Egy szerdai felmérés szerint Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje óriási arányban vezet a fiatal nemzedékek körében, előnye sokkal nagyobb, mint amit a legtöbb közvélemény-kutató a teljes népesség körében valaha is mért.
A mexikói pénzügyi felügyelet arra utasította az ország bankjait, hogy teszteljék, kibírnák-e, ha a republikánus elnökjelölt, Donald Trump nyerné meg a november 8-ai elnökválasztást.
Harmadszor csapott össze tévévitán Hillary Clinton és Donald Trump. Az amerikai elnökválasztás két fő jelöltjének vitáját az első értékelések szerint a demokrata párti Clinton nyerte.
A friss közvélemény-kutatások többsége Hillary Clinton egyre nagyobb előnyét mutatja az amerikai elnöki posztért vívott versenyben. Azokból a tagállamokból, ahol fölényes vagy magabiztos előnyt tudhat magáénak Clinton szinte össze is gyűlik a megválasztásához szükséges elektori többség, csupán 1-2 ingadozó államot kell behúznia.
Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások "megszabadították" őt a pártkötöttségektől, és így immár a saját módján harcolhat. Ennek megfelelően Trump éles kirohanásokat intézett a republikánusok azon vezető politikusai ellen, akik az elnökjelöltségről való lemondásra és visszalépésre szólították őt fel.
A Pimco szerint 2017 végéig kétszer vagy akár háromszor is kamatot emelhet a Fed, az alapkezelő szerint a gyorsabb gazdasági növekedés és a magasabb infláció is ebbe az irányba mutat - írja a Pimco Twitter posztjára hivatkozva a Bloomberg.
Kevés ország tart annyira Donald Trump választási győzelmétől, mint Mexikó. A republikánus elnökjelölt által belengetett importvám a két ország kereskedelmi kapcsolatainak drasztikus visszaeséséhez vezetne, ami az ország fizetőeszközének, a mexikói pesónak is nagyon fájna: ezen forgatókönyv esetén szinte elkerülhetetlennek tűnik a dollárral szembeni új történelmi mélypont.
A két nagy amerikai párt elnökjelöltje jobbára egymást vádolta a helyi idő szerint vasárnap este tartott második televíziós elnökjelölti vitában, amelyet a Missouri államban lévő St. Louis egyetemén rendeztek meg.
Donald Trump republikánus elnökjelölt hétfő este azt állította, hogy briliáns módon használta ki az amerikai adótörvényeket, vetélytársa, a demokrata Hillary Clinton előzőleg éppen emiatt támadta őt.
Az elnökválasztási kampányában a republikánus elnökjelölt, Donald Trump többször tett rá utalást, és a tegnapi elnökjelölti vitában is elővette, hogy úgy általában az amerikai gazdaság, de az amerikai részvénypiac is egy hatalmas lufi, amelyet az amerikai jegybank az eszközvásárlási programjával pumpált óriásira. Bár nem mindig egyértelmű, hogy a lufi alatt Trump mire gondol, és gyakran keveredik az, hogy most a gazdaságban vagy a részvénypiacon nagyobb a baj, a bubble vissza visszatérő gondolat Trump érvelésében, ezért megnéztük, mi az igazság, a 2009 óta tartó rali eredményeképpen tényleg extrém-e már az amerikai részvénypiacok árazása.
Bár szeptember közepe felé úgy látszott, Donald Trump népszerűsége beéri Hillary Clintonét, a hó végéhez közeledve újból erőre kapott a demokrata elnökjelölt támogatottsága.
Donald Trump választási programja a széleskörű adócsökkentést, különösképp a vagyonosabb társadalmi rétegek és a vállalkozások terheinek mérséklését tűzte ki céljául, Hillary Clinton viszont a "társadalmi igazságosság" jegyében pont a tehetősebbek költségvetési hozzájárulását növelné, és ebből finanszírozná nagyszabású infrastrukturális beruházási programját. A radikális csap össze a mérsékelttel, de mik is igazából a különbségek?
Donald Trump szerint az amerikai gazdaság sokkal jobban is képes lenne teljesíteni, mint ahogy azt az elmúlt években tette. Az elnökjelölt a 4%-os GDP-növekedést nemzeti céllá nyilvánítaná, amelyet szerinte nagyszabású adócsökkentési intézkedései tennének lehetővé.
Szerdán, helyi idő szerint az esti órákban, újabb egészségügyi jelentést tett közzé Lisa Bardack, Hillary Clinton orvosa, és egyúttal részletekkel szolgált az elnökjelölt általános egészségi állapotáról is. Közölte, hogy páciense állapota "szépen javul az antibiotikumokkal és a pihenéssel", a demokrata párti elnökjelölt "továbbra is egészséges és fitt ahhoz, hogy az Egyesült Államok elnökeként szolgálhasson".
Azonnal kezdjenek egyeztetni Hillary Clinton elnökjelölt lehetséges utódjáról a Demokrata Párt vezető politikusai és Barack Obama amerikai elnök - fejtette ki a Demokrata Párt egyik volt vezetője egy interjúban. Lehet, hogy nincs már rá idő.
Elhalasztják az osztrák államfőválasztás második fordulójának megismétlését - jelentette be hétfőn Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter, és reményét fejezte ki, hogy az eddig október 2-ra tervezett fordulót még idén, november 27-én vagy december 4-én megtartják.
Hillary Clintonnak tüdőgyulladása van - fedte fel orvosa órákkal azután, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltje vasárnap rosszul lett, és hirtelen távozott a 2001. szeptember 11-i terrortámadások emlékére tartott ünnepségről.
Észtországban a parlamentnek a keddi harmadik fordulóban sem sikerült megválasztania az új államfőt, ezért annak személyéről szeptemberben egy különleges választói kollégium fog dönteni.