Letámadták a hazai autókölcsönzőket
A nyári rendezvények az idén is megdobták az autókölcsönzők forgalmát - derül ki a keddi Világgazdaság összeállításából.
A nyári rendezvények az idén is megdobták az autókölcsönzők forgalmát - derül ki a keddi Világgazdaság összeállításából.
Ha valaki mobilparkolás esetén félregépeli a rendszámot, előfordulhat, hogy pótdíjat kell fizetnie - hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége ügyvezető elnöke a hétfői Magyar Hírlapban.
A dízelüzemanyag benzinhez képest élvezett adóelőnyének eltörlését javasolja a német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt igazgatója.
Angela Merkel megkezdte újraválasztási kampányát Dortmundban szombaton. Beszédében azonnal bírálta a német autógyártó vállalatok vezetőit és felszólította őket, hogy tegyenek meg mindent a fejlesztések területén azért, hogy a jövőben minél több munkahelyet megőrizhessenek és visszanyerjék az emberek bizalmát, amit a dízelbotrány során eljátszottak.
A Tesla újabb nagy dobást hajtott végre, a tervezetnél több pénzt sikerült bevonnia bóvli kötvények kibocsátásával. Ebben pedig szerepe lehetett annak is, hogy Elon Musk, a cég vezére nagyon fajsúlyos dolgot árult el egy megbeszélésen.
Gyerekkorunkban sokaknak volt biztosan a matchbox A játék. Amikor pedig felnőttként elénk kerül egy elveszettnek hitt darab, elérzékenyülünk. Amilyen felszabadító érzés a kis gyereknek a matchbox, olyan érzést okozhat felnőttkorban a Mazda MX-5. A negyedik generáció RF változata - egy hétig tartó városi és országúti vezetése, valamint egy különleges helyszínen történt egy napon át tartó tesztelése alapján - mindenképpen ilyen járgány.
Kereken 100 új busz átadását kezdte meg Győrben a Kravtex-Kühne Csoport. A magyar gyártmányú, elővárosi és regionális kivitelű Credo buszok a miskolci és szolnoki székhelyű közlekedési központoknál, valamint a Volánbusz Zrt.-nél állnak forgalomba október elejéig - írja a vállalat közleményében.
Nem elég, hogy több százezer előrendelés érkezett a Tesla legújabb modelljére azt megelőzőn, hogy a tömeggyártása egyáltalán beindult volna, Elon Musk, a cég vezére pár napja azt is elárulta, hogy átlagosan napi 1 800 előrendelést kapnak. Ezeket a számokat látva felmerül, mit tudhat a Model 3, hogy ilyen sokan vásárolnának belőle, illetve tényleg jobb autó, mint a riválisai? A kérdések megválaszolásában a CleanTechnica igyekszik segítséget nyújtani. Csináltak egy hatalmas gyűjtést több fontos paraméterre vonatkozóan, amelyek alapján bárki könnyedén összehasonlíthatja az új Teslát más autógyártók modelljeivel.
Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokra azt javasolja, hogy vezessenek be Európában kötelező kvótát az elektromos autókra, arról azonban nem nyilatkozott, hogy meddig és mekkora arányt kellene elérniük az elektromos járműveknek a kontinensen.
A dízelautókra kiszabott behajtási tilalmak kizárólag szoftverfrissítéssel nem biztos, hogy elkerülhetőek Németországban egyes szakértők és politikusok szerint, mivel a járművek még ezután is az egészségre káros nitrogén-oxid többszörösét fogják kibocsátani.
Nehéz tehergépkocsikat és autóbuszokat ellenőriz a rendőrség országszerte a jövő héten, elsősorban a vezetési és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását, valamint a beutazás, belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják.
A közúti közlekedés fejlesztése részben az elektromos autóktól hangos, és mi magunk is egyre több zöld rendszámos autót látunk a városi utakon. A legtöbbször arról beszélünk, mennyibe is kerül egy elektromos autót megvásárolni, vagy hogy van-e elég nyilvánosan használható töltőállomás egy országban vagy egy-egy városban. Mindkettő fontos kérdés. Van azonban még egy terület, ami nagyban elősegítheti vagy hátráltathatja az elektromos autók terjedését, ez pedig az otthonunk (házunk, lakásunk, bérleményünk) elektromos állapota.
A zalaegerszegi járműipari tesztpálya egyedi előnyt biztosít Magyarországnak, nemcsak a hagyományos járműdinamikai tesztek elvégzésére nyújt lehetőséget, hanem az önvezető és az elektromos járművek fejlesztési vizsgálatait is lehetővé teszi - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Rengeteg horrorsztorit olvashatunk és hallhatunk az átvert és csalódott használtautó-vásárlókról. Egy új honlap és szolgáltatás most ezzel veszi fel a harcot, mivel tisztességes hirdetéseket ígér.
Van pénz, hamarosan készítik a terveket, már csak építeni kell a kerékpárutakat. A kerékpározásért felelős kormánybiztos szerint két éven belül megépül a Balaton-Velencei-tó-Budapest közötti, és a Rajka-Budapest közötti Duna-menti kerékpárút nagy része, valamint átépítik a Balaton körüli bicikliutat is - számolt be az Index. Arról is beszélt, hogy változhat a KRESZ is.
Júniusban szerény mértékben nőttek csupán az új autó értékesítések az EU-ban. Ez döntően két meghatározó autópiac, a német és brit gyenge teljesítményével volt magyarázható. Romániában viszont közel 50 százalékkal több autót értékesítettek, mint egy évvel korábban.
Ellenőrzést indított a német Szövetségi Közlekedési Hivatal (KBA) a Daimlernél, miután felmerült annak a gyanúja, hogy a Volkswagenhez hasonlóan szoftver segítségével manipulálta a járművei károsanyag-kibocsátását. A vállalat szerint viszont nem történt jogsértés.
Hollandia közlekedési hatósága (RDW) azt gyanítja, hogy a károsanyag-kibocsátási tesztek eredményeit meghamisító szoftvert alkalmaz a Suzuki és a Fiat Chrysler autógyár egy-egy terepjáró modell esetében.
A belsőégésű motorral szerelt új autók értékesítésének betiltását tervezi 2040-re Franciaországban Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon (NFM) belül működő közlekedési hatóság, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, a Budapesti Közlekedési Központtal, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) együttműködve közösen ellenőrzi a taxisokat Budapesten, az ellenőrzések főként a szabadúszó, a taxisokra vonatkozó szabályokat be nem tartó sofőrökre irányulnak - mondta Fónagy János, az NFM parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.