Száz embert rúg ki az ÁSZ
Majdnem száz tapasztalt számvevőt bocsátanak el az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ) - értesült a Népszava. A hírt a szervezet megerősítette a lapnak.
Majdnem száz tapasztalt számvevőt bocsátanak el az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ) - értesült a Népszava. A hírt a szervezet megerősítette a lapnak.
Elbocsátja dolgozóinak egytizedét a német Bayer AG vegyipari konszern, többségüket Németországban - jelentette be a vállalat csütörtökön.
Mintegy 1000 embertől válik meg a lakossági hitelezési és technológiai fizetéses üzletágában a Wells Frago - számol be a hírről a Bloomberg.
A költségcsökkentési lépések további elemeként több száz embert bocsáthatnak el a Credit Suisse-nél - értesült piaci forrásokból a Bloomberg.
A létszámleépítés magas száma miatt volt olyan közalkalmazott, ahol elektronikus módon közölték az érintettekkel az elbocsátásuk tényét.
A héten jelent meg a kormányhatározat, miszerint 6810 fős leépítés kezdődik meg a közszférában, ami szerdán már el is kezdődött - írja az Index az olvasóitól származó információkra hivatkozva.
Kedden derült ki, hogy közel 7000 álláshely szűnik meg a közszférában, azonban a jelek szerint nem kell aggódniuk, hiszen az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) közleménye szerint 6-12 hónap alatt új, versenyképes informatikai képzésben vehetnek részt.
Tanácsadók, valamint külön programiroda segíti azokat a minisztériumoknál és háttérintézményeknél dolgozókat, akiknek a következő időszakban megszűnik az állásuk - ismerteti a pénteki Magyar Idők. A napilap írásából kiderül, hogy alaposan felpuhultak a tervek, a közel 20%-os leépítés valójában legfeljebb néhány ezer munkahelyet érint, azokat is csak fokozatosan.
500 millió eurós megtakarítást kíván elérni a Siemens, ennek keretében 2900 németországi alkalmazottól válnak meg.
A Deutsche Telekom német távközlési szolgáltató konszern IT üzletága a T-Systems 5600 németországi alkalmazott elbocsátásáról állapodott meg a szakszervezetekkel.
Piaci források szerint ezer embert bocsátana el a németek legnagyobb bankja a lakossági üzletágából, ami azt jelentené, hogy minden öt, ott dolgozó emberből egynek távoznia kellene - írja a Bloomberg.
Alkalmazottai 9%-át elbocsátja a Tesla a héten megkezdődött leépítések során - erősítette meg a cégen belülről szivárgó híreket egy mai Twitter-posztjában Elon Musk.
Az indiai székhelyű Tata Motors vállalatcsoport tulajdonában lévő Jaguar Land Rover (JLR) megválik közel ezer dolgozójától és csökkenti termelését két brit gyárában a Brexit miatti bizonytalanság, valamint a dízelüzemű autók iránti jelentős keresletcsökkenés miatt.
A Siemens erőművi berendezés üzletágát érintő leépítés csak ízelítő abból, amit az ipar digitalizációval járó gyökeres szerkezeti átalakulása általában az egész termelőiparban maga után fog vonni - jelentette ki Joe Kaeser, a konszern vezérigazgatója a német dpa hírügynökségnek adott interjúban.
140 fős leépítést tervez Magyarországon az amerikai GE Power a cég globális átszervezési terve alapján. A legtöbb munkahely a veresegyházi telephelyen szűnik meg, de néhány főt Budapesten és Százhalombattán is elbocsátanak - írta a Világgazdaság.
Franciaország harmadik legnagyobb bankja, a Société Générale 2020-ig bezárja a fiókhálózatának 15%-át és 900 munkahelyet szüntet meg az országban. A költségcsökkenést a pénzintézet a digitális bankolás kiépítésének javára fordítaná - írja a Financial Times.
Az izraeli Teva vállalat drasztikus elbocsájtási hullámra készül, várhatóan megválik izraeli dolgozóinak negyedétől az új, hatékonyságnövelő szerkezetátalakítási reformprogram keretében - írta csütörtökön a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Két éve nem látott leépítés jöhet a Siemensnél, ezreket bocsáthatnak el, a hivatalos bejelentés november elején jöhet. A leépítés nagyban érinti azt az üzletágat, amelyben Magyarországon június végén tették le az új Siemens-gyáregység alapkövét. Német lapértesülések szerint kelet-németországi gyárak lehetnek a leépítés fő célpontjai.
Több területen is szolgáltathat izgalmakat a vállalat gyorsjelentése.
Mindkét párt lemondásra szólította fel a titkosszolgálat igazgatóját.
Elkaszálták az ukrán vezérkari főnököt az Azov nyomására, de ez nem volt elég.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.