A középiskolás járművezetők képzésére és vizsgájára vonatkozó hatályos jogszabályok alapján az elsősegélynyújtás demonstrációs oktatásának szakmai megvalósítója az OMSZ - tartalmazza a közlemény.
Az OMSZ határozza meg a demonstrációs képzések tartalmát, tematikáját, delegálja az oktatókat, és együttműködik a kijelölt intézményekkel, ahol a közúti elsősegélynyújtás demonstrációs képzéseit szervezik - tették hozzá.
Emlékeztettek: a köznevelésben és a szakképzésben tanuló végzős diákok számára már elérhető az ingyenes, B kategóriás gépjárművezetői elméleti tanfolyam. A tanulók számára egyéb elemek mellett biztosított a jogosítványszerzéshez kötelező online elsősegélynyújtás-tanfolyam elvégzésének lehetősége és az online vizsga is. A csomag része még az elsősegély demonstrációja is, amelyet az OMSZ szakemberei tartanak az iskolákban - fűzték hozzá.
Mint írták: az OMSZ munkatársai ismertetik és bemutatják, a többi között a mentőhívás protokollját, a baleseti segítségnyújtás biztonságos módszereit, megtanítják a legfontosabb életmentő mozdulatokat, fogásokat,
valamint a félautomata defibrillátor használatát.
A négyórás demonstrációs elsősegélynyújtó-oktatás során (az e-learning elméleti tananyagára építve) a gyakorlati beavatkozásokra fókuszálva fejlesztik a diákok életmentő kompetenciáit és segítő szemléletét, bátorságát - ismertették.
Az első képzések december 2-án indulnak Budapesten és Százhalombattán - olvasható az OMSZ közleményében.