Egyetemisták fogják tesztelni koronavírusra a pedagógusokat
Egy új államtitkári levél szerint az orvosi és egészségtudományi területen tanuló hallgatókat kivezénylik a tesztek elvégzésére.
Egy új államtitkári levél szerint az orvosi és egészségtudományi területen tanuló hallgatókat kivezénylik a tesztek elvégzésére.
Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
A WHO elnöke, Tedros Adhanom Ghebreyesus szerint sok ország vehetne példát Thaiföldről a koronavírus elleni küzdelemben, az említett országban ugyanis példaértékűen szorították vissza a vírust - számol be a hírről a MarketWatch.
Az olasz kormány közel félezer orvos felvételét indította el Nápolyban és térségében, ahol a legnehezebben működik a kórházi ellátás, miközben Rómában a tesztállomásokat rohamozták meg vasárnap.
A BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást.
A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal fertőzött személyt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országban mindenhol jelen lehet a vírus - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap, a közmédiának nyilatkozva.
Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, vasárnapra is több mint tízezer új fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt, az egészségügyi miniszter is elkapta a vírust.
Az egészségügyben dolgozók, látván a járványügyi helyzetet, szinte biztos, hogy kihozzák magukból a maximumot - mondta az egészségügy teljesítőképességéről a Semmelweis Egyetem (SE) rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Merkely Béla reméli, hogy Magyarországon nem látunk majd az olaszországihoz hasonló állapotokat az egészségügyben, illetve szólt arról is, hogy a vakcinák milyen módon tudják immunizálni az embert a koronavírus ellen.
Nápolyban a tengerparti sétányok, Firenzében a vásárlóutcák voltak tele emberekkel a vasárnap nulla órakor életbe lépő zárás előtti utolsó napon, miután Campania és Toszkána tartományt járványveszélyes, vörös színű zónának nyilvánították. Nápolyban megteltek a tengerparti kávéházak és éttermek teraszai.
Ha minden így maradna, azaz mostantól nem emelkedne a betegek száma, akkor legvégső esetben el tudnának látni minden beteget, ezt mondta a Magyar Orvosok Szakszervezete az ATV híradójának.
Világszerte jelenleg Ausztriában a legmagasabb az új koronavírus-fertőzöttek aránya a népességszámra vetítve - derült ki az Our World in Data online adatbank rangsorából.
Jelenleg körülbelül hatféle olyan oltóanyagot tesztelnek a világban, amelyek különböző támadáspontokon hatnak a koronavírusra - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva
Annyival más a mostani járványhelyzet, hogy az állami intézkedések alkalmazkodnak a vírushoz, nem sikerült olyan jól kézben tartani a fertőzést, mint tavasszal – mondta el Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere a Magyar Nemzetnek. Hozzátette: a vakcina elérhető közelségbe került Magyarországon.
Csehországban tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése. Az egészségügyi minisztérium szombat reggeli kimutatása szerint pénteken 7357 új igazolt fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 500-zal kevesebb, mint csütörtökön és 4200-al kevesebb, mint egy hete volt.
Megmutatjuk azt a járványgörbét, amit a halálozási adatok sugallnak.
Naponta fordul elő, hogy a beteg a saját lábán besétál a kórházba, majd 1-2 órán belül lélegeztetőgépre kerül. Ezek a történetek mindennaposak, mondta Zacher Gábor toxikológus az RTL Híradónak.
A rendszeres, kellő mennyiségű és minőségű alvás az egyik legfontosabb eszközünk arra, hogy szembeszálljunk az élet kihívásaival. Segíti a jobb tanulást és az immunrendszerünket is karban tartja, de a mai világban egyre nehezebb hozzájutni az igazán kielégítő alváshoz. Az alábbi cikkben ezért összegyűjtöttünk számos olyan ajánlást, amik követésével jobban alhatunk esténként. Cikkünk végén ezek közül ki is emelünk kettő olyat, amely kiemelt figyelmet érdemel.
Egységes eljárásrendet adott ki az egyetemekre és a kollégiumokra az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről.
Nehéz megmondani, hol van az a pont, amikor egy folyamatosan romló vírushelyzetben végül már egyszerűen muszáj szigorú lezárásokat bevezetni. Szétnézve Európában, sajnos még mindig a gazdaságok közel teljes lezárása látszik az egyedüli olyan biztos eszköznek, amivel a vírus terjedését hatékonyan gátolni lehet. Ugyanakkor ez a gazdaság számára pokoli hatásokkal jár.
A jövő héten első európai országként Magyarországra érkezhet az orosz oltóanyagminta - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
Nagyot javult egy hét alatt.
Villámgyorsan fordult át a piaci hangulat.
Érdemes tudatosan bankot választani, ha pénzre van szükségünk.
Indul a Digitális Állampolgárság Program.
Fontos változások jöhetnek, ha Trump lesz az elnök.
Nem véletlen az időzítés.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.