A vállalkozások támogatását és fejlesztését célzó Demján Sándor Program 8+1 eleme közül a már meghirdetett, és előregisztrációval nyitva álló lehetőségek iránt jelentős az érdeklődés - tudtuk meg Szabados Richárdtól. A Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a Portfolio-nak adott interjújában konkrét jelentkezőszámokat is megosztott. Szabados Richárd beszélt az aktuális gazdasági környezetről, az elmúlt három hónap országjárásával kapcsolatos tapasztalatairól, a vállalkozásokat érintő akcióterv részleteiről, feltételrendszereiről. Kiderült az is, hogy a tőkeprogram újraszabása azzal is jár, hogy új szereplő érkezik be ezen a téren, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara formájában. Azt is megosztotta lapunkkal, hogy nem tartja kizártnak, hogy a megvalósuló Nemzetgazdasági Minisztérium és Pénzügyminisztérium beolvadás komoly adminisztrációcsökkentéssel jár majd.
A lassú termelékenység növekedés az építőiparban, különösen Európában és az Egyesült Államokban, jelentős javulási lehetőséget kínál – mondta Jan Mischke, a McKinsey Global Institute partnere a Portfolio-nak adott interjújában. Kiemelte a modernizáció potenciálját a standardizált tervek és tömeggyártás révén, párhuzamot vonva az autóipar és a repülőgépipar fejlődésével. Emellett kitért a prefabrikáció szerepének változására és a digitalizáció, mint például az épületinformáció-modellezés (BIM) forradalmasító ígéretére az építőipari logisztikában. A 3D nyomtatás körüli korábbi hype ellenére Mischke úgy véli, hogy az iparosítás és a moduláris építés kecsegtet inkább nagy mértékű termelékenység-javulással.
"Megcsináltuk, amit vállaltunk: 2024-ben az MBH Bank felért a piacvezető OTP Bank mellé" - jelentette ki Barna Zsolt az Indexnek adott interjújában.
A Portfolio Csoport rendezvény divíziója idén ünnepelte 20 éves születésnapját a piacon és az utóbbi 10 évben már egyértelműen piacvezető pozícióban szervezi évi mintegy 60 rendezvényét, több mint 40 000 résztvevővel. Mi volt a siker titka 2024-ben? Mitől elég csak annyit mondani egy hazai vezetőnek egy megbeszélés végén, hogy találkozunk a következő Portfolio konferencián? A választ a számtalan témát, iparági aktualitásokat és a piacot lázban tartó kérdéseket boncolgató konferenciáink adják. Lássuk, mik voltak ezek 2024-ben!
Az Európai Bizottság koncessziós szerződést írt alá a SpaceRISE konzorciummal egy 290 műholdból álló, több keringési pályás rendszer, az IRIS 2 kiépítéséről, amelynek célja az ellenálló képességet, az összekapcsolhatóságot és a biztonságot szolgáló műholdas infrastruktúra kialakítása - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
A termelékenység javításának egyik kulcsa a digitalizáció, erre pedig nagy szüksége lenne a magyar gazdaságnak. Ugyan a hazai digitális infrastruktúra szilárd alapokat ad ehhez, a cégek és a munkavállalók ezt több területen sem használják ki kellően – derül ki az MNB Termelékenységi jelentéséből. E-kereskedelemben jók vagyunk, nagyot ugrott a felhőhasználat a cégeknél és jók az infrastrukturális alapok, de a lakossági digitális készségek és a digitális munkaerő hatékonysága csapnivaló. Ábrákon mutatjuk, miben vagyunk jók és miben kellene fejlődni.
Az elmúlt években számos gyártóüzemet meglátogatva felfigyeltem arra, hogy igen nagy a gyártásért felelős emberek önbizalma. „Már használunk mesterséges intelligenciát” – mondják büszkén; ugyanakkor nem ritkán olyan gyárakról beszélünk, ahol az étterem napi menüje még mindig papíron van kitűzve a faliújságra. A mai gyártási környezetben nem könnyű eldönteni, hogy egy gyár „okosnak” minősül-e vagy sem. Ami még ennél is nehezebb, felmérni, valójában mennyire „okos” a gyár.
Új, nem papíralapú, rendkívül fejlett termékkel állt elő a nemzeti lottótársaság pénteken, 13-án. Nem véletlen választotta a Szerencsejáték Zrt. ezt a napot, Mager Andrea elnök-vezérigazgató elmondása szerint ugyanis ez számukra egy szerencsés nap, a játékos kedv a többszörösére növekszik. Egy pénteki háttérbeszélgetésen mutatta be a társaság az e-sorsjegy extra típusú új termékeit.
A könyvelői, adótanácsadói és a jogi szakma is átalakulóban van, hiszen a digitalizáció és a mesterséges intelligencia egyre nagyobb hatást gyakorol ezekre a szektorokra. A műsorban megvizsgáltuk, hogy merre tart a hazai piac, hogyan koncentrálódik, és milyen trendek formálják a jövőt. Vendégeink voltak Lambert Zoltán, a WTS Klient ügyvezető partnere, és Nádasdy Zoltán, a WTS Legal vezető ügyvédje, akikkel az e-áfáról és a globális minimumadóról is beszélgettünk.
Jól teljesített az áruszállítási ágazat az idei első félévben, árutonna-kilométerben mért teljesítménye 2,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A szektorális beruházások ugyanakkor közel 30 százalékkal visszaestek, a legversenyképesebb szereplők azonban továbbra is jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. A fenntarthatóság megkerülhetetlen szemponttá vált az ágazatban, ezért több más beruházás mellett a WIN Capital megháromszorozza elektromos kamion-flottájának méretét, és multimodális megoldásokat is kínál a megbízói számára. Hazai és nemzetközi akvizíciók, és közös vállalatalapítások sora jelzi, hogy a versenyképességük növelését a kapacitásbővítés mellett a szolgáltatási portfolió szélesítésével kívánják elérni. A digitalizáció a logisztikai iparágat sem kerüli el, a szereplők a közeljövőben már elektronikus fuvarlevél használatával végezhetik tevékenységüket, de a mesterséges intelligencia is egyre több feladatot vesz át.
A 2024-es év számos kihívást hozott a magyar kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára. Az elhúzódó recessziós környezet, a gazdasági helyzet alakulása, az infláció és az euró-forint árfolyam ingadozása tovább nehezítette a szektor helyzetét, ami már eddig is küzdött a versenyképesség megőrzéséért. „Kevesebb forrás került a piacra, és több nehezítő tényezővel kellett megküzdeni. Ez egy sanyarúbb év volt a magyar KKV-k számára” – mondta Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója a Portfolio-nak. A cégvezető arra is mutatott példát, milyen eszközökkel lehet a gyakorlatban segíteni a vállalkozókat.
A magyar mezőgazdaság még nincs felkészülve a digitalizációra és a mesterséges intelligencia adaptálására - hangzott el a Portfolio Agrárszektor 2024 Konferencián. A szakemberek szerint az ágazatban a döntéshozatal még nagyon szűk adathalmaz alapján történik, és a termelők alapvetően ódzkodnak minden olyan megoldástól, amit még nem ismernek. Márpedig ezen a jövőben változtatni kell, mivel aki nemet mond erre a technológiára, annak jelentősen csökkenni fog a versenyképessége, és le fog maradni. A szakemberek emellett beszéltek arról is, hogy a következő időszakban mi várható az agrárdigitalizáció terén Magyarországon.
Havonta több órát segít megspórolni az Erste dolgozóinak a bank mesterséges intelligencián (MI) alapuló személyi asszisztense. Az új MI „kolléga” szöveget ír, adatokat elemez, segít felkészülni egy értekezletre, vagy kérésre összegzi egy megbeszélésen elhangzottakat. Az Ersténél az MI hamarosan további területen, az ügyfélkiszolgálásban is szerepet kap. A közeljövőben pedig már az ügyfelek is használhatnak a technológián alapuló megoldásokat - közölte a bank.
Mostantól elegendő egy e-mailben küldött, hitelesített elektronikus igazolás ahhoz, hogy ki tudják váltani a szülők a 3 év alatti kisgyermekek kedvezményes utazásához a bérletigazolványt – jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ.
A társadalmi egyeztetésre kitett verzióhoz képest lényeges ponton változtatott a kormány a Szép-kártyáról szóló rendeleten, amely a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg, így nem jövő január 1-től, hanem csak jövő szeptember 1-től lesz kötelező digitalizált formában is biztosítani az új Szép-kártyákat a szolgáltatóknak. Ezzel párhuzamosan a meglévő, régi Szép-kártyák digitalizációja is jövő szeptembertől lesz kötelező.
Az Európai Tanács két fontos adóügyi kezdeményezést fogadott el, amelyek célja az adminisztratív terhek csökkentése, az adócsalás elleni küzdelem és a gazdasági hatékonyság növelése. Az elektronikus áfa-mentességi igazolás bevezetése és a gyorsított forrásadó-visszatérítési eljárások új irányelvei egyaránt a modernizáció jegyében születtek.
A miniszterelnök szerint a deficit csökkentése a magyar gazdaság érdeke. 3% feletti hiánnyal gazdálkodni, nagyon nehéz.
Mélyülnek a kapcsolatok.
Intenzív szakaszában van a háború.
Bojinka Miklós 22 évesen alapította első cégét.
Konszenzusra jutottak a republikánusok és a demokraták.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?