és előrevetíti az Európai Központi Bank lehetséges kamatcsökkentését - írta meg a Financial Times.
A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén - derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma bemutatott Inflációs jelentéséből. A forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs célt csak 2025-ben éri el a jegybank. A növekedést az exportkilátások romlása, és az állami beruházási fogyókúra fékezi, a lakossági fogyasztás beindulása viszont hajtja.
Chris Waller, a Federal Reserve kormányzója szerda este kijelentette, hogy nem sietne a kamatcsökkentéssel az év első két hónapjának forróbb inflációs adatai után – írja a Yahoo Finance.
Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az ország középső részében lehet számítani viharos szélre - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.
A Magyar Nemzeti Bank ma délutáni kamatvágására reagáltak a banki közgazdászok gyorskommentárjukban, akik egyetértettek abban, hogy a jegybank mostantól kissé szigorúbb üzemmódba kapcsolt, a kamatvágások mértéke csökkenhet.
Lissák Domonkos cikke.
De kevesebb munkalehetőségből választhatnak az emberek.
Ezen a környéken nem igazán szoktak rakétázni.
Megszületett a megállapodás.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.