Siralmas a nők helyzete Magyarországon
Azt hihetnénk, hogy az évek előrehaladásával és a világ gazdasági fejlődésével párhuzamosan egyre jobban alakul a nemek közötti egyenlőtlenség ellen vívott küzdelem szénája. Pedig nem, a világ csak minimálisat fejlődött a nők helyzetének javításában, még mindig vannak például olyan területek, mint a politikai hatalmi pozíciók, ahol a nők részvétele elenyésző. A magyar helyzet is aggasztó, a vizsgált 145 ország között csupán a 99. helyet tudtuk megszerezni az átfogó index alapján, mellyel jóval többen vannak előttünk, mint utánunk a listán. A bérek közötti egyenlőtlenség pedig egyenesen siralmas hazánkban: olyan hátul vagyunk a sorban, hogy jobb rá sem nézni.