Nem vesztette el az Egyesült Államok a háborút Afganisztánban, hanem egyszerűen elvesztette a türelmét – mondta John Bolton, George W. Bush és Donald Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója, aki egyszerre kritizálta Joe Biden elnököt is a csapatkivonás miatt.
Scott Miller, az Egyesült Államok afganisztáni kivonulását koordináló tábornok aggódik amiatt, hogy a tálibok túl gyorsan törnek előre a hátrahagyott országban – írja a CNN.
Afganisztán támogatásának folytatását ígérte Joe Biden amerikai elnök pénteken a washingtoni Fehér Házban, ahol Asraf Gáni afgán elnökkel és Abdulla Abdullával, a nemzeti megbékélési tanács vezetőjével találkozott.
Pár hónappal az amerikai csapatkivonás után összeomolhat az afgán légierő, hiszen az Egyesült Államok magával viszi azt a több ezer vállalkozót is, akik az ország légi eszközeinek karbantartásááért felelős – írja az NBC News.
Bő egy hónapja jelentette be Joe Biden elnök, hogy az Egyesült Államok hadereje 2021. szeptember 11-én kivonul Afganisztánból, velük együtt pedig a teljes NATO-misszió is leépíti jelenlétét. Bár nem akarják teljesen elvágni az évtizedes háborútól sínylődő ország felé a támogatást, nem reális, hogy helyszíni koalíciós segítség nélkül életben marad a mostani államapparátus, hiszen az országot mérgező mély társadalmi problémákat – a vallási ellentéteket, a működésképtelen gazdaságot, az extrém korrupciót -, 20 év alatt közel sem sikerült megoldani. Az, hogy Amerika kiképezett egy csomó katonát és rendőrt, illetve hátrahagytak nekik jelentős mennyiségű fegyvert, Irak esetében már egyszer humanitárius katasztrófát hozott, most sem várható más kimenetel.
Az afganisztáni NATO-csapatkivonás után a tálibok és más terrorszervezetek kezei közé kerülhetnek az amerikaiak által hátrahagyott fegyverek, haditechnikai eszközök – ismerte el Matthew Trollinger amerikai dandártábornok a Defense News beszámolója szerint.
Donald Trump „csodálatos és pozitív” dolognak nevezte azt, hogy Joe Biden elnök bejelentette: kivonja az amerikai csapatokat Afganisztánból. Arra is megkérte utódját, hogy a szeptember 11-ei határidőnél gyorsabban kerítsen sort a csapatkivonásra.
Kivonulnak Afganisztánból az amerikai csapatok a New York- i terrortámadás huszadik évfordulójáig, szeptember 11-ig - jelentette be szerdán Joe Biden amerikai elnök a Fehér Ház Roosevelt-termében elmondott beszédében. Ezzel csaknem egy időben a NATO-főtitkár is bejelentette a csapatkivonást, amelyhez a magyar kormány alkalmazkodik.
Váratlan látogatásra érkezett Afganisztánba vasárnap Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a hivatalba lépését követő első külföldi körútja részeként.
India és Kína kivonta az összes katonáját a Pangong Có tó körüli régióból – jelenetette be a két érintett ország közös közleményben. A régióban tavaly júniusban 24 katona halt meg, ahogy összecsaptak a két ázsiai szuperhatalom fegyveresei a vitatott hovatartozású területen.
Joe Biden amerikai elnök felfüggesztette elődje, Donald Trump által kidolgozott németországi csapatkivonási tervet - jelentette be Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója csütörtökön a Fehér Házban.
Az Egyesült Államok kongresszusának képviselőháza kedden elsöprő többséggel megszavazta a hadikiadások törvénytervezetét, jóllehet Donald Trump elnök azzal fenyegetőzik, hogy élni fog vétójogával.
Donald Trump amerikai elnök csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból - jelentette be Christopher Miller az Egyesült Államok ügyvezető védelmi minisztere kedden, helyi idő szerint a kora délutáni órákban. A bejelentés szerint az Egyesült Államok január 15-ig 2500-2500 főre csökkenti a két országban állomásozó katonái létszámát.
2500-ra csökkenti az Egyesült Államok az Afganisztánban és Irakban állomásozó katonák számát, minimálisra csökkentve ezzel a régióban az amerikai jelenlétet – értesült a Wall Street Journal.
Miközben a németek évente milliárdokért vásárolnak energiát az oroszoktól, aközben mi a németeket védjük, ők pedig „nagyon bűnösek” az évi 2%-os hozzájárulásukban a NATO felé – ezt a jól hangzó érvet posztolta ma hajnalban Donald Trump amerikai elnök amögé, hogy miért vonnak ki 12 ezer katonát Németországból részben Belgium felé, amely még kisebb védelmi költségvetéssel rendelkezik. A valóság sokkal inkább politikai okokkal függ össze, ugyanis Angela Merkel német kancellár nem volt hajlandó júniusban megjelenni a Trump által a birtokára tervezett G7 csúcstalálkozón, hogy az elnökválasztások előtt a világ vezetőivel pózolhasson és így a német csapatkivonás ennek a megtorlása, racionális katonai okok helyett – mutat rá a Politico.
Jóváhagyta Donald Trump amerikai elnök 9500 amerikai katona kivonását Németországból - jelentette be a Pentagon helyi idő szerint kedden Washingtonban.